Egyre gyakrabban találkozunk a bullying vagy kortársbántalmazás kifejezéssel. Milyen helyzeteket takar ez a fogalom és miért fontos, hogy egy önálló szót használjunk a jelenségre?

A fizikai és verbális agresszió különféle formái, a megalázás, megszégyenítés, kiközösítés, illetve az erőszak olyan rejtettebb formái, mint a pletykák terjesztése és a barátoktól való megfosztás egyaránt a kortársbántalmazás kategóriája alá tartozó viselkedésformák. Mindegyik célja a hatalom demonstrációja, vagy domináns pozíció megszerzése a kortársközösségben egy másik gyerek szándékos bántása révén. Az önálló kategória létrehozását az indokolta, hogy ezekben a helyzetekben nincs erőegyensúly az érintettek között.

A bántalmazó olyan erőfölénnyel, hatalommal rendelkezik, ami miatt a bántalmazott nem tud védekezni, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. A bántalmazás megismétlődik és rendszeressé válik, a bántalmazott az egyes, akár kis súlyú incidensek együttes hatására traumát szenved el.

A jelenség nem új, de korábban nem ismerték fel a traumatizáló hatását, nem tartották súlyos problémának. A bántalmazó helyzetekben nem csak a bántalmazott sérül, az egész közösséget érinti a probléma.

Hogyan vált a kortársbántalmazás megelőzése és kezelése a szakterületévé?

2006-ban a finn oktatási minisztérium megbízott egy kutatócsoportot, hogy dolgozzon ki egy kortársbántalmazás elleni programot az általános iskoláknak. 2007-ben részt vettem azon a nemzetközi fejlődéspszichológiai konferencián, amelyen az akkor bevezetett KiVa program első eredményeit is ismertették. Gyakorlatilag belecsöppentem a legnagyobb kutatók munkájának legturbulensebb időszakába. Ezt követően kezdtük el a téma hazai kutatását Várnai Dóra kolléganőmmel, és foglalkoztunk a nemzetközi programok honosításának lehetőségével. Adaptáltuk a KiVa programot, de sajnos csak kísérleti jelleggel, három évig futott Magyarországon.

A kortársbántalmazás elleni hatékony fellépés során a megelőzés és a közbelépés egyaránt fontos?

Igen, a KiVa program is prevenciós és intervenciós program. Első osztálytól vesznek részt benne a kisiskolások. Az órákon az egymáshoz való kapcsolódás lehetőségeiről tanulnak, majd ahogy nőnek, megismerik a csoport szerepét, felelősségét, dinamikáját, a bántalmazás elleni stratégiákat. Olyan viselkedésformákat gyakorolnak, amelyekkel megvédhetik az áldozatokat, megállíthatják a bántalmazást. A tanárok felkészítő tréningen vesznek részt a programot megelőzően. Egy másik kiemelkedő antibullying programot is adaptáltunk.

A serdülők számára kidolgozott ENABLE program viszont ma is fut, ez a diákok érzelmi intelligenciájának fejlesztésére fókuszál, hogy képessé váljanak pozitív társas kapcsolatok kialakítására és a bántalmazott diákok megvédésére.

NyugiOvi néven pedig saját óvodai programot alkottunk, ez az utóbbi években egyre több első-második osztályban is nagy sikert aratott. Fontosnak tartom, hogy minél több intézményhez és családhoz eljussanak azok az ismeretek és eszközök, amelyek segíthetnek a bántalmazó helyzetekben.

Szülőktől és intézményektől is érkeznek megkeresések?

Igen, egyre több intézmény szeretne fejlődni. Némelyik kényszerből, mert történt egy olyan incidens, ami gyakorlatilag bombát robbantott, és a szülők nyomására vagy maguktól felismerik, hogy nagy baj van, cselekedni kell. Van, ahol előrébb gondolkoznak, és tudják, hogy az iskolák megítélésében egyre fontosabb, hogy mit tesz az intézmény a gyerekek érzelmi biztonságáért. A Hol a Helyem Iskolapszichológiai Tanácsadó Központ szakértői csapatával számos iskolát segítettük saját bullyingellenes protokoll kidolgozásában, esetbejelentő honlap létrehozásában. Rendszeresen tartunk képzéseket, előadásokat, illetve egy-egy kihívást jelentő osztály vagy helyzet megoldásában is nyújtunk módszertani támogatást.

Sokszorosan megtérül az intézmény számára, ha foglalkozik a témával, mert egy bántalmazási helyzetben mindig érintett a közösség összes tagja.

A finn adatokból látszik, hogy a bántalmazásprevenciós programok hatására hogyan javul a gyerekek iskola iránti attitűdje. Egyszerűen jobban szeretnek olyan helyen lenni, ahol jók a társas kapcsolatok, és ezáltal még a tanulási motivációjuk is nő.

Milyen a hatékony stratégia?

A gerincét a prevenciós osztályfoglalkozások alkotják. Minél fiatalabb korban vesznek rajta részt a gyerekek, annál jobb. Az óvoda lenne a legideálisabb, de az első osztály is nagyon jó, hiszen ahogy a gyerekek megtanulják, hogy hogyan működik az iskola, meg kellene tanulják azt is, hogy hogy működik a közösségük. Ahogy nőnek és egyre tudatosabbak a társas kapcsolataikban, egyre komplexebb összefüggésben építgetjük, erősítjük bennük azokat a normákat, ismeretket, attitűdöket, készségeket, amik segítik őket a közösségi létben. Arra fókuszálunk, hogy a közösség tagjai miként védjék meg egymást, hogyan lépjenek fel, ha azt észlelik, hogy – akár rejtett – bántalmazás áldozatává válik valaki.

