Miként egy korábbi összeállításunkban írtuk, hatalmas erénye a Filmionak, hogy ritka, elfeledett alkotásokat tekinthetünk meg rajta első osztályú minőségben. Akkor mindez a Város a szememen át című rövidfilm esetében került szóba, amely Budapest egyetlen napját mutatja be mindössze tíz percben a Kex együttes vibráló zenéjére megkomponálva és amellett, hogy különleges audiovizuális élmény, egyben kordokumentumként is megállja a helyét. Hiszen az utcák forgatagát nézve rácsodálkozhatunk a korabeli hajviseletekre, az öltözködési kultúrára, arra, hogy az utasok a tömött villamosok a nyitott ajtóknál csüngenek vagy miként a kórházban várnak a sorukra a betegek. 

Az említett alkotás azonban nem éppen Kovásznai György legtipikusabb darabja, a rendező ugyanis elsősorban az animáció műfajában találta meg magát és igencsak egyedi stílust alakított ki: a kamera előtt jellemzően kockáról kockára festette meg a képeit, amelyek végül higanyszerűen folyamatosan mozgó egyedi élményt kínáltak. Mindez a pályának legfontosabb és egyben záróművében, az első és egyetlen egész estés munkájában, az 1980-ban bemutatott Habfürdőben ért el a csúcsra, amely akkoriban igencsak extravagáns kísérletnek számított.  

Miként Gauder Áron, a Kojot négy lelke rendezője érzékeltette egy, a művészről szóló kiállításon tartott kerekasztalbeszélgetésen: 

,,Amikor az Iparművészeti Főiskolára jártunk, egy videókazettán adták egymásnak a diákok, ezerszer átmásolva, hiszen volt benne valami titokzatosság, úgy éreztük, valami különös tudás birtokába kerülünk.” 

Az indiánok eredettörténetéről forgatott filmet, Portugáliában meredek reakciót kapott | Magyar Krónika

Már gyerekkorában elvarázsolta a világuk, végül Cseh Tamás hatására a kultúrájuk megszállottan érdekelni kezdte. Az indián mondavilágot feldolgozó Kojot négy lelke – amely elnyerte a legjobb egész estés animációnak járó díjat Veszprémben a MOZ.GO filmfesztiválon – rendezőjével, Gauder Áronnal mások mellett arról is beszéltünk, milyen teljesen elzárva élni a külvilágtól és vajon túlélne-e egy apokalipszist.

Nem csupán az egyedi képi világa miatt volt formabontó a Habfürdő, hanem amiatt is, mert akkoriban nemhogy itthon, de a nemzetközi színtéren is formabontónak számított, hogy az animáción keresztül valaki a felnőtt közönséget szólítsa meg. Akárcsak Kovásznai számtalan rövidfilmjében, ebben is hangsúlyos az erotika, miközben árad belőle a dohányfüstös, alkoholgőzben úszó bohém hangulat. 

Mondhatni, igazi punknak számított a maga közegében, ezt az élete kezdeti szakasza is jól illusztrálja. 1954-ben, mindössze két év után otthagyta a Képzőművészeti Főiskola festő szakát azt állítva, hogy rájött ,, a tanárok tehetségtelenek, a szellem pedig ostoba.” Ezt követően bányákban dolgozott, majd 1957-ben visszatért az említett intézménybe, de ezúttal őt rúgták ki, mert a sajátos, impresszionista jellegű festményeit felháborítónak és botrányosnak tartották. Végül azonban az élet őt igazolta, 1961-ben Nepp József animációs rendező ugyanis felkereste, hogy dolgozzon vele dramaturgként és a mozgókép világába bekerülve már nem volt megállás: a sajnálatosan korai halála miatt kevesebb mint húsz éves pályája során közel harminc rövid animációs és játékfilm fűződik a nevéhez a Habfürdőt megelőzően, miközben filozófiai, önéletrajzi írásaival az irodalomban is nyomot hagyott. 

A Filmio kínálatában frissen felkerült A 74-es nyár emlékére – amely a címével ellentétben nem egy nosztalgikus darab, hiszen éppen 1974-ben született – a fentebb többször emlegetett főművének egyik előtanulmányának is tekinthető. A tíz perces etűdben a rá jellemző különleges festői stílusában vibrálóan, a korabeli pop-rock zenére komponálva mutatja be Budapest vidám, táncos oldalát, mulatozó fiatalokkal, máskor fürdőkben egy szál bikiniben vagy éppen anélkül fetrengő vagy a vizet állva kémlelő nők képével. Utóbbi képsorokat látva nem csodálkozunk, hogy kifejezetten merész és a klasszikus művészi körökben sokszor kirekesztett alkotóról beszélhetünk, a maga korában az erotikus jelenetek igencsak bátornak számítottak.

És akárcsak a legtöbb műve, ez is utólag szociológiai tanulságokkal is szolgál, legalábbis aki nem élt az említett időszakban, annak furcsa lehet, hogy Magyarországon a prűd múlt rendszerben már 1974-ben is létezett nudista strand. 

És a rövidfilmben lényegében egyesül mindaz, ami Kovásznai György teljes életművét jellemzi. Miként mindezt a korábban említett pódiumbeszélgetésen a Kék Pelikan rendezője, Csáki László pontosan megfogalmazta, a képsorai a mai napig frissek és dinamikusok, mindemellett sugárzik belőle az élet iránti derű. Az, hogy figyel arra, mi történik körülötte és a filmjeibe át tudja emelni a kor szellemét a saját egyedi hangján.  

„Teljesen be voltam csokizva, amikor hamis vonatjeggyel utaztam külföldön, és jött a kalauz” – Csáki Lászlóval, a Kék Pelikan rendezőjével beszélgettünk | Magyar Krónika

Kevés magyar alkotás válik szinte azonnal kultikussá, Csáki László animációs dokumentumfilmjét, a Kék Pelikant azonban rögtön keblére ölelte a közönség. A kilencvenes években, három, vonatjegyek hamisításával csencselő fiatal srácról szóló produkció a világelső animációs filmfesztivál, a júniusi Annecy versenyprogramjába is bekerült.

Kiemelt kép: A 74-es nyár emlékére (Forrