Több nép mondavilágában is az élet hordozójaként tűnik fel a tojás, amelyből maga a világ is keletkezett, az élet szimbólumaként pedig a születés és újjászületés, a növekedés és a termékenység jelképének számított, valamint óvó és bajelhárító szerepet is betöltött – írja Boldog Zoltán történelmi illusztrátor Facebook-oldalán.
Kiemeli, hogy az avar kori sírokból gyakorta kerülnek elő tojásmaradványok, amelyek arra utalnak, hogy a fentebb említett elképzelés, valamint a tojás varázserejébe vetett hit az avaroknál is általánosan ismert lehetett, bár a szokás pontos jelentéstartalmát ma már szinte lehetetlen felfejteni.
Tojásleletek
Az avar kori sírok feltárásakor a tojásleletek egy kupac nagyon gyenge megtartású tojáshéjtöredékként kerülnek a napvilágra. Ezek a könnyen elpusztuló töredékek leggyakrabban a mainál kisebb házi tyúkok, házi és nyári ludak vagy akár bíbicek tojásainak maradványai. Kibontásuk, összeillesztésük és konzerválásuk valódi türelemjáték, ám utólagos vizsgálatuk érdekes eredményekkel szolgálhat. A halomban előkerülő tojáshéjak egyrészt utalhatnak egykor kosárban, faedényben odahelyezett egyszerű ételmellékletre is, de a héjak utólagos mikroszkópos vizsgálatából néhány esetben kiderült, hogy nem egész tojások voltak, hanem már kiköltött tojások héjai kerültek a sírba. Ezt onnan tudjuk, hogy a héj szerkezete a költési idő alatt kimutathatóan megváltozik. Ez utóbbi esetben a tojáshéjaknak sírmellékletként nyilván szimbolikus rendeltetésük lehetett.
Az avar kori tojásleletek másik, ritkán megfigyelhető csoportját képezik azok az egyértelműen kultikus céllal készített, karcolt mintával díszített vagy befestett darabok, amelyek a hazánk területén ismert legkorábbiak, a mai festett tojások népvándorlás kori „ősei”. Díszítésük az avaroknál eddig minden esetben a tojások héjába karcolt minta volt, a festett tojásokon pedig a piros (vörösesbarna) szín maradványát figyelték meg. Ritka leletek, bár a számos töredékes tojáslelet között feltehetően lehettek díszítettek is.
A nyitóképen látható rajzon három, szerencsésen megmaradt és dokumentált avar hímes tojás töredékeiből kiszerkesztett, eredeti karcolt minta szerepel. Bár karcolt és festett díszítést együtt még nem figyeltek meg, az avar korból került már elő vörösesbarna festés nyomait viselő tojásmaradvány is, ezért a rajzon az egyik tojáson piros alapfestés szerepel.
Hol festettek még tojást?
A mai napig jól ismert, pirosra festett tojásokról egyébként az avarok koránál régebbről és későbbről is létezik bizonyíték, és a tojásfestés szokása Európában máshol is ismert volt. A Kárpát-medencéből 6. századi longobárd sírból is került elő pirosra festett tojás, 10–11. századi, kora Árpád-kori temetőkben többször is találtak a sírokban pirosra festett tojásokat, és szakirodalmi említések akadnak még további, nem közölt vagy elpusztult példányokról is. A festett tojásból csak egy darab került a sírba, és a halott közelébe, néha egyenesen a kezébe vagy a koporsóra helyezték. A tojás varázserejébe vetett hit az Árpád-korban tovább létezett, az épületek alapárkaiból gyakran kerül elő építési áldozatként elásott cserépedény, benne általában valamilyen hegyes vastárggyal és egy tojással.
A kereszténység előtti ősi hagyomány termékenységet és életet jelképező hímes tojását az egyház saját szimbolikájába emelve a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolta, így e régi jelkép immár díszített ünnepi tojásként él tovább.
Az első avar hímes tojás Móra Ferenc ásatásai (1932) óta ismert. A régészeti szakirodalomban általában régi fekete-fehér fotók és vonalrajzok szerepelnek a hímes tojásokról, azok alapján készült Boldog Zoltán rajza. Egyébként a zengővárkonyi tojásmúzeumban is található egy lelőhelynév nélküli, népvándorlás koriként kiállított példány, a mintája alapján feltételezhetően avar.
Érdekesség korábbi cikkünkből
„Az avarok 568-tól a 9. századig éltek a Kárpát-medencében, de a 800-as években már nehezen lehet őket nyomon követni, ugyanis elszegényedtek. Elvégeztük az első betelepülő elitcsoportjuk genetikai jellemzését. Ennek a csoportnak igen gazdag sírjai ismeretesek a Duna–Tisza közéről, a legismertebb Kunbábonyból került elő. Egy jelentős, az elitben domináns apai vonalat tudtunk elkülöníteni, amely kifejezetten belső-ázsiainak mondható. Ezt ma már teljes genomeredményekkel is alá tudjuk támasztani, tehát a korai avarok vezetői Belső-Ázsiából kellett hogy származzanak” – fejtette ki korábban magazinunknak Szécsényi-Nagy Anna, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének igazgatója. Hozzátette, hogy az antropológusok már régóta feltételezték a keleti származást, a legtöbb gazdag sírba temetett egyént ugyanis keleti arc- és fejforma jellemzi.
Ezzel összefüggésben sikerült azt is megállapítaniuk, hogy az avarok a belső-ázsiai Zsuanzsuan Birodalomból menekültek el, nem pedig a közelebb eső Heftalita Birodalomból. Az írásos forrásokkal összekötve a genetikai eredményeket az is bizonyossá vált, hogy az avarok 552-ben megkezdett vándorlása az egyik legnagyobb és leggyorsabb volt, ugyanis 558-ban már 5000 kilométerrel nyugatabbra, a Kaukázusnál említik őket. „További kérdés lesz, hogy közép-európai megtelepedésük időszakában volt-e újabb, esetleg közelebbről, a Kaukázus vidékéről vagy a kelet-európai sztyeppéről induló bevándorlás.”
Kép: Boldog Zoltán illusztrációja
