Keller András: Bartók szellemisége mentheti meg Európa jövőjét

Bár a koncertszezon nyáron szünetel, a Concerto Budapest számos helyen hallható, legközelebb a 10. jubileumi Fesztivál Akadémia Budapest nyitókoncertjén. A zenekar mögött mozgalmas évad áll és előtte egy még sűrűbb szezon. Keller András Kossuth- és Prima Primissima díjas karmestert, hegedűművészt, a Concerto Budapest fő-zeneigazgatóját kérdeztük nyárról és tervekről egyaránt.

A legkisebbektől a legkisebbekig – nagyapám missziója

Minden történetnek meg kell adnunk az esélyt arra, hogy tanítson, elgondolkodtasson, vagy épp kapcsolódási pontot nyújtson, hiszen magunk is e történetekből épülünk fel. Őseink meghatározzák jelenünket, ahogyan a mi életünk is hatással lesz majd az utódainkra. Ebben a személyes hangvételű sorozatban nagyapám, Bóka András János, egy „renitens” baranyai lelkész misszióját mesélem el.

„Az Ön hatására lettem egyetemista” – a Másfélmillió lépés hőseihez kapcsolódó történeteket gyűjt egy egyesület

Rockenbauer Pálhoz és Dr. Juhász Árpádhoz kapcsolódó személyes élményeket vár a Másfélmillió lépés stábjának szellemi örökségét ápoló egyesület. Bázisuk az a Prajda-tanya, ahol a sorozat folytatása, az „… és még egymillió lépés” véget ért. Egykori stábtagokkal közös bográcsozós túrákat szerveznek és emlék- és turistaházzá alakítják a tanyát, megőrizve az utolsó snitten szereplő, jelkép értékű „nyeles‑faasztalt” is. 

Beszterce, 1913

Időutazásra hívnak az előző századfordulón készült, színezett képeslapok, látogatóba az egykor volt Magyarországra. Jöjjenek velünk ezúttal a száztizenkét évvel ezelőtti Besztercére, Erdélybe.

Hogyan vetjük a számot?

Szólásaink, közmondásaink magukban őrzik népszokásainkat, ősi hagyományainkat. Mit szólunk hozzá? sorozatunkban ezúttal a „számot vet” szólás jelentésének jártunk utána.

Csurgódomb, Sajtmanufaktúra, Fotó: Földházi Árpád, Magyar Krónika Magazin

„Boldogok a bolondok”, de főleg a sajtkészítők – a csurgódombiak ma már top éttermekbe is szállítanak

A pincében nagy, vaskos, sárga sajtgurigák, a fóliasátor alatt kicsi, vékony, zöld hajtások. A Csurgódombi Sajtkonyha és Sziklevélfarm jelene bátor, megérzések hajtotta döntések következménye. Két ember, egy alapanyag, ezer íz, tizenkét év – a számok azonban keveset mondanak el a mesélők, Pózer István és Márkus Erika történetéről. Át is adjuk nekik a szót. 

Egy önfenntartó család, akik 365 forintból teremtettek csodát

Erdélyi minta, pátkai valóság. Közös küzdelmek, Istenbe és önmagukba vetett erős hit. Fóris Anna és Ödön már fiatal korukban elhatározták magukat az önfenntartó életvitel mellett, döntésük gyümölcseit ma már négy gyermekükkel élik meg. Egy család útja a vágyott harmóniáig.

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!