Gál Viktor régész, történész (Herman Ottó Múzeum) és Kelemen Bálint építész (Közti Zrt.) először a Szádvárért Baráti Kör által szervezett, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával finanszírozott, kisebb léptékű konzerválások alkalmával foglalkoztak Szádvárral. Ezt követően a Szime3d AR projektben – a Pazirik Kft-vel együttműködve – készítették el 2014-ben Szádvár 1686-os állapotának tömegrekonstrukció szintű modelljét. Ez textúrával nem rendelkezett, de a méreteket, arányokat, a nyílások pozícióját, a gyilokjárókat, épületeket amennyire lehetett, pontosan ábrázolta.
A legnagyobb volumenű munkák a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramban zajlottak Szádváron 2020-ban. Ekkor biztonságossá tették a falmaradványok jelentős részét, látogatói útvonalat építettek ki, pihenőpadokat, információs táblákat helyeztek el, esőbeállót, kőtárat és kilátópontokat létesítettek. Már a konzerválás tervezéséhez is tudni kellett, hogyan nézett ki az erődítés, nehogy olyan helyen magasítsanak meg falakat, ahol például nyílás lehetett. A tervezést megelőző régészeti és építéstörténeti kutatások részeként frissítették az elméleti rekonstrukciós tömegmodellt, amely jelen munka alapjául szolgált. Ezt öltöztette most fel a Pazirik stúdió csapata a korábbi szakértőkkel együttműködve, a friss régészeti kutatásokat is figyelembe véve.
Kelemen Bálint elemezte a Szádvárról készült vedutákat – látképeket – és egyéb ábrázolásokat, míg Gál Viktor az inventáriumokat vizsgálta, illetve a régészet eszközeivel próbálta meghatározni, hogyan nézhetett ki a vár. Az inventáriumokat – azaz leltárakat – jól meghatározható bejárási útvonalak mentén készítették. Az egykori bejárási útvonalakat „végigkövetve” sikerült beazonosítani az egyes várudvarokban található épületeket, majd a régészeti leletekkel is összevetették az eredményeket.
Hiteles ábrázolások
Szádvár egyébként kifejezetten jól dokumentált erődítés. Kelemen Bálint kiemelte, minden romba dőlt épület pusztulás előtti időszakáról tudjuk a legtöbbet, hiszen a maradványok is ezt az állapotot őrzik. Ezen felül valóban sok korabeli ábrázolást ismerünk, ilyen például az 1639-es Johann Ledentu-féle viszonylag hiteles metszet. Az építész hangsúlyozta, nagyon figyelniük kellett arra, nehogy egy az egyben ezt a rajzot rekonstruálják, hiszen az több helyen is pontatlan. Az alsóvárat egy pártázatos várként ábrázolta, pedig az fedett gyilokjáróval, illetve kulcslyuk alakú lőrésekkel rendelkezett ekkor. Továbbá az alsóvár nyugati felére egy hatalmas boltíves kaput rajzolt, ami nem létezett. A régészeti feltárás során egy hétbe került kideríteni, hogy ott tömör fal volt, ellenben építettek egy kis gyalogkaput a szemközti oldalon, amiről meg azt hitték a szakemberek, hogy csak egy kiomlás. Később világossá vált, hogy betemették a gyalogkaput, ami annyira megtelt omladékkal, hogy csak az áthidalója látszódott ki. Ezen felül a várhegy sem mutat egységes képet a különböző irányokból nézve. Egy idő után rá kellett jönnünk, hogy Ledentu nem biztos, hogy járt a helyszínen – árulta el Kelemen Bálint.
Ennek ellenére a Ledentu-féle ábrázolás kifejezetten hasznosnak bizonyult, és nem is csak a várra vonatkozóan, hanem az erődítés alatt, a déli oldalon elterülő kertekről, majorságokról is árulkodott. Az inventáriumok is megerősítették ezek elhelyezkedését. Az egyik leltár Szögliget irányából közelít a várhoz, és egy halastóról, a mellette elterülő kaszálókról, egy malomról és káposztáskertekről is beszámol. A patakot elrekesztették egy gáttal, így jött létre a tó, amelyen a malom is állt – magyarázta Kelemen Bálint. Innen tovább haladva komlóskertekről és sörfőző házról ír, majd következnek a méhes-, káposztás-, hagymáskertek és a szőlős, valamint a gyümölcsösök. Egy másik inventárium fordított irányban halad, így a kettőt összevetve elég pontosan meg tudták határozni, melyik kert hozzávetőlegesen hol helyezkedhetett le. Ezen felül fennmaradt egy olyan leírás is, amely arról számol be, hogy a Veres bástyának a leomló kövei tönkretették a méhes kertet, így tudni lehet, hogy az hol helyezkedett el. A leírásban az is szerepel, hogy a vár körül végig gyümölcsfák magasodtak, például dió, szilva, alma. Egyébként ezek a magoncok a mai napig megtalálhatóak a várfalak körül, így a gyümölcsösök létét az ábrázolás és az inventárium mellett a saját szemünkkel is ellenőrizhetjük, pontosan ott találhatóak, ahol Ledentu metszetén is. Ezek alapján feltételezhetjük, hogy az inventárium akkor sem hazudik, amikor vadaskertről ír, még akkor sem, ha ennek régészeti nyomait nem találták meg egyelőre.
