A dánosi csárdást és családját, valamint egy arra tévedt kocsist lemészároltak. A hatóságok azonnal a környéken tanyázó cigánykaraván tagjaira gyanakodtak. A sajtó folyamatosan tudósított a nyomozásról, gyakorta hisztériát keltve a társadalomban. Végül országos hajtóvadászat vezetett a tettesek elfogásához.
1937-ben egy hatvan év körüli, bár fiatalabbnak látszó, középmagas, jó kondícióban lévő férfi szabadult az országos gyűjtőfogházból. Az 1907-es dánosi rablógyilkosság utolsó életben maradt elítéltjét, cigány nevén Sztojka Párnót az éjjeli ügyeletben szolgáló rendőrtisztnek, Temesközy Istvánnak adták át. Egy órán át beszélgettek, és cigarettáért cserébe a harminc évvel korábban történt gyilkosságról is mesélt az elkövető. „Többször is megfordultak ők abban a csárdában. Soha sem volt baj, nézeteltérés a csárdásék és közöttük. Akkor nap is jól érezték magukat, igaz sokat ittak, sokáig maradtak. A csárdásné már zavarta is őket. »Vigyen már az ördög benneteket.« Lassan mindig erősebben zavart bennünket. Asszonynéném végül is rákiabált. Majd megyünk, ha kedvünk tartja. Megfizetünk mindenért, hát ne óbégasson. S végül is a két asszony egymás hajának esett. Mi eleinte csak nevettük őket, még biztattuk is. Végül a csárdás megunta a nagy zűrt és szét akarta választani őket. De könnyebb két verekedő bikát szétválasztani, mint két nekibőszült asszonyt. Hogy, hogynem a csárdás megütötte a nénémet. Erre az ura is beleavatkozott, majd általános verekedés kezdődött. Egy-kettőre elnyomtuk őket. A csárdásék azonban meghaltak. Itt hosszabb szünet következett. Nehezen tudtam kivenni belőle, miért ölték meg az asszonyt és a leányt is. Végül azután megmondta. Cigány törvény az, hogy tanúnak nem szabad maradni. Nem is lett volna soha megtorolva ez a gyilkosság sem, ha a daktiloszkópia nincs” – idézte fel a megkésett vallomást a rendőrtiszt. Visszaemlékezésében a következőket is leírta: „Érdekes volt amikor arról beszélt, mikor az ujjlenyomatokat vették fel róluk. Valami borzongás, félelem szállta meg őket. Babonás félelmükben boszorkányos, valami ördöngös – nem tudta jól megmagyarázni – szertartásnak hitték a velük történt újjfestést, azoknak papírra történt nyomkodását.”
Sztojka nem sokkal később Az Est című újság bűnügyi riporterének is hasonlóan mondta el a történetet, ami ebben formában nem felelt meg a valóságnak. Többek között nem ejtett szót sem a csárdás lányának megerőszakolásáról, sem pedig a szerencsétlen, arra tévedt kocsis meggyilkolásáról. Mi történt valójában, és miért számított szenzációnak az ügy még három évtizeddel a bűncselekmény után is?
| Azonosítás daktiloszkópiával Az ujj- és tenyérnyomatok bűnügyi célú felhasználásának tudományát Pekáry Ferenc rendőrkapitány hozta haza 1902-ben Londonból. A daktiloszkópia alkalmazása és népszerűsítése viszont Gábor Béla nevéhez fűződik, aki többek között a dánosi bűnügy felgöngyölítésében is közreműködött szakértői véleményével. E gyilkosság esetében az ujjlenyomatok szerepét illetően is több félreértés itta be magát a köztudatba. Nem ez volt az első alkalom, hogy a bizonyítás során a daktiloszkópia eredményeit is figyelembe vették, azonban ekkor kapott a módszer akkora nyilvánosságot, hogy elkezdjék megbízható eszköznek tekinteni. Az ügyben több ujjlenyomatot is találtak, a tévhitekkel ellentétben azonban nem egy balta nyelén bukkantak rá az ujjak vérben rögzült mintázatára, hanem egy pohárról sikerült használható mintát venni. Ez egyébként pont Lakatos Balog János, tehát Sztojka Párnó jobb hüvelyk- és mutatóujjáról származott. |
A dánosi rablógyilkosság több szempontból is kiemelkedő esetnek számított. Egyrészt rendkívüli kegyetlenséggel követték el, talán emiatt is óriási figyelmet kapott a sajtóban. A fővárosi bulvárlapok szinte mindennap beszámoltak a nyomozás fejleményeiről, általában pontatlanul, és igyekeztek minél több véres részletet megosztani az olvasókkal. Amennyiben pedig nem láttak napvilágot új információk, maguk találtak ki teóriákat a történtekről, például azt, hogy dohánycsempészek öltek, a cigányok pedig csak utána értek a csárdához.
