Katkó munkáiban a történések helyszíne a színház, képei azonban nem pusztán egy-egy előadás főbb jeleneteinek kronologikus rögzítései, hanem a képzőművészeti előképek felismeréseinek sorozatai is. A fotókon a művészettörténet klasszikus és modern korszakai utalásszerűen jelennek meg, ugyanakkor az 1980-as évek fotókísérleteinek világát is felismerhetjük rajtuk.
Munkáiban ikonikus képzőművészeti alkotásokat és azok stílusát idézi fel, ahol az előkép vagy az archetípus egy-egy lenyűgöző fotográfia. Ilyen Rembrandt Éjjeli őrjárata a Carmenben (Erkel Színház, 1993), Rubens Bacchusa a Rubens és a nemeuklideszi asszonyokban (Pesti Színház, 2008), a Georges de La Tour festményeit idéző stílusú fényhatások a Csodaszarvas népében (Arvisura Színház, 1990), vagy a kortárs képzőművészet vizuális megoldásai és gondolatai a Varázsfuvolában (Miskolci Nemzeti Színház, 1995).
Legfőbb stiláris jegye a párás vagy szemcsés kép, amely a mozdulat és a fény megfelelő expozíciójával válik varázslattá. A tánc, a mozgás és a lebegő textília szinte gesztusfestészetként uralják a látványt. Ennek a jelenségnek az egyik magyarázata az, hogy Katkó a pályája elején nem csúcsminőségű technikai eszközöket használt. Kortársai így emlegették egymás között: „Figyeld meg, hogy egy szappanos dobozzal érkezik, és micsoda fotókat készít!”
Különleges színhatások jellemzik képeit. Visszafogott palettája gyakran egymással harmonizáló sárgás, zöldes földszíneket emel ki. Máskor az élénkpiros és az indigókék uralják a látványt, de monokróm árnyjátékok, koromszín sziluettszerű alakok és fluoreszkáló figurák is feltűnnek.
Bennfentesként érzi és fel is tudja fokozni a rendező színpadi világítással kapcsolatos látomását, így a fényhatások is képe kompozíciós elemeivé válnak.
Művei szorosan kötődnek az irodalomhoz, ami már gimnazista korában is meghatározta érdeklődését. A Mester és Margarita színházi adaptációiról készült fotói ritkaságnak számítanak, mivel több rendezői nézőpontból, puritán eszközökkel és pompás látványvilággal jelenítik meg a cselekményt.
Az első képkockák fekete-fehérben mutatják a Tanulmány Színház Stúdió szabadtéri felújító próbáit 1984-85-ből, melyeken meghatározó elemként szerepelt a színészi jelenlét és a mágikus tánc. Az 1920-as évek mozdulatművészetének utóélete is megjelenik a fotókon, melyet eredendően Dienes Valéria (1879 – 1978) táncpedagógus honosított meg.
1991-ben a Tanulmány Színházból alakult Arvisura Színház is feldolgozta Bulgakov művét, melyet a fotós sejtelmesen fénylő jelenetekkel láttat. 1997-ben pedig a Szegedi Nemzeti Színház barokkos díszletében elevenedtek meg Bulgakov művének szereplői.
A tárlat közel harminc előadás fotóiból válogat, többek között Madách Imre, Esterházy Péter, Szép Ernő és Balázs Béla vagy Shakespeare és Mozart művei adják a fotók szellemi hátterét. Az alkotói gesztus nem az aktuális színdarab képi feltámasztására keres módot, hanem az általa teremtett fotográfiai valóságot mutatja meg.
További információkat ide kattintva talál.
Nyitókép: Katkó Tamás: MADÁCH Imre – Az ember tragédiája. Nemzeti Színház, 2002
