Egészen kisfiú volt, amikor beállt egy vándorcirkuszhoz, és elszökött velük. A cirkuszosok, látva a gyerek makacsságát, egyeztettek a szülőkkel, így a következő faluban az esti előadáson a nézőtéren vizet áruló gyerek egyszer csak édesanyját fedezte fel a nézők között. Anya és fia sírva borult egymás nyakába.

A kisfiú Gyomán szerető családban nevelkedett, a színpad, a fellépés, a taps vonzotta annyira, hogy kész volt érte otthagyni csapot-papot. Az ország egyik legismertebb színésze lett, minden elismerést megkapott, ami csak elképzelhető, ennél is fontosabb, hogy emlékezetes szerepek sokaságát.

Pelikán József a bíróság előtt Fotó: port.hu

Ő volt Pelikán József gátőr a Tanúban, és nemigen lehet nála jobb Takaró Sanyit képzelni Németh László Iszony című regényének megfilmesítése után. Bár fiatalon a legjobb kiállású férfiszínészek között tartották számon, gyakran játszotta a hoppon maradt másik férfit (például: 2×2 néha 5), és sokszor ő volt a negatív hős. Gyakorlatilag mindent el tudott játszani, és minden jól állt neki. Ő volt Andrássy Gyula, azaz Duci bácsi a Vörös grófnőben, és ki ne emlékezne a Legényanya Bélái közül a tanácselnökre. Ha a szerep megkívánta, nagypapai melegség áradt belőle, de tudott metszően hideg, gonosz is lenni.

A rádió stúdiójában Almási Évával Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A Nemzeti Színház hőskorának fontos szereplője volt, Shakespeare, Csehov és Moliére karakterek sokaságát keltette életre, de a kortárs drámában is remekelt. Major Tamással együtt komédiáztak Csurka István Döglött aknák című darabjában, ezt az előadást tévéfelvétel is őrzi. Humorérzékét a rádiókabaré sok jelenetében megcsillogtatta, sem neki, sem Sinkovits Imrének, Psota Irénnek nem derogált rendszeresen szerepelni a rádió humoros műsoraiban.

Születése 100. évfordulóján a közmédia több csatornája tiszteleg előtte. Az emlékének szentelt hétvégén a Duna, a Duna World és az M5 csatornákon megnézhetjük a Katonazene, a Kár a benzinért, a Szépek és bolondok, a 2×2 néha 5 és a Míg új a szerelem című filmeket, több portréműsorral együtt.

Nyitókép: Fortepan