Ezenfelül kriminalisztikai értelemben is meghatározó nyomozás zajlott le, hiszen ez volt az első országos jelentőségű ügy hazánkban, amely során ujjlenyomat alapján tartóztattak le, illetve ítéltek el valakit.
A történések visszafejtése nem egyszerű feladat, hiszen ahogy fentebb említettem, a sajtó megbízhatatlan módon közvetítette az eseményeket, a nyomozati anyag pedig nem maradt ránk. Ennek következtében a mai napig tengernyi félinformáció és hazugság kering a gyilkosságról. Persze a sajtónak sem volt egyszerű dolga, hiszen az ügyben előállított vándorcigányoknak nem volt semmilyen hivatalos iratuk, valamint tudatosan adták meg helytelenül a nevüket, életkorukat, hogy a hatóságokat megtévesszék. Ha utóbbiakat végül teljesen nem sikerült is megvezetniük, a sajtót és a közvéleményt kellően összezavarták.
Lássuk, mi is történt valójában. Ibolya Tibor jogász, ügyész, egyetemi oktató, a legfőbb ügyész büntetőjogi helyettese több tanulmányában is foglalkozott a dánosi gyilkossággal. Munkái nyomán kerülhetünk a legközelebb az ügy felgöngyölítéséhez. A tettesek 1907. július 19-én fél kilenc, kilenc óra felé léptek be a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Dános-pusztán található csárdába. Feltehetően azt mondták, csupán egy pohár bort isznak, harapnak valamit, és már mennek is. Ezt onnan tudjuk, hogy a helyszínre érkezők poharakat találtak, illetve egy szódásüveget és hat zsömlét. Utóbbi azért fontos, mert az elkövetők számára lehet következtetni a mennyiségből. Hogy ezután pontosan mi történt, nem tudjuk, de valószínűleg először a csárdással, Szarvas Istvánnal végeztek, majd a feleségét ölték meg, végül pedig legalább hárman megerőszakolták a tizenhét éves örökbefogadott lányukat, ezután elvágták a torkát. Tabányi Pál kocsis már a gyilkosságok után érkezett az udvarba. Az elkövetők két fegyverből is tüzet nyitottak rá, ő pedig sebesülten betántorgott az épületbe, ahol késekkel és baltákkal lemészárolták. Távozásukkor felgyújtották a csárdát.
A helyszínre nagyjából húsz perccel később értek oda a helyiek, és megkezdték az oltást. A hatósági személyek közül az irsai, majd pedig a járási parancsnok bizonyult a leggyorsabbnak. Őket követte egy bizonyos Pelle Imre csendőr őrmester, aki már ekkor tudta, kiket kell keresniük, így szinte nyomozni sem kellett. Ez a tény ellentmond mindannak, amit a sajtó állított, hogy a csendőrség nem haladt a nyomozással, ezért a Budapesten illetékes rendőrséget is be kellett vonniuk a munkába. Ez a pletyka olyannyira elterjedt, hogy a csendőrségnek hivatalos közleményben kellett cáfolnia. Egyedül az egyik poháron talált ujjlenyomatok feldolgozását végezték a fővárosban, a rendőrség pedig nem szólt bele a nyomozásba. Visszatérve Pelle Imre szerepére, július 17-én Dabas környékén, a gyóni szőlőben „kóbor cigányok” több alkalommal loptak, valamint kifosztották az ifjabb Fabók házaspárt és a férj édesanyját. Mindhármójukat súlyosan megsebesítették, de túlélték a támadást, és vallomást is tudtak tenni. A tetthelyen egy cigány nevekkel hímzett kendőt, egy úgynevezett börtönemléket is találtak a hatóságok, ami segített az azonosításban. A cigányok megpróbálták felgyújtani a házat, és bár nem sikerült, ez utólag kétségtelenül kapcsolatot teremtett a dánosi esettel. Ebből látszik, hogy a csendőrség számára végig egyértelmű volt az ügy, a sajtó sokszor mégis úgy habosította a történéseket, mintha egy helyben toporogna a nyomozás, ami a társadalom részéről elégedetlenséget váltott ki, valamint fokozta a vándorcigányok elleni indulatokat.
