Előző cikkünkben bemutattuk, hogyan lett Hunyadi János a király lovagjából az ország egyik legbefolyásosabb főura, akinek uralma alá esett a déli végek többsége és Erdély is.
Fontos kiemelni, hogy Hunyadi territóriumain belül nem váltak szét a családi, illetve a tisztségekkel járó, honorként kapott birtokok. Hatalmának alapját egész életében utóbbiak képezték, ezek nagy részére Habsburg Albert özvegye, Erzsébet hívei felett aratott, 1441-es bátaszéki győzelme után tett szert. Ezt követően a királyné támogatóitól elfoglalt területeket is betagozta uradalmai közé.
Ulászló örökbe is adományozott neki birtokokat, de egyébként is úgy kezelt minden hozzá tartozó földet, várat, mintha a sajátja lenne. 1444-ben rendkívül zavaros viszonyok közepette kaparintotta meg Brankovics György szerb despota magyarországi uradalmait, többek között Debrecent, Szatmárnémetit és Munkácsot (erről következő cikkünkben részletesebben is beszámolunk).
Amint megszilárdította fennhatóságát az említett vidékeken, teljes erejét a török elleni harcra fordította. Eközben az ország Hunyadi felügyelete alá eső részei fokozatosan a rend szigeteivé váltak a káosz közepette.
A polgárháború ideje alatt az oszmánok sem tétlenkedtek, kihasználva a helyzetet 1440-ben ostrom alá vették Nándorfehérvárat. Az ország déli kapuja csak a Tallóciak szívós ellenállásának köszönhette, hogy magyar kézen maradt. Az egyébként kellően felkészült erősséget II. Murád seregei nem voltak képesek elfoglalni.
Hunyadi a bátaszéki győzelme után átvette a déli végek védelmét, és Szerbiába betörve megverte a környéket dúló szendrői bég csapatait. A következő évben a török két alkalommal is betört Erdélybe. Először Mezid bég vonult fel, nagyjából 15-17 ezer főt számláló sereggel. A csata vagy inkább csaták lefolyásáról Pálosfalvi Tamás történész kutatásaira támaszkodva két verziót is felvázolunk.
Az egyik szerint Hunyadi a betörés hírére Nándorfehérvárról lóhalálában a tartományba sietett csekély kísérettel, majd a gyulafehérvári püspök, Lépes György vezette erdélyi hadakhoz csatlakozva megütközött az oszmánokkal Gyulafehérvár környékén. Vereséget szenvedtek, és az egyházi vezető is a csatatéren maradt. Ezt követően Hunyadi rendezte sorait, és a környéken toborzott katonákkal kiegészülve vereséget mért a hadizsákmánnyal megpakolt ellenségre. Az ütközetben a bég és fia is meghalt. Ezen történet fő problémája, hogy a két összecsapás között nem telt el annyi idő, hogy érdemben toborozni lehessen, illetve kérdés még, hogy miként érték utol a többnapi előnnyel rendelkező Mezidet.
A másik verzió szerint Hunyadi, mivel egy másik török sereg a déli végeket veszélyeztette, kivárt. Lépes György feladata csak a török sereg szemmel tartása lehetett, de ütközetet vállalt a vajda nélkül, és meg is halt. Hunyadi később ért oda, miután megbizonyosodott arról, hogy nem a rábízott déli területeken támad a másik török sereg, és egy nagyobb, friss csapattal verte tönkre Mezid elvonuló seregét az erdélyi Vaskapunál. A csatatéren e változat szerint is halálát lelte a bég és fia is. A következmények mindkét esetben ugyanazok voltak, Hunyadi diadalt aratott, majd a helyzetet kihasználva betört Havasalföldre, és lefejeztette a törökbarát vajdát, akinek a helyére a korábban letett Basarabot ültette vissza.
| Ehhez az ütközethez kapcsolódik Kemény Simon legendája, aki páncélt cserélt Hunyadival, hogy magára vonja a törökök figyelmét. A csel be is vált, a vajda szabadon mozoghatott a harctéren, míg az oszmánok a Hunyadinak vélt katona megölésére fókuszáltak. A csatát megnyerték, ám Kemény Simon hősi halált halt vezére vértjében – legalábbis így szól a fáma. |
1442-ben egy másik, a korábbinál nagyobb török hadsereg is átlépte a délkeleti országrészen a határt. A ruméliai beglerbég, az európai török seregek vezére azonban ugyancsak vereséget szenvedett. Hunyadi immáron vajdatársa, Újlaki Miklós seregeivel egyesülve győzedelmeskedett Erdély és Havasalföld határában. Kihasználva a lendületet még ez év decemberében betörtek Bulgária területére, és felgyújtották Vidin városát.
Hunyadi győzelmei minden várakozást felülmúltak, megmutatták, hogy sikeresen fel lehet venni a harcot a szinte kimeríthetetlen erőforrásokkal rendelkező oszmánokkal. Hunyadi számára egyértelmű tanulságnak számított, hogy a környező ütközőállamok létfontosságúak, nélkülük a frontvonal kiszélesedik, szinte lehetetlenné válik a török támadásokat még azelőtt megállítani, hogy felprédálják az egyes országrészeket. Ennek fényében érthető igazán, hogy győzelmei után miért indított rögtön hadjáratot Havasalföldre.
Ezenfelül lélektani szempontból is változás állt be, a magyar főurakat és nemeseket reménnyel töltötték el Hunyadi sikerei, az addig magabiztos törökök pedig elkezdtek tartani tőle.
Az események után nem sokkal Ulászló udvarába érkezett Giuliano Cesarini bíboros, a nyugati és keleti kereszténység egyesítésének legfontosabb szószólója, aki a törökök szorításában tengődő Bizánc felszabadításától remélte az újraegyesülést. A pápa embere első körben ki szerette volna békíteni Erzsébetet és Ulászlót. A helyzet adott volt, hiszen előbbi erőforrásai apadtak, utóbbi viszont képtelen volt sikereket elérni az ország északi részét uralma alatt tartó, Jiskra nevű cseh zsoldos felett, aki a gyermek V. László nevében harcolt. A békülés irányába hatott az is, hogy az addig Erzsébetet pártoló Brankovics is a keresztény koalíciótól remélhette országa visszaszerzését, így lépéseket tett Ulászló irányába a Cilleiekkel egyetemben.
Végül 1442 végén megegyezésre jutottak a felek, Erzsébet megtarthatta a birtokában lévő várakat, városokat, valamint fenntarthatta fia jogát a trónra. A megállapodást kudarcként megélő özvegy királyné azonban pár nappal később hirtelen meghalt. Az elárvult László a továbbiakban III. Frigyes udvarában nevelkedett, Jiskra pedig ugyanúgy uralma alatt tartotta nevében az északkeleti részeket, de lehetőség nyílt egy oszmánellenes hadjárat megszervezésére.
Sorozatunk következő részében ezzel a hadjárattal, illetve következményeivel foglalkozunk.
Nyitókép: Hunyadi 1441-es diadala Nándorfehérvár környékén a török felett a Thuróczy-krónikából. Fotó: Wikipédia