Érdemes az iskolának a szülőket is bevonnia, például szülői fórumokat szerveznie, hogy a közösség együtt fejlődhessen.

A protokollnak tartalmaznia kell azt is, hogy mit tekintünk bántalmazásnak, mire terjed ki az iskola felelőssége. Vajon az iskolakapun kívüli, például a házibuliban történő incidensekre, az internetes bántalmazási esetekre is? Meg kell határozni, hogy milyen ügyeket hogyan kell jelezni. A jelzési hajlandóságot az befolyásolja a legjobban, hogy az illető mennyire hisz abban, hogy a jelzése után valóban történik valami jó. Ezért kell a stratégiákba beépíteni az esetkezelés menetét.

Mindig a tudtára kell adni a gyerekeknek, szülőknek és tanároknak egyaránt, hogy az iskola mit csinál, ha bántalmazásról érkezik jelzés.

Így mindenki tudni fogja, hogy érdemes jelezni, mert az iskola tudja, hogy mit tegyen, ezért javulni fog a helyzet. Érdemes tájékoztatást adni akkor is, ha incidens történt, és beszámolni arról, hogyan kezelték, és miként rendeződött a helyzet.

Milyen a hatékony esetkezelés?

A nagy nemzetközi programokban annyira protokollszerű az esetkezelés, hogy szinte szóról szóra szerepel az is, hogy ezekben az esetekben mit lehet mondani. Az azonban nem mindegy, hogy a bántalmazó gyereknek milyen a meggyőződése. Ha kisiskolás korától részt vett a prevenciós foglalkozásokon, az elmélet mellett a gyakorlatban is tudja, hogy például mi a különbség a vicc és a gúnnyal való bántalmazás között, mert még befogadó állapotban, azelőtt hogy egyáltalán alkalmazta volna, megtanulta, akkor érteni fogja, hogy amit csinált, túl van a viccen.

Mi állhat a bántalmazás mögött?

Vannak olyan gyerek, akik gyakorlatilag stratégiaként alkalmazza, hogy státuszhoz jusson, hogy kiépítse a hatalmát, és biztosítsa a helyét a közösségben. Általában lehet látni azt is, hogy miért akarja annyira a domináns pozíciót, és miért nem fékezi le az empátiája azt, hogy a másik lenyomásán keresztül szerezze meg. Ez összefügg azzal is, hogy sok a kortársorientált gyerek.

Ők azok, akik nem kapták meg a szüleiktől azt a fajta kitüntetett figyelmet, csodálatot és biztonságot, amit az elsődleges kötődési kapcsolatukban kellett volna megélniük, ezért a kortársaiktól próbálják elnyerni.

Nemcsak a kortársak elismerését próbálják kivívni, de már egészen kicsi korban a kortársnormák válnak fontossá számukra a felnőttek normái helyett. Óvónénik szokták mondani, hogy három-négy éves gyerekek már úgy viselkednek a felnőttel, mint egy kiskamasz.

Vannak olyan bántalmazó gyerekek, akik számára ez nem stratégia?

Igen, vannak, akinél tünetként jelentkezik. Őket családon belül érhette súlyos érzelmi vagy fizikális bántalmazás, elhanyagolás. A másik bántása vált az egyetlen működésmódjukká, kapcsolódási formájukká, és azt a gyökérproblémát kezelő terápia híján nem tudják abbahagyni. Fontos, hogy a felnőttek el tudják különíteni a két típust, mert azoknak, akik státuszra, elismerésre vágynak, lehet teljesen más lehetőségeket mutatni, hogy elérjék a céljukat. A másik esettel szemben azonban jellemzően tehetetlenek az iskolák, nehéz megoldani, hogy a gyerekek a szükséges terápiához jussnak, ezért végül a bántalmazottat viszik el az osztályból. Ez azonban több szempontból sem jó megoldás, mert még rosszabb dinamikájú közösségbe is kerülhet, ráadásul a bántalmazott gyerek védekezésképpen már annyira visszahúzódhat, hogy az új közösségben nem mer kapcsolódni, és úgy éli meg, hogy újra elutasítják. Nehéz megmondani, hogy mikor annyira rossz és változtathatatlan a helyzet, hogy indokolja a váltást, ezért elsőként az adott közösségen belül igyekszünk megoldani azt. Sokszor azonban a közösséget vezető felnőtten – vagy annak hiányán – múlik, hogy nem lehet jelentős változást, javulást elérni.

Mit tanácsol a szülőknek?

Fontos, hogy felmérjük a közösség kapcsolódásait, dinamikáját, megértsék, kinek milyen mozgástere van, min lehet változtatni. A probléma kialakulása szempontjából a szülők, a megoldás szempontjából a pedagógusok a kulcsfigurák. Az iskola felnőtteinek közösségi működésmódja erősen hat a gyerekközösségek működésére. A szülőnek nehéz megélnie, hogy a gyerekét bántják, és nem tudja közvetlenül megvédeni, abban azonban segíthet, hogy a gyerek a másokkal való kapcsolódáson keresztül növelje az erejét, ezért ezért jó, ha támogatja a barátkozásban.