Tudjuk persze, de ha elfelejtettük volna, először is pontosítsuk, mi is az az artézi kút. Az olyan kút, amiből a víz a maga mélységi nyomása alapján tör fel. Hogy hogyan keletkezik a mélységi nyomás, egyszer majd azt is átvesszük, most a lényeg, hogy az akkor közel nyolcezer lakosú Elek nagyközségben (amely ma már város), a katolikus templom mellett községi artézi kút állott, amelyről bárki ingyen vihette a vizet.
Mi sem természetesebb, mint ahogy a képen is látható, a kút körül mindig időzött valaki. A modern vízvezeték kiépüléséig a kút mindig is a találkozások, beszélgetések helyszíne volt.
Hogy aki a lapot küldte Wigand Blanka és Klárika úrleánynak Gyulára, a Gyár utca 20. szám alá, az kiderül a szövegből. Minthogy magyarul írt, amúgy is kicsi lett volna az esélye, hogy eleki lakos. Ez a település azon kevesek közé tartozik a mai Magyarországon, amelyben Trianon előtt döntő többségben más nemzetiségek éltek.
Alapvetően sváb község volt ez, a lakosok kétharmada vallotta magát németnek, negyede románnak, élt itt jónéhány szlovák család, és csak a maradék volt magyar valamelyes zsidó lakossággal. Az eleki zsidókat 1944-ben lágerbe vitték, a svábokat 1946-48-ban szinte mind egy szálig kitelepítették, és ezt a veszteséget Elek azóta sem heverte ki.
Mindez a messze jövendőben rejtőzött, amikor Wigand úr az alábbi sorokat küldte a lányainak:
„Kedves hölgyek! Hogy érzitek magatokat? Én elég jól vagyok, de ha köztetek lehetnék, akkor jobban lennék. Sajnos az új évre nem lehetünk otthon, töltsétek hát [nem olvasható] és gondoljatok reánk is. (Képes oldalon folytatódik) Anyukának és Nagymamának boldog új évet kívánok. Csókol benneteket apukátok.”
