A Svájcban élő nagybőgőművész, Szedlák Béla Budapesten született, zenei tanulmányait Montág Lajosnál, illetve Fritz Hausernél folytatta. A Berni Szimfonikus Zenekarnál végzett nagyzenekari munkája mellett számos kamaraformációnak – Camerata Bern, Hesperion XX, I Salonisti – is tagja.

Az I Salonisti együttest testvérével, Ferenccel és svájci barátaikkal alapította 1981-ben. Már elég komoly pályát befutottak, amikor váratlan felkérés érkezett: Hollywoodból keresték meg a formáció tagjait, hogy lenne-e a kedvük egy nagyszabású filmben részt venni.

Miután megtudták, hogy a film témája a Titanic, az együttes tagjai megbeszélték a felkérést, és azonnal megszületett a közös válasz: örömmel vesznek részt a forgatáson.

Persze arról, hogy mit is jelent az, hogy ez egy nagyszabású film lesz, elképzelésük sem volt. Hollywood-ról lévén szó, azt azért sejtették, hogy nem egyszerű feladatra vállalkoztak, de azt akkor még nem sejtették, milyen nagyságrendű együttműködés részévé válnak.

A feladat határozott volt, a Titanicon játszó zenekar tagjainak szerepére kérték fel őket. Bélának rögtön eszébe jutottak édesanyja történetei arról, hogy katasztrófahelyzetekben a zenekar a végsőkig játszik, a tagok kitartanak, amíg csak lehet.

Az új munkával kapcsolatos következő meglepetést az okozta, amikor megtudták, hogy Hollywodba kell utazniuk – hét hónapra. Ebből baj is lett, idézi fel Béla, hiszen mindegyikünk családos ember volt, munkával, főiskolai oktatással, zenekarral, megbeszélt koncertidőpontokkal. Nemet kellett mondaniuk.

A választ hosszú csönd követte, az idő múlásával Béláék úgy gondolták, hogy a munkából nem lesz semmi. Hamarosan azonban egy újabb felkérés érkezett. A javaslat szerint, ha öt alkalommal ki tudnak utazni kéthetes ott-tartózkodásokra, akkor meg tudják valósítani az együttes tagjaival a forgatást.

Béláék ezt az ajánlatot már elfogadták. Ami különösen tetszett nekik, hogy a Titanic volt az első film, amit a Rosalitóban felépített stúdióban forgattak, így a helyszínen még semmi sem volt kész, de az épülő filmsúdió hangulata inkább csak fokozta a munkakedvet. Az első alkalommal minden darabokban volt, ott-tartózkodásaik során a stúdió felépülésének egy-egy újabb fázisának lehettek tanui.

Vöröstó ma is őrzi egyedülálló építészeti örökségét, a települést védelmező pajtasort | Magyar Krónika

Fekete-Tracz Gabriella az apró Balaton-felvidéki faluban találta meg azt a nyugalmat, amelyre egész életében vágyott. Vöröstó polgármestere a PajtaKult stábjának a település egyedülálló építészeti örökségét is megmutatta.

Felmerül a kérdés, hogy a hollywoodi forgatásokat megjárt, Svájcban élő nagybőgőművész hogyan szeretett bele az apró Balaton-felvidéki faluba. A legkedvesebb gimnáziumi tanára az osztályfőnöke volt, meséli Béla, akinek Svájcból az első útja Vöröstóra vezetett, mert egykori osztályfőnöke akkor már itt élt egy parasztházban. A többnapos látogatás során a települést járva találkoztak két idősebb emberrel, akiket Béla hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezett, hogy nincs-e eladó ház a faluban. „Itt van szemben a Szedlák-ház, eladó!” – érkezett a felelet, aminek sorszerűsége megrázta Bélát, a porta ugyanis az ő nevét viselte. A házat megvették – ennek immár harminc éve – azóta pedig Bélák családjában már a második generációnyi gyerek várja egész évben a vöröstói vakációt.