Tihanyi túra. Fotó: Németh Ildikó/Magyar Krónika

Felkerestük a hazai vulkánok és gejzírek földjét

Mindenkinek más jelent és ad a Balaton. Függ ez az évszaktól, attól, hogy merre járunk éppen, és mennyire vagyunk nyitottak az új élményekre. Sokan csak a nyári hangulatát ismerik a tónak, de egyre többen fedezik fel a hűvösebb időszakban is. A természetjáróknak a Balaton-felvidék, azon belül Tihany és Balatonfüred környéke többnapnyi izgalmas túraélményt tartogat.

Színek és virágok nyelvén

Ruhákba hímzett női sorsok, történelemről mesélő főkötők, pruszlikok és pántlikák. Három felvidéki népviselet rétegeivel üzennek a múltból, miközben párbeszédbe lépnek a jelennel.

Árpád, a honfoglaló

Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. A negyedik részben Árpádról, a honfoglalóról írunk.

Fehérvasárnap: a barátságkötés napja

Komálás, mátkálás, keresztbarátság szertartása: a húsvéti ünnepkör zárónapjának jellegzetes hagyománya a barátságkötés, de fehérvasárnaphoz további különleges is szokások fűződtek.

Miért jó nekünk, hogy Prágában található a Szent György-szobor?

Bohuslav Balbín, a jeles cseh történetíró 1677-ben ezt írta a kolozsvári testvérek Prágában látható, 1373-ban készült Szent György-szobráról: „miraculo est artificibus”, azaz csoda a művészek számára. Igaza volt, de nem csak nekik csoda, az egész művészettörténet számára az.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!