Múlt hétvégén az Erkel Színház új korszakát beharangozó gálán elhangzott egy dal, már nem emlékszem, melyik ismert musicalből, amelynek ez alkalomra átírt, ironikusra hangolt szövege szerint nem elég, hogy itt a jövőben minden csupa giccs lesz, de az összes szerepet Ember Márk fogja játszani, aki pedig „nem is olyan jó”. Mindezt természetesen fricskának szánták válaszul azoknak, akik nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy az Erkel a következő években biztosan nem a népopera, hanem – Cseke Péter és Szente Vajk vezetésével – a látványos zenés-táncos produkciók otthona lesz.
Hogy ők ketten sikerre tudják-e vinni ezt a koncepciót, azaz lesz-e stabilan közönsége a többek között Hogyan tudnék élni nélküled? című „Demjén-mozi” musicalváltozatával is csábító repertoárnak, majd meglátjuk, de a dal szövegének annyiban mindenképpen igaza volt, hogy hónapok óta mintha a csapból is Ember Márk folyna.
A színházlátogatók számára eddig sem ismeretlen fiatal színész óriási népszerűségének két sikermozi ágyazott meg: az említett Hogyan tudnék élni nélküled? és a Futni mentem hónapok óta vetélkedik egymással nézőszám tekintetében, most éppen az előbbi áll nyerésre több mint nyolcszázezerrel. Közös nevezőjük pedig a mindkettőben kulcsszerepet játszó Ember Márk, aki a premierek óta valószínűleg folyamatosan rohan maga után, játszik, énekel, műsort vezet, önálló esten mesél róla, hogyan lett színész, és közben valahogy arra is akadt ideje-energiája, hogy élete első ez irányú próbálkozásaként „minimusicalt” rendezzen egykori anyaszínházában, a Tháliában. A Kultkikötő, az Összpróba Alapítvány és a Thália Színház közös pályázatára íródott darab egy fiatal pár és egy váratlan lakótárs humoros és elgondolkodtató néhány napját meséli el, a mai tizen- vagy inkább huszonévesek számára megfontolandónak szánt tanulságokkal.
Mert miről is van szó ebben a másik műfaji meghatározás szerint zenés párkapcsolati játszmában? Emma és Tom életük hétvégéjére utaznak, ám a romantikus kiruccanás egy transzcendens élménynek na meg a térerő hiányának köszönhetően egészen másként alakul, mint ahogyan azt együtt, de főleg külön-külön elképzelték.
Nagyjából másfél órányi lelki viaskodásnak válunk hát tanúivá, aminek során halványan olyan univerzális kérdések is felsejlenek, mint például hogy férfi és nő megértheti-e egymást valaha. Különösen a 21. században nagy dilemma ez, amikor annyi minden elvonhatja a figyelmünket egymásról és persze magunkról is, arról nem beszélve, hogy a kezdeti lelkesedést követően milyen távolabbi katasztrófákat idézhet elő, ha két ember hosszú távon nagyon nem ugyanarra az életre vágyik. Van tehát mit végre nyíltan megbeszélnie Emmának és Tomnak, akik mellett váratlanul és hívatlanul ott terem a kedves vidéki Jenkins bácsi, hogy mint afféle népmesei bölcs terelgesse őket a talán megoldás felé.
A háromszereplős előadásra, amiképpen az talán a fenti rövidke cselekményleírásból is kiviláglik, leginkább a kedves jelző használható, értve ezalatt a színészek játékát, a fékezett humorú, de életszerű prózai részeket és a fülbemászó, de az elhangzásuk után rögtön elillanó, poposra hangolt dalokat is. Hevesi László (Tom) és Sóvári-Fehér Anna (Emma) játéka hasonlóképpen illan el azonmód az előadás után, talán azért is, mert külsőleg-belsőleg is tényleg egy nagyon átlagos párt alakítanak, igaz, némileg fordított felállásban: a sztereotípiákkal szembemenve itt éppen hogy a lány vágyna még eget rengető kalandokra és a fiú a család melegségére, kiszámíthatóan szép biztonságára. Folyamatos tépelődésük során jól kidomborodnak a Z generáció az önmegvalósítás kényszere körül forgó bizonytalanságai, miközben a kezdeti megbicsaklások után az Arizona Stúdió aprócska tere is ügyesen bejátszódik. Az előadás motorja azonban kétségkívül a csuklóból vicces Kerekes József (Jenkins bácsi). Ezért nagy kár, hogy egy ponton eltolják őt is és a szerepét is a paródia felé, bár simán lehet, hogy az én ízlésemmel van baj, amikor nem tartom mulatságosnak, ahogy éneklés közben egyre gyorsabban vajazza és csapkodja a kenyérszeleteket. És ha már ízlés, elbírtam volna eggyel kevesebb dalt is, amelyek ugyanakkor pontosan, lelkesen és szívvel szólnak, követve a „nagy” musicalek dramaturgiáját a szólók, duettek, tercettek felsorakoztatásában. Az Életed hétvégéje összességében mégis egész kellemes szórakozás, aminek a problémafelvetése az idősebbekben bizonyosan nosztalgiát, a fiatalokban meg remélhetőleg a saját életükre is vonatkoztatható gondolatokat ébreszt.
Életed hétvégéje. Thália Színház, Arizona Stúdió. Ötletgazda és rendező Ember Márk, író Svraka-Gévai Júlia, zeneszerző Furák Péter, dalszövegíró Hujber Szabolcs.
Fotók: Thália Színház