A várról több veduta is készült, de a Ledentu-féle rajzok tekinthetők jelenlegi ismereteink szerint a legpontosabbnak. Ezek mellett rendelkezünk szintén több korabeli alaprajzzal, amelyek közül az 1573-ból származó, amelyet egy bizonyos Natalis Angelini készített, a leginkább figyelemre méltó. Ez a vár egy tervezett erődítését mutathatja, mivel több rajzi elem jelenleg még nem beazonosítható. Ebből kiderül például, hogy melyek voltak a várfalak, és melyek egyéb épületfalak, például lakó és gazdasági épületek. A már említett inventáriumokból származó információk kiválóan kiegészítik az ábrázolásokat a régészeti leletekkel egyetemben. Összességében a filmen megjelenő falak és bástyák, valamint egyéb épületek majdnem biztos, hogy ott voltak a vár 1686-os pusztulásakor.
| 2006 októberében alakult meg a Szádvárért Baráti Kör, amelynek az ország különböző pontjairól származó tagjai vállalták fel a vár megmentését és megismertetését. A civil egyesület minden év augusztusának első hetében szervezi meg a Vármentő Hetet, ami kezdetben a romkonzerválásokhoz kapcsolódó, majd később egy klasszikus régészeti feltárássá vált, amelyet a Herman Ottó Múzeum munkatársai végeznek Gál Viktor irányításával. A tagok minden év márciusban és októberben, a hosszú hétvégék idején vármentő napokat rendeznek, amikor is bozótirtást, kőgyűjtést és kisebb karbantartási munkákat végeznek. |
A vár élete a pusztulást megelőzően
Szádvár egy hatalmas méretű erődítés, 85 méter széles és 200 méter hosszú. Viszonyításként a füzéri vár felsővára körülbelül 80-85 méter kiterjedésű. A megközelítőleg egy hektár kiterjedésű várban az a 1680-as éveiben ugyanakkor csak 25 fő katonaság, és egyéb kiszolgáló személyzet tartózkodott. Szádvár pusztulása előtt egyébként vegyes őrséggel rendelkezett, falai között német és magyar katonák is tartózkodtak. A Thököly-felkelés során egy lokális gócpont volt, ezért is döntött a bécsi Udvari Haditanács a vár „elrontásáról” 1686 áprilisában. Ez a tévhitekkel ellentétben nem felrobbantást jelentett, hiszen a puskapor rendkívül drága volt, hanem a várat tudatosan leszerelték. Más esetekben, például Füzérnél, a kutat tömték el. Szádvár felső része nem rendelkezett kúttal csak ciszternával, a sziklák közé épült alsóvárból húzták fel a friss vizet. Ezt a vízforrást az 1567-es ostromot követően rontották el úgy, hogy holttesteket dobáltak bele, de később ezt még kitisztították. Az alsóvárból lovak húzták fel a vizet egy szekéren, amelyet egy a felsővár területén lévő csigás rendszer mozgatott. Mindenesetre a vár két része között az utolsó időszakban már nem volt kapcsolat, ez látszik az elméleti rekonstrukción is.
Szádvár a 17. század alkonyára végvári szerepéből már erősen veszített, a megmaradt védelmi funkciók mellett a falai között megforduló nemesek lakhatását biztosította. Az 1670-es évek közepén, az utolsó birtokosok, az Esterházyak még építettek egy új palotaszárnyat vagy felújítottak egy régebbit, ezt nem tudjuk pontosan. Az elméleti rekonstrukción ezt sárga színnel jelölték a vár legnyugatibb udvarán.
Az elméleti rekonstrukció kialakítása során a készítők igyekeztek megkülönböztetni a vár különböző építési korszakait, így a különböző korú részek eltérő színezést és eltérő kopottságot kaptak, valamint az utolsó ostrom után romosan hagyott részek is jól kivehetőek.
A vár történetéről részletesebben a varlexikon.hu oldalon olvashatnak.
Képek: Pazirik Kft.
