Van egy hatalmas ország, melynek lakói nagyon szeretnek minket. Vagy inkább nagyon-nagyon! Magyarok? – kérdeznek vissza örömmel, és a szó, amit használnak ránk, így fordítható: testvérbarát. Kicsit bővebben kifejtve még ezt is mondják: egyvérűek vagyunk… Jó tudni. És jó hallani. Ez a jó ízlésű nép a mongol. Ha a magyarokat kérdezzük, kicsit árnyaltabb a kép. Itt van például a tatárjárás… Ami rég volt ugyan, de igaz volt.
Füredi Zoltán új dokumentumfilmje a lehető legszemélyesebben mutatja be a magyarok és a mongolok kapcsolatát, és éppen azzal kezdődik, hogy a stáb leszáll a Dzsingisz kánról elnevezett repülőtéren. Tudjuk, hogy a történelmi események zömének van színe és fonákja, de ez azért ütős kezdés.
„A mongoloknak Dzsingisz kán egy személyben az, ami nekünk Árpád, Szent István és Mátyás – magyarázza Füredi Zoltán kulturális antropológus, filmes és mongolista. – Ő egyesítette a mongol törzseket, és szerezte meg a nagykáni címet. Birodalomépítő tevékenységéhez a mongol nemzet legdicsőségesebb korszaka fűződik. Ő hozta el a birodalom békéjét, mert az elvei szerint vezetett államban nyugalom volt. Igaz, engedelmességen alapuló, de nyugalom. A hódításaira is tisztelettel emlékeznek. A rendszerváltás óta újra szabad róla beszélni, és azóta jóformán mindenhez köze van a nevének.”
A magyar–mongol kapcsolatok éppen a rendszerváltás előtt, a szocialista korszakban jártak a csúcson, de a hála és tisztelet nem kopott meg azóta sem. Akkoriban sok ipari létesítményt építettek magyar szakemberek, egész családok laktak kint, a mongol értelmiség egy része pedig magyar egyetemeken tanult. Egyikük magyar éttermet nyitott Ulánbátorban, és egy hatalmas, a Parlamentet ábrázoló plakát előtt lehet nála csirkepaprikást enni. De a pálmát Angelika néni viszi el, aki egy tömbház alagsorában állít elő sertéshústermékeket, a magyaroktól tanult recept szerint. Annak idején a magyarok építette húsüzemben dolgozott, onnan van a receptúra, néhány eszköz, és az emlék, hogy a magyarokat mind Lacinak és Ferinek hívták. Szerzetestől a parlamenti képviselőig sok jó embert ismerünk meg ebben a szerethető road movie-ban, amely egyébként a covidjárvány alatt készült.
Annyi bűntudat, áldozati szerep vagy öntömjénezés után jólesik olyan tükörbe nézni, amely derűs és biztató képet mutat rólunk, magyarokról. És nagyon jó ismerkedni a Föld legritkábban lakott, természeti kincsekben gazdag országával, ahol jobbkormányosak az autók, mindenki tud lovagolni, és ha emeletes házat építenek, előbb vaddisznóagyarral körbehúzzák a kiásandó területet, mert a vaddisznónak mindig oka van a földtúrásra, az embernek nem. A természettel és annak ismeretlen erőivel való tiszteletteljes együttélés a film egyik legszebb üzenete.
„Náluk nem válik el a spiritualitás a hétköznapoktól, nincs ellentét, nincs különlegesség – mondja a rendező. – Számontartják, hol jó a fű, a forrás, hol van olyan szikla, amelynek nem szabad a közelébe menni, mert őrzője van, hová mehetnek csak nők, hová csak férfiak. Az egész mongol gondolkodást áthatja az a vezérelv, hogy a természettel nem szabad semmit feleslegesen tenni: követ dobni a vízbe, letörni egy ágat. Csak akkor lehet ezeket megtenni, ha annak van valami értelme, néha még akkor sem.”
Zoltán mongol szakon végzett az egyetemen, sokszor és sok időt töltött ebben a tágas ázsiai országban. Elveti azt a mondást, mely szerint az ember nem választhatja meg a rokonait, mert ő igenis megválasztotta őket. Például Aja nénit, akinek nomád famíliájánál gyakran vendégeskedett. Most is felkereste őket, így mi is bejutunk a kamera segítségével a jurtába, ami előtt műholdas tévéantenna és napelem van, bent a gyerekek internetről néznek mesét. A családtagoknak már van okostelefonja, és oda mennek legeltetni, ahol van térerő. De a kumiszhoz valót ma is, mint régen, naponta ötször fejik, és az ember séta közben lókoponyákból rakott áldozati helyekre bukkan.
A rendező személyes története is helyet kap a filmben, de erről csak annyit árulunk el, hogy meggondolatlan ifjúságában megsértette az Orhon folyó szellemét, és most igyekszik kiengesztelni. Eközben kerül sor arra a borjúmentésre, amikor egy a zuhogó vízben elakadt kis jakot próbál a stáb a partra segíteni. És tessék, máris egy példa, hogy azért a modern eszközök is hasznosak: a megriadt jószágot drónnal zavarják ki a partra, így marad életben.
Magyar dokumentumfilm ritkán kerül a mozikba, pedig ebben a műfajban – is – nagyon jó alkotások születnek. A film vetítési időpontjairól itt lehet tájékozódni.
