Az erdőt is utolérte a szakszerű 21. század, amely minden jelenséghez szakembert rendel. Erdőfürdő, erdőterápia, erdőpedagógia – ismerkedünk az új fogalmakkal. Ennyire messze jutottunk a természettől, hogy tanítani kell, hogyan járjuk az erdőt? Dános-Krajczár Orsolya – aki harmadik diplomája szerint erdőpedagógus – úgy véli, az erdei sétákhoz nem szaktudásra van szükség.

„Február vége felé már a meleg időre vágyom, hogy levehessem a cipőmet, és úgy sétálhassak végig egy napos, finom, meleg, kicsit poros, apró faágakkal vagy puha avarral borított erdei úton. De nem mindenki érez így, esetleg eszébe sem jut kipróbálni. Ilyenkor jó, ha van valaki, aki megmutatja, hogy ezt lehet” – foglalja össze erdőpedagógusi szemlélete lényegét Orsolya. Úgy gondolja, amire a szakvezetéseken vállalkozik, inkább kísérés, mint vezetés. „Persze néha az erdei iskolába érkező gyerekekre legszívesebben ráönteném mindazt, amit az erdei körforgásokról, a talajtakaró szerepéről vagy a talajképző kőzetekről tudok, de igyekszem visszaszorítani az információt, és inkább a töltekezést adni ajándékba. Az élményt, hogy az erdő befogad.”

Orsolya egy középiskolai irodalomórán jött rá, hogy nem elemezgetni szeret, arra vágyik, hogy olyan munkája legyen, amely az értékek felfedezésére és élvezetére épül, mert ez teszi boldoggá. Környezetgazdálkodást, aztán természetvédelmet tanult, ezek vezették el az erdőpedagógiához. „Hálás vagyok, hogy a hivatásom a gyönyörködés lett a legszebb dologban, a teremtett világunkban.”

Kisfia születése után erdei baba-mama séták szervezésébe fogott. „Adva volt, hogy mi ketten sok időt töltünk a természetben, de tudtam, hogy kevesen vannak, akik egyedül járják az erdőt a babájukkal.” A kismamák többnyire elszigetelve érzik magukat otthon, Orsolya őket szeretné kimozdítani, ezért a baba-mama sétái mindig kicsit lazábbak, mint a többi vezetett túra. A fő cél a közösségi élmény és a szabadság megtapasztalása.

Orsolyát a mesékből ismert sötét rengeteg sem rettenti. „Nemrégiben megkérdezték tőlem, mit jelent nekem az erdő, mondjam meg, akár csak egyetlen szóval. Nekem az otthonosság jutott eszembe. Az erdő nekem otthonos, éjszaka is.” Receptre írná fel mindenkinek, aki a vadállatoktól retteg, gondoljon egyszer bele, hogy az erdei állatok mennyire félhetnek tőlünk. A gyerekek nem félnek, vágynak a találkozásra, azt szeretnék látni, hogy népes az erdő. „Amikor alsósokat viszek sétálni, olyan úton megyünk, ahol látjuk a vadak nyomait, meg tudom mutatni nekik például a borzvárat a Hármashatár-hegy lábánál, aztán látunk mókust, hollót, feketerigót. Persze az volt az igazi boldogság egy másodikos osztállyal, amikor láttunk egy eliszkoló vaddisznót.”

Hogyan járjuk az erdőt kisgyermekes szülőként? Az erdőpedagógus úgy gondolja, nem kell hozzá több ismeret annál, amennyivel egy átlagos felnőtt rendelkezik. Arra biztat, hogy merjünk kimenni együtt, és csak úgy ott lenni. Jelen lenni. Mondjuk el a gyerekeknek, amit érzékelünk, és velük is mondassuk el, amit az illatokról, a neszekről és a látványról megtapasztalnak.

Az erdő gyógyít, finoman és lassan alakít, vallja Orsolya, és ennek magyarázatához nem kell ezotériá­ba hajló összefüggéseket keresni. „A gyerekeknek is megemlítem, hogy nemcsak nagy poén az őszi avarral dobálózni, és nem véletlenül szeretik földobálni, hanem mert apró anyagok kerülnek belőle a levegőbe, amelyek boldogsághormonokat szabadítanak fel. Az avarillatot is ezért szeretjük. Ahogyan az eső utáni illatot is. Ha eső jön, az bő termést jelent, biztonságot. Az életet magát.”