A hatóságok számára adva volt a feladat: felhajtani az országban vándorló cigányokat. A csendőrség módszereit ismerve ezt feltehetően nem a legkíméletesebb módon tették meg. Szeptemberre előállították a Surányi Ignác-féle cigánykaraván tizenhét tagját, és bíróság elé állították őket. Az elfogás előtti razziákat óriási sajtóhisztéria övezte, a Népszava például egyenesen azzal vádolta a csendőrséget, hogy a tanácstalanságát akarja ilyen módon leplezni. „A hatóságok a nyomozás tehetetlenségét azzal takargatják, hogy az egész országban hajszát rendeznek a cigányok ellen. A polgári lapok szintén a cigánykérdésről beszélnek, holott elsősorban a nyomozó hatóságok és a csendőrség végtelen tudatlanságáról és könnyelmüségéről kellene dörgedelmes cikkeket irniok.” A szociáldemokrata lap párhuzamot húzott a cigányság és a szocialisták között, mondván, mindkét csoportot üldözik. „A belügyminisztérium évek óta a szocialistaüldözésre tanitja a csendőrséget” – emelte ki. A tárgyalások sem maradtak visszhang nélkül, a Népszava továbbra is a hatóságokat kritizálta, állította, hogy bántalmazták a vádlottakat. Ez egyébként feltehetően igaz is volt, hiszen a csendőrség belső eljárást indított az ügy során elkövetett túlkapások miatt.
A népharag a cigányság ellen fordult; amikor a vádlottakat Gyónra szállították, hogy az egyik helyszínen meghallgassák őket, kis híján tömeg ostromolta meg a vonatot. Ha ez nem lenne elég, a tárgyalások során a lapok egy része a cigánykérdés radikális megoldását és halálbüntetést követelt. Utóbbiaknak csalódniuk kellett, mert a per hat fővádlottja közül hármat életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, hárman pedig tizenöt évet kaptak. A többi vádlottat – a társai ellen valló Lakatos Róza Lina kivételével – tíz hónaptól nyolc évig terjedő fegyházbüntetéssel sújtotta a törvény. A bíróság dolgát nehezítette, hogy az elkövetők életkorát nem tudták pontosan megállapítani, azok pedig értelemszerűen húsz év alattinak vallották magukat, hogy kiskorúként elkerüljék a kivégzést. A bíróság ítélete szerint előre kitervelten követték el gaztetteiket a cigányok, de erre utaló bizonyítékokat nem ismerünk.
A cikkünk elején említett Sztojka Párnó élete rendkívüli ívet írt le. Többször is megszökött a börtönből, aztán más bűntettekért, új személyazonossággal visszakerült, majd lelepleződött, és folytatnia kellett életfogytig tartó büntetését. 1937-ben feltételesen szabadult, majd megint visszakerült a rácsok mögé, ám a második világháború közbeszólt. A dánosi rablógyilkosság elkövetőjét fegyencként a frontra vitték, ahol feltehetően a magyar királyi honvédség egyenruhájában halt meg a szovjetek elleni harcban a Don-kanyarnál.
Nyitóképen: „A rablógyilkosséggal vádolt czigányokat erős csendőri fedezettel a dánosi csárdához kisérik” Forrás: Arcanum / Tolnai Világlapja
