A főként dolomitból felépülő Vértesben túl nagy kaptatókra nem kell számítanunk, ezért gyermekekkel és idősebb túrázótársakkal is jó helyválasztás.
Inkább dombsági jellegű táj, csúcsai 500 méter alattiak. Hatalmas, vadban gazdag bükkösei, cseresei lenyűgözik az embert, több magasabb helyen sok száz méterre ellátni a katonásan sorakozó faóriások között.
A környék erdeiben több középkori, jobb és rosszabb állapotú erősség és kolostorrom is megbújik, erről korábbi cikkünkben itt írtunk:
Elfelejtett váraink nyomában – a Vértes erdeiben | Magyar Krónika
A történelem kedvelői közül sokan túráznak azért, hogy elhagyott középkori romokat fedezhessenek fel, és kicsit visszarepülhessenek lélekben a romantikusnak tűnő, régi időkbe. Sorozatunkban a Kárpát-medence egykor büszkén álló erősségeit mutatjuk be, ezúttal a Vértes erdeiben kalandozunk.
Mostani túránk kiindulópontja, Kőhányás közigazgatásilag Gánthoz tartozik, a Vértes északi oldalán, a Vértesi Tájvédelmi Körzetben található piciny településrész. Az 1700-as évek elején települt be svábokkal, az Esterházy család birtoka volt. A Majk és Csákvár közötti főút mellett fogadó épült, ebből az épületből alakították ki 2021-ben a Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központot és Turistaházat, ami a környékre irányuló számtalan túrának ad jó kiindulópontot, benne sváb fogásokat is kínáló étterem és szálláshelyek is várják az idelátogatókat.
A komplexum ökoturisztikai fogadóközpontjában kaptak helyet a Vértes természeti értékeit, épített örökségét bemutató állandó és időszaki kiállítások. Esterházy Móric miniszterelnök volt az első olyan hazai nagybirtokos, akik a birtokát megnyitotta a nagyközönség, a túrázók előtt. Az Esterházyakról Majkról szóló cikkünkben írtunk:
Majkon kivirágzik a csend | Magyar Krónika
A kamalduli remeteség Közép-Európában az egyetlen, amelynek épületei és környezete szinte teljesen egységesen maradt fenn. Az épületegyüttes egyszerre idézi meg a háromszáz évvel ezelőtt itt élő szerzetesek zárt világát és az Esterházyak másfél évszázadát.
Ha erre járunk, Feri bácsi autentikus Fő utcai tájházára is fordítsunk időt, megéri, és persze a turisztikai központ szomszédságában, a főút mellett álló Esterházy-kápolnát is érdemes belülről megnézni, amit Ávilai Szent Teréz tiszteletére építettek.
Pár kilométerre Kőhányáspusztától, egy szépséges bükkösben érjük el Oroszlánkő (Csáki-vár) szerény maradványait, néhány megmaradt falrészletét az egyik erdővel benőtt csúcson. Ma már nehéz elképzelni, hogy egykor a környék egyik erőssége volt, valószínűleg Gesztes elővára vagy huszárvára lehetett, a Csákvár felé vezető utat védhette, ahogy Gerencsérvár és a gesztesi vár is.
A nagyhatalmú tartományúr, Csák Máté halála után 1326-ban I. Károly a Csákoktól cserével elvetette a vértesi erősségeiket, így Oroszlánkőt is. Később Rozgonyi-birtok lett, és a gesztesi uradalomhoz tartozott, 1543-ban pusztult el, miután a törökök elfoglalták Esztergomot és Fehérvárt. Később, az 1600-as évek elején az Esterházyak tulajdonába került. A már ekkor romos vár köveit a majki kolostor építéséhez is felhasználták. Az idő, a szél és a víz megtette hatását, ma már csak egy kisebb falszakasz utal arra, hogy korábban itt egy középkori vár állt.
A közelben megbújó, hasonló nevű barlangot is érdemes megtekinteni, és a felette elterülő, érdekes formákat tartogató, fennsíkszerű tetőre is érdemes felmászni az elhagyott kőfejtő fölött, nem fogunk csalódni. Amikor arra jártunk, kék erdei virágokkal tarkított gyepe olyan volt, mint egy tündérkert, akár többnapos sátorozós túráknak is kiváló helyszíne lehet.
A Duna–Ipoly Nemzeti Park oldalán olvasható ismertető szerint a körülbelül 20 méter hosszúságú barlang egyetlen egyenes, befelé egyre alacsonyodó mennyezetű folyosóból áll. A barlang egy markáns törésvonal mentén jött létre, melyet a víz tágított ki barlangméretűre.
A terem jobb oldalán egy szűk és kicsi termecske nyílik, melynek mennyezetén szívesen tanyáznak a denevérek. Az eocén kori mészkőben nyíló üreg egykor feltehetően forrásbarlangként működött.
Nehéz szívvel indulunk innen tovább, a szebb napokat látott, korábban erdei munkások szálláshelyeként, majd kulcsos turistaházként működő, egyébként gyönyörű környezetben megbújó Mindszentpusztáig. Az odáig vezető úton felváltva szépséges bükkszálerdőkben, fiatal gyertyános-tölgyesekben, idős feketefenyvesben vezet kanyargó ösvényünk.
Innen a szurdokvölgyszerű, bükkös-gyertyános, dolomitsziklák szabdalta, vadregényes Pap-völgyön végigcsorogva, egy nagy legelő mellett araszolva érkezünk be a német nemzetiségi kultúrát erősen ápoló Gántra, túránk célállomására.
A település központjában lévő Vértes Vendéglő és Fogadó tökéletes választás egy túranap emlékezetes lezárására. Pompás ételeket kóstolhatunk meg, a fürjtojásos fácánlevestől kezdve a szarvasgerincig vagy a rozmaringos báránycsülökig – nem fogunk csalódni. Mindig frissen készülnek és bőségesek az adagok, nem kell nagyítóval keresgélnünk a hússzeleteket, a grillezett sajtokat, a zöldségeket és a köretet sem a tányérunkon.
Minden évszakban más és más arcát mutatja ez a hegységünk is; téli túránkról és bővebben Gántról, annak környékéről itt írtunk:
Téli túra a varázslatos Vértesben | Magyar Krónika
A Dunántúli-középhegység egyik különleges vidékén, a Vértes rengetegében túráztunk. A 28 kilométeres táv a közel 20 centiméteres hóban embert próbáló, de felejthetetlen élmény volt.
A túráról szóló fotógalériát itt nézheti meg:
Fotó: Szedmák Péter
Fotó: Szedmák Péter
Felhasznált és ajánlott források:
Vártúrák kalauza II. Szerkesztette: Dely Károly. Budapest, 1975
G. Sándor Mária: A Vértes hegység középkori várai. Komárom Megyei Múzeumok közleményei I. Tata, 1968
