Kint süt a nap, de Judit már begyújtotta a kályhát. A padkán régi tejeskannák sorakoznak, mellettük, a kicsi színpadon asztal és székek. Ma nem fellépők érkeznek, hanem olyan nők, akik szeretnének megtanulni sörösdobozokból és kávékapszulákból fülbevalót készíteni. Kismaroson vagyunk, a Börzsöny lábánál, a Duna partján, egy valamikori présházban, amely nemcsak Sződy Judit otthona, hanem egy oldott és hívogató közösségi tér is. A fővárosból emeletes vonattal egyszerű kijutni, és alig két-három perces sétával már el is érünk a régi vályogházhoz, melynek egyik apró ablakában keresztbe fektetett uszadékfán, festett napocska és kék virágok között felirat hirdeti: Présház. Ennek megfelelően a belépő elsőként egy hatalmas és gyönyörű, öreg szőlőprést lát meg, az uralja a teret. Felső gerendáján feljegyzés, mely szerint 1877-ben készült. A farészeit nemrég festhették szép sötétbarnára, a nagy présalj tetejére üveglapot tettek, így rakodófelületként szolgál.
Örök befogadók
Vendéglátónk, Sződy Judit pszichológusként végzett, volt a Kismama magazin újságírója, és már évek óta laktációs szaktanácsadóként segíti az anyákat szoptatással kapcsolatos kérdésekben a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház szülészetén. Négy felnőtt gyereke van, munka mellett fülbevalókat készít, és egy pillanatig sem volt kérdés számára, hogy az ő háza nem az ő vára. Mert a Présház három és fél év alatt fogalommá vált a környéken. Verőcétől Nagymarosig és mindkét irányba tovább sokan tudják, hogy ez az a hely, ahol lehet zenét hallgatni, színházat nézni, tornázni, énekelni és még kártyázni is.
„A szüleimmel átéltem az amatőr színjátszás hőskorát, apu rendező volt, anyu színésznő. Az életünk jelentős része fesztiválokon, próbákon, közös utazások és nyaralások alatt zajlott, ebbe a befogadó állapotba nőttem bele. Később édesanyám Visegrádi utcai lakása is központi, nyitott hellyé vált. Tartottunk ott őrsi gyűlést, a gimis haverok is feljártak, lemezeket hallgattunk, igazi kulthely lett. Természetes volt, hogy én is szívesen megosztom az otthonomat, így tettem korábban már az albérleteimben is.”
Amikor Judit először lépett a házba, az alsó szint ipari hangulatát inkább riasztónak tartotta. Akkor még nem látta benne a lehetőséget. A prés mellett volt egy nagy kazán, mindenütt csövek, ilyen-olyan holmik. Elsőbbséget a fenti rész, a lakás kialakítása élvezett. Ott lett egy kis konyha, étkező, nappali, háló, arról a szintről lehet kilépni a parányi kertbe. A lenti részből először eladta a kazánt, majd elkezdte rendezni, tisztogatni, és szép lassan kristályosodott ki, mennyi lehetőséget tartogat ez a közel ötven négyzetméteres tér. „Ha az embernek van kutyája – nekem kettő is –, és rendszeresen sétál velük, hamar lesznek jó ismerősei egy új helyen. Aztán megismeri az ismerősök ismerőseit is, egy részükből mára barátok lettek, például azért, mert közreműködtek a tér kialakításában. Gergő és néhány fiú stabilizálta a prést, Krisztián színpadot ácsolt, Ági jelentkezett, hogy segít a bútorokat összeállítani, görgőket csavarozni, Bea barátnőm dekorálni. Gábor a hangosításban segít, a párom, Levi mindenben. Amikor híre ment, hogy itt kulturális programok lesznek, Peti, a pékünk szólt, hogy minden rendezvényre elhozhatok tőle egy kiló kenyeret.”
Hozz egy bögrét!
Kenyér most is van, hozzá finom krém egy tálkában. Judit specialitása egy répás, sajtos, majonézes kenőke, a visszajárók ismerik, szeretik, sőt kérik. Szendvics nem készül, mindenki megkeni a maga kenyerét, kitölti a teáját. A sokféle, mégis egy stílusú, ideillő tányér és bögre úgy került ide, hogy az első présházas évet lezáró karácsonyi bulira a belépő egy tányér vagy bögre volt egy adott üzletből. Az sem ritka, hogy egy-egy programra az érkezők hoznak egy tálca süteményt vagy innivalót. A mai fülbevaló-készítők közül Kati tésztaszósszal, Zsuzsi tésztával érkezett, már csak össze kell melegíteni őket, ha megéhezne a kézművescsapat.
