A Kék Pelikan, Csáki László animációs dokumentumfilmje kapta a legjobb mozifilm díját a 32. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Németország legnagyobb animációs fesztiválján, május 6-11-én mintegy 500 alkotást vonultattak fel.
Az első magyar animációs dokumentumfilmet több mint 26 ezren látták a hazai mozikban, az alkotás világszerte sorra nyeri a rangos díjakat. A film valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus története a szabadságról és három jóbarátról szól, akik az 1990-es években egy kék indigópapír segítségével hamisítottak nemzetközi vonatjegyeket.
A rendszerkritikus elemeket felvonultató, korabeli magyar slágerekkel teli alkotásban a valós – saját hangjukon megszólaló – szereplők mellett Lévai Norman, Tegyi Kornél, Kenéz Ágoston, Börcsök Olivér, Rujder Vivien, Olasz Renátó, Thuróczy Szabolcs, Csőre Gábor, Trokán Nóra és Csoma Judit is hallható.
A produkcióban a rendszerváltás utáni időszakot ismert magyar kultzenekarok, köztük a Bonanza Banzai, a Kispál és a Borz, illetve a Hiperkarma is megidézik.
A Kék Pelikan világpremierje a Tallinn Black Nights Filmfesztiválon volt, azóta pedig számos jelentős nemzetközi szemlére, például az Annecy Fesztiválra, a kínai Selyemút fesztiválra, a torontói Hot Docsra és a kolozsvári Filmtettfesztre is meghívást kapott.
A film producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós.
Az alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával az Umbrella Entertainment gyártásában készült, Temple Réka szakmai támogatásával és a Cinemon Entertainment koprodukciójában. A film hazai forgalmazója a JUNO11 Distribution.
Rendhagyó műfaj: animációs dokumentumfilm
Arról, hogy miért animációs formában készítette el a Kék Pelikant, Csáki László magazinunknak elmondta:
„készíthettünk volna egy szokványos, úgynevezett »beszélő fejes« dokumentumfilmet, csak nehéz lett volna fenntartani úgy az érdeklődést nyolcvan percen keresztül, hogy a szereplők jelentős részének csak a hangját halljuk, de az arcukat nem látjuk. Fontosnak éreztem, hogy valamiféleképpen újrajátsszuk a szituációkat és megjelenítsük a karaktereket. Sokan a téma érzékenysége miatt nem vállalták volna, hogy névvel a kamera elé állnak. Az animáció számukra és számomra is egy remek lehetőséget kínált arra, hogy szabadon elmesélhessem a történetet. Máskülönben meg lett volna kötve a kezem, csak archív vagy saját videókkal tudtam volna illusztrálni az eseményeket, így viszont semmiféle korlátom nem volt.”
(MTI)
Nyitókép: JUNO11 Pictures
