Kenyértörésre került a dolog – mondjuk, amikor egy régebb óta húzódó viszályt lezárva megszületik a döntés, ami általában a vitás felek szakítását hozza magával. Ha pedig valaki kenyértörésre viszi a dolgot, akkor addig élezi a két fél közti ellentétet, amíg végül valóban megszakítják egymással a kapcsolatot.
Vajon miért a kenyér megtöréséhez hasonlítjuk a viszály kirobbanását? Gondolhatnánk, hogy a Bibliából származik a szólás. A kenyértörés az étkezés kezdetét jelentette: miután a vendéglátó kezet mosott, fogta a kenyeret, és imát mondott. Krisztus az utolsó vacsorán az Eucharisztia alapításának részévé tette, a kenyértörés átvitt értelemben Krisztus kereszthalála. Krisztus az élő kenyér, áldozata ennek a kenyérnek megtörése.
A szólás jelentése azonban e magyarázat alapján semmiképpen sem érthető, hiszen, ahogy arra Bárdosi Vilmos is rámutat a Magyar szólások, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című munkájában, Krisztus kereszthalála éppenséggel kibékítette Istent az első emberpár bűne miatt tőle elszakadt emberiséggel.
A mondás eredetét a hagyományos paraszti életben találjuk meg.
A kenyér az együvé tartozás, átvitt értelemben a békés együttélés jelképe. A közös háztartásban élők egy kenyéren osztoztak, az egész cipó ezt az egységet jelenti.
Ha ez megtört, például az együtt élő idős szülők és a fiatal pár annyira összevesztek, hogy az a békés együttélés végét jelentette, az idős háziak kettétörték a cipót, és a felét átnyújtották a fiataloknak, jelezve, hogy innentől mindenki a maga kenyerét eszi, ideje önállósodniuk és saját otthont teremteniük.
Felmerülhet az a kérdés is, hogy miért törték, és miért nem szelték a cipót. Ennek magyarázata az, hogy a régi időkben lepényszerű kenyeret sütöttek, amit könnyebb volt kézzel törni. A gyakorlati ok mellett ez a kenyérnek mint alapvető tápláléknak a megbecsülését is kifejezte.
A Magyar néprajz Dömötör Tekla által szerkesztett kötetében olvashatjuk, hogy a kenyérhez, a kenyérsütéshez számos hiedelem kapcsolódott – nemcsak hazánkban, hanem szerte Európában. Ennek alapja, hogy a kenyér minden táplálék jelképeként a termékenység- és bőségvarázslás fontos eszköze volt.
A kenyér fogyasztásával kapcsolatos népi hiedelem, hogy az új évet, de egy új életszakaszt is egész cipóval kell kezdeni. Elődeink egész kenyeret helyeztek a karácsonyi asztalra, hogy újévkor együtt kezdjék meg, és az új házba költözők vagy az új asszony is egy egész kenyeret kapott jelképes ajándékként.
A kenyér kiemelkedő keresztény szimbólum, és térségünkben évszázadokon át a legfontosabb étel volt. A koldusoktól, nélkülözőktől sosem volt szabad megtagadni; elődeink az ünnepekre mindig sütöttek egy olyan cipót, amelyet a mise után szétoszthattak a szegények között.
A kenyér készítéséhez számos hiedelem kapcsolódott. Bizonyos napokon – kedden, pénteken, különösen nagypénteken, Luca és Borbála napján, halottak napján, úrnapján – tilos volt sütni. A kenyér készítése közben nem volt szabad idegeneket beengedni, mert azt hitték, hogy megigézik a tésztát, de a dicséret is tönkretehette a kelő kenyértésztát. Szokás volt, hogy mielőtt betolták a kemencébe, keresztet rajzoltak rá, és így tettek akkor is, amikor a kisült cipót megszegték. A kenyeret megbecsülték, soha nem dobták el a maradékát se, aki elvett egy karéjt, annak az egészet meg kellett ennie.
Kiemelt fotó: Máth Kristóf
