Időutazásra hívnak az előző századelőn készült színezett képeslapok, látogatásra az egykor volt Magyarországra. Most ellátogatunk a siófoki homokra.
A szegények és fogyatékossággal élő személyek papjaként egész életét az elesettek szolgálatának szentelte. Születésének 100. évfordulóján egy kaposvári eseménnyel emlékeznek meg Futó Károlyról.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. Ezúttal a gyakran második honalapítónak mondott IV. Béla király története következik.
Nemzeti emlékhellyé válhat a Magyar Nemzeti Levéltár budai épülete.
A magyarok nyilaitól és a vikingek fejszéitől ments meg, Uram, minket!
Az egyik legnépszerűbb magyar színészt, rendezőt, a Vígszínház igazgatóját pályája nyolc fontos epizódjával köszöntjük születésnapján
Robert Capa bizalmasa, a szürrealizmus nemzetközi alakja volt a különös világcsavargó Kati Horna.
A magyar zenetörténet kiemelkedő darabjaival ünnepel a zenekar.
Hosszú évszázadokon át a gyertyakészítőknek köszönhették elődeink a fényt az éjszakákban.
Bíró Tibor egyetemi tanárt a fenntartható vízgazdálkodás szempontjairól és a Dunát érintő kutatási irányokról kérdeztük.
Juhász György és Juhász-Horváth Linda több mint egy évtizede teremtettek otthont egy kiszuperált tiszai bárkán Budapest határában.
Közösségben megélt öröm, megtartó kapcsolódás, elfogadás, jóvá szeretni a gyerekeket, olyan közeget teremteni, ahol a kamaszok önmaguk lehetnek: Telekné Vascsák Fruzsina elnökségi tagot többek között arról kérdeztük, miért különleges a Szentjánosbogár közösség.
Felelet és Szerelem, Niki és bópeer, G. A. úr és Képzelt riport. Könyvben, színpadon és filmen. Déry Tiborra emlékezünk három tételben.
Három különleges rövidfilm a Filmio kínálatában – egy közülük Oscar-jelölést is kapott.
Új helyszínen, az MTK Sportparkban nyílt meg a 15. Art Market Budapest.
Abonyi András ökológust a folyóvízi táplálékhálózat első szintjét alkotó planktonról és az azt érő hatásokról, valamint a változás következményeiről kérdeztük.
Az „országrombolókat” a rendőrségen várják, hogy a magyar igazságszolgáltatás előtt feleljenek tetteikért – hangzott el egy korabeli híradóban.
Rajzfilmen láthatunk 12+1 elképzelést arról, hogyan halt meg a költő.
Szikvizes üvegektől öntözésig, vízemelőtől aranymosóig van itt mindenről kép, tárgy, dokumentum. Az esztergomi Duna Múzeumban tényleg minden a vízről szól.
Nagy utat tett meg az otthonért, amit sajátjának érez, de volt miből ihletet merítenie. Felvidéki nyarak, hétköznapi ünnepek tapasztalatai vezették szerelemben, színészetben, televíziózásban – majd a borászat felé is. Galán Géza a mohácsi Vaskapu birtokon fogadott bennünket.
Máshol a buszmegállóban, Szigetmonostoron a hajóállomáson várakoznak álmos szemű iskolások hétköznap reggelente, hogy becsöngetés előtt a tanterembe érjenek. Csupán egyetlen híd vezet a Szentendrei-szigetre, az is jó messze, így a kompozás az itt lakóknak mindennapos. A révészek pedig, akik átviszik őket a túlpartra, szintén az életük részévé válnak. A falu két gyalogos- és két autós kompjának kapitányai mögött jó sok út és jó sok történet áll, amit a kikötők közötti ingázás közben örömmel meg is osztottak.
Előfizetés »
Megjelent kiadványaink megvásárolhatóak a BLPress webshopján.
Szólásaink, közmondásaink magukban őrzik népszokásainkat, ősi hagyományainkat. Mit szólunk hozzá? sorozatunkban ezúttal a „megüti a bokáját” szólás jelentésének jártunk utána.
A népszokások nemcsak múltunk részei, hanem kapcsok is, amelyek összefűznek bennünket egymással és elődeinkkel. Hogyan lehet ezeket ma újra átélhetővé tenni?
Időutazásra hívnak az előző századelőn készült színezett képeslapok, látogatásra az egykor volt Magyarországra. Most egy különleges helységbe nyerünk bepillantást Balatonfüreden.
A csend képei címmel nyílt Fényes Adolf-emlékkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét. Ezúttal a krónikákban jeruzsáleminek mondott II. András király története következik.