„Kedves gyermekeim! Legyetek kedvesek és azt a kicsi segélyt intézzétek el mert most nekem is szükségem van rá írjatok hogylétetekről hogy vannak a gyermekek én még mindig beteg vagyok még egyszer nagyon kérlek legyetek szívesek és intézzétek el a segélyt csókol mindnyájatokat szerető anyátok és a gyermekek”
Tekintetes Lengyel Ferenc kapta ezt a lapot Székelyudvarhelyen, a Solymosi út 32. szám alatt. Hogy háborús idők jártak, azt az írásra ütött, K. u. K. Militärcenzur Kolozsvar szövegű pecsét is bizonyítja. A feladás pontos dátuma nem ismert, mert a bélyeget leáztatták, vele a postai bélyegzést is, magának a lapnak az évszámát azonban rányomtatta a kiadó erzsébetvárosi Loydl Testvérek cég.
Nincs Erdélyben olyan település, amelynek mély történelmi múltja ne volna, a 18. századig Ebesfelva nevet viselő Erzsébetváros mégis halványan él a közös magyar emlékezetben. Sokan azért legalább azt tudják, hogy egykor az összes erdélyi örmények székvárosa volt, de képeslapunk elkészülte idején már alig maradtak belőlük, azok sem igen beszélték már az örmény nyelvet. Az ötezres kisvárosnak ekkor szűk kétharmada volt magyar. Vallási tekintetben a nyugati kultúrában szinte ismeretlen, igazi erdélyi sokszínűség jellemezte, a lélekszám sorrendjében római katolikusok, görögkatolikusok, evangélikusok, ortodoxok, reformátusok, zsidók, örmény katolikusok és unitáriusok lakták.
