Vöröstó a Balaton-felvidéken, Nagyvázsony szomszédságában fekszik. A török hódoltság alatt elnéptelenedett falut német telepesek építették újjá a 18. század első felében. Borkereskedelemmel foglalkoztak, a borért fát hoztak be, a sikeres árucserével felvirágoztatták és jómódúvá tették a települést.

Vöröstó ma is hűen őrzi népi építészet értékeit, tornácos, régi parasztházai mellett pajtasora is műemléki védettséget kapott.

A német telepesek honosították meg azt a különleges faberakásos bútor- és berendezésitárgy-készítési technikát is, amelynek egyik mai mestere Szabó László Zoltán. A népi iparművészt Vöröstón látogatta meg a PajtaKult stábja.

Szabó László Zoltán számos kiemelkedő kitüntetés – köztük a Népművészet Mestere cím – birtokosa, nemcsak népi bútorkészítéssel, restaurálással foglalkozik, de fa- és kőszobrokat is alkot, amelyeket hazai és nemzetközi kiállításokon is díjaztak.

A faluszélen álló házának hatalmas kertje olyan, mint egy szabadtéri műterem, minden pontján a művész kőszobrait látjuk. A tizenegyezer négyzetméteres birtokon azonban még jócskán akad hely a bővülő szoborparknak.

A mester nyaranta saját műhelyében kőszobrásztábort is tart, ahol sok kollégát és tanulni vágyó fiatalt fogad. A táborokat minden augusztusban hatalmas ünnepséggel zárják. A rendezvényen az egész település ott van, „szól a zeneszó, és mindenki jól érzi magát” – mondja az 1941-ben Győrben született népi iparművész, aki 1990-ben telepedett le családjával a kis faluban az egyik szép régi parasztházat választva otthonuknak.

A településen fedezte fel a német telepesek által örökül hagyott faberakásos bútorokat. Elhatározta, hogy nemcsak megmenti ezt a bútorkincset, de el is sajátítja a különleges technikát. Örökségmentő tevékenységének következtében a faberakásos bútorkészítés nemzeti értéket a Veszprém Vármegyei Értéktár felvette a kulturális örökség német nemzetiséghez kapcsolódó szakterületi kategóriájába.

A népi iparművész elmondta, hogy a bútorok mellett például tálakat is díszítettek ilyen módon az egykori gazdálkodók. A keményfából kivésett alapba eltérő színű fából készült részeket tettek oly módon, hogy csíkokat, kockákat adjon ki mintaként.

A megtalált darabok maradványai alapján önállóan sajátította el a faberakásos díszítést, sőt továbbfejlesztette a technikát, hogy ne csak megőrizze, de tovább is vigye a régi forma- és mintakincset. Az általa készített díszített és csiszolt darabok között találunk dobozkákat, ládákat, tükröket, tálalókat, komódokat, székeket, padokat, asztalokat.

„Amikor fával dolgozom akkor az, amikor kővel, akkor az a kedvenc anyagom” – válaszolja a művész Paár Julcsi PajtaKult-nagykövet kérdésére.

Zoltán szobrai a környező települések mellett Európa nagyvárosait is díszítik. A Magyarországon felelhető kövek, a homokő, mészkő könnyen megdolgozhatóak, szívesen dolgozik belőlük, de ha nagyon szép dolgot szeretne készíteni, olasz márványt, például carrarai fehér márványt választ.

Fotók: Veszprém Vármegyei Értéktár, Vöröstó oldala