Tehát a hét férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak is a végső nemzedékig Álmost, Ügyek fiát, és azokat, akik az ő nemzetségéből származnak.
Anomymus: Gesta Hungarorum (Pais Dezső fordítása)
A dinasztiaalapítóról, Álmosról már Bíborbanszületett Konstantin 950 körül keletkezett műve is beszámol, Levedi szájába adva a következőket: „van rajtam kívül egy másik vajda, akit Álmosnak neveznek, akinek fia is van, név szerint Árpád”. Konstantin úgy tudta, hogy Levedi után rögtön Árpád lett a fejedelem, ez azonban már csak az időtartamok miatt sem valószínű. Árpádról tudjuk, hogy 895-ben még biztosan élt (valószínűleg 900-ban is). Tudjuk azt is, hogy a kor szokásának megfelelően felnőttként lett fejedelem, a választására legkorábban 860, de inkább 870 körül kerülhetett sor. Levedi lemondása és ezen időpont között több évtizedes hiány mutatkozik, ezt tölthette be Álmos fejedelemsége.
A szakirodalomban nincs kétség afelől, hogy az Álmos név a magyar álom, álmos, azaz álmot látó kifejezésnek feleltethető meg, Anonymus maga is így magyarázza. Hogy a legkorábban nála fennmaradt, Emese álmaként ismert legenda vajon a név utólagos értelmezéseként keletkezett, vagy a fejedelem nevét valóban az anyja valamely álomlátása nyomán adták, ma már nem dönthető el, de ez nem is szükséges.
A magyarság eredetmondája, amely az egyértelműen költött részek mellett történeti események emlékét is őrzi, mára a magyar kultúra elválaszthatatlan része lett.
A több forrásban, eltérő megfogalmazásokban fennmaradt eredetmondának, az azokban szereplő személyek, események és helyek azonosításának hatalmas irodalma van, amelynek még a kivonatos ismertetése is köteteket igényelne. Itt most a legkorábbról fennmaradt forrás, Anonymus gestája nyomán foglaljuk össze röviden a történetet.
Az Árpádok sorozat előző része itt olvasható:
Ami a legyezés időpontját illeti, abból kell kiindulnunk, hogy a Gesta Hungarorum szerzője magát Belae regis notariusnak, Béla király jegyzőjének nevezi. A történészek ezt legvalószínűbben III. Bélára vonatkoztatják, a mű tehát 1200 körül készülhetett. Ugyanakkor bizonyos, hogy a szerző, ahogy szűk évszázaddal később Kézai Simon is, egy 1100 körül keletkezett úgynevezett ősgeszta alapján dolgozott. Az elbeszélés hitelességével kapcsolatban elmondhatjuk tehát, hogy legalábbis már Kálmán király idejében így tudták, ez volt a magyarok önképe, ideértve a hunoktól való származást is.
Anonymus elbeszélése szerint a Magóg király nemzetségéből származó Ügyek, a magyarok vezére feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezér Emes nevű leányát. A szöveg – Pais Dezső fordítása – így folytatódik: „Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.
Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak.”
Kézai Simonnak az 1280-as években keletkezett krónikája szintén tud Ügyekről, de ő nagyapának tartja, közé és Álmos közé még beiktatja Elődöt. Ennek nem annyira a történeti hitelesség, mint inkább az eredetmonda szempontjából van jelentősége. Maga a monda Kézainál amúgy is sokkal gazdagabb, a ma ismert történet legtöbb eleme innen származik.
Anonymus részletesen ír Álmos fejedelemmé választásáról, amelyet a hét törzs vezérei vérszerződéssel pecsételtek meg (a pajzsra emelés rítusáról Konstantin tudósít, ő Árpádra vonatkoztatva). Ő hagyta ránk a hét vezér nevét is: „Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik.”
Magának a hét törzsnek a neve Konstantintól való: „Első a kabaroknak a kazároktól elszakadt előbb említett törzse, második a Nyekié, harmadik a Megyerié, negyedik a Kürtgyermatué, ötödik a Tarjáné, hatodik Jenehé, hetedik Keri, nyolcadik Keszi.” A ma leginkább elfogadott írásmód szerint a felsorolás a következő: a kabarok, nyék, megyer, kürtgyarmat, tarján, jenő, kér, keszi. Tekintve, hogy Konstantin kortársa volt a még törzsszövetségben élő magyaroknak, ez a lista hitelesnek tekinthető. Azzal azonban számolnunk kell, hogy a korai magyar történelemről nagyon töredékesek az ismereteink, ma is komoly történészi viták folynak számos kérdésben. Magának a törzsnek a mai fogalmaink szerinti értelmezése is vitatott, e vita ismertetése azonban messze meghaladná a jelen írás kereteit.
Mivel Álmos főfejedelemségének időhatárait csak hozzávetőlegesen tudjuk meghatározni, eseményeket is csak föltételesen köthetünk hozzá. Anonymus a magyarság kiköltözését „Szcitia földjéről”, azaz Levédiából 884-re teszi, ez azonban biztosan költött dátum, az eseményre, amint sorozatunk előző részében szó volt róla, sokkal korábban kerülhetett sor. Szintén Anonymus részletesen szól az oroszországi hadjáratokról. Tény, hogy az etelközi magyarok rendszeres hadjáratokat vezettek a környező területekre, részben zsákmányszerzés, de még inkább adó kikényszerítése céljából. Ebből a korszakból van az első nyugati híradás is, 862-ben magyar csapatok a mai Ausztria területén vettek részt a frank belháborúban Karlmann oldalán, Jámbor Lajos császár ellenében. Két évtized múltán, 882-ben Szvatopluk morva fejedelem hívására harcoltak a frankok ellen.
A magyarság, amelynek létszáma körülbelül negyedmilliót tehetett ki, ekkorra már teljesen megszabadult a kazár befolyástól, önálló életét élte, fokozatosan kapcsolatokat építve a bizánci és a nyugati világgal. Ahogy egy száz évvel későbbi, de a 880-as évek viszonyait tükröző arab forrás, Dzsajháni leírása elmondja, nagyállattartó nomádok voltak, akiknek a teljes hadereje húszezer lovast tett ki. Dzsajhánitól is tudjuk, hogy a magyarság ekkor kettős fejedelemség alatt élt: az úgynevezett szakrális fejedelem a künde méltóságot viselte, a tényleges katonai, ma úgy mondanánk, operatív hatalom viszont a gyula kezében összpontosult. Álmost kündének választották, ahogy majd a fiát, Árpádot is, az Árpád-ház tagjai ezt a méltóságot örökölték, és később ez alakult át tényleges hatalommá.
A sorozat következő részében Árpáddal, a honfoglalóval foglalkozunk.