„Hamarosan én is kiköltözöm, nem Kismarosra, de a közelbe, Felsőgödre. Már zajlik a felújítás” – mondja Ildikó. Nemcsak a fülbevaló-készítést sajátítja el, de lefotózza a présház vakolását is, annyira tetszik neki a rusztikus, tapicskolós megoldás. „Ha csak tehetem, már most a környéken töltöm az időm, ide járunk evezni, itt supozunk.”
Kati Érdről érkezett, már járt itt egy koncerten, még szép, hogy ölelés fogadja, a két kutya, Osa és Ropi is készségesen hanyatt dobja magát előtte dögönyözést remélve. Van itt öreg kanapé, régi fotel, a sarokban könyvek, a padlón babzsákok és meglepően kényelmes jógaszékek. A régi családi képek egyikén a masnis kislány Judit édesanyja. Szeretett itt időzni, a sarokban álló fotel volt a törzshelye.
Boldog gyüttmentek
A kis konyharész mellett a falon plakátok lógnak, azokat is Judit készítette, ezekkel hirdet meg egy-egy programot, fellépőt. „Volt már nálunk Sebestyén Márta, Juhász Gábor, Papesch Péter, Noémo, az Elmecirkusz, és sorolhatnám. Improvizációs csapatok, költői estek, kortárs tánc, sok és sokféle zenekar. Szólt örmény, moldvai, brazil, belarusz és más szláv zene, mandolin, csembaló, citera, gordonka. Nagy felfedezettünk a helyi Reni & Boka nevű csapat, ők azóta, hogy nálunk felléptek, komoly díjakat is nyertek. Legutóbb olyan sokan jöttek hallgatni őket, hogy az utcára is tettünk székeket.” Ha fellépő van, Judit kitesz egy kalapot, arra kéri a vendégeket, elsősorban abba tegyenek pénzt, mert az a művészeké. Ha azon felül még szívesen adnának valamennyit, akkor ott a présen lévő bögre, amelyben a Présház „közös költségére” való gyűlik.
„Itt, Kismaroson jó közösség van, bár én idesorolom a verőceieket, a nagymarosiakat, a környékbelieket is. Rendszeresen átjárunk egymás településére a programokra. Az elmúlt évtizedben sok hasonló szemléletű ember költözött ki, a vonaton is szövődnek ismeretségek, barátságok. Napfordulókon sokan lemegyünk a Dunához, előkerül egy gitár, énekelünk. A Présházban is volt már népdalkör, és lesz is még. Nagyon jó a könyvtárosunk, Klaudia, az általa szervezett programokra is járunk.”
Érkezik Molnár Gergely, most csak benézett, mielőtt elindulna túrázni. Barátaival ő stabilizálta a prést, és ha csak teheti, minden programra eljön. „Korábban is gyakran jártam ki Pestről erre a környékre. Itt volt a Forrás Irodalmi Kávézó, jó bulik, sok barát, nagy élet. Akkor láttam, hogy ez jó, és mert nem akartam állandóan bekéredzkedni valakihez aludni, először lett egy lakóbuszom, majd házat vettem. 2013 óta lakom itt, boldog gyüttment vagyok, aki élvezi, hogy végre nem kiutazik oda, ahol szeret lenni, hanem ott is lakik. Errefelé annyi program és annyi jó hely van! Nagymaroson a Piknik Manufaktúra, a Nomád Bár, Verőcén a Zsengélő Café, Kismaroson Judit Présházán kívül nemrég egy üvegművész megnyitotta a Zuzorkát. Galéria és közösségi tér egyszerre.”
Elkészült a tea, a fülbevalók is alakulnak, szó szerint alakulnak, mert már mindenki eldöntötte, hogy marad a kerek formánál, vagy más sablont választ. Az autóforgalom hangja idehallatszik, elvégre hétvége van, de az ablak előtt alig tűnik fel valaki. Vajon az őslakosok hogyan fogadják a beköltözőket? „Nem sokkal azután, hogy ideköltöztem, megismerkedtem egy hölggyel, meghívott magához. Izgalmas és tiszteletre méltó volt, ahogy mesélt Kismaros múltjáról, régi lakóiról, a sváb hagyományokról. Mi, újak igyekszünk kapcsolódni a régiekhez, és ebben van is egy biztos közös pont: a természet szeretete és védelme. A Dunakanyar Kisközösség ezzel foglalkozik, a kismarosi gyűléseit is itt tartják a Présházban, ebben régi és új helybéliek egyaránt vannak. Mert lehet, hogy az alternatív zene szeretetében nem osztozunk, de a Dunáéban és a hegyekében igen.”
A Présház annyira nyitott, hogy ha valaki kártyázni szeretne a barátaival vagy piláteszezni a barátnőivel, megkeresi Juditot, megkapja a kulcsot, vállalja a szervezést, a lebonyolítást, és jöhetnek is. Volt már itt férfikör, női filmklub, közös éneklés, ukuleleworksop és csikungfoglalkozás is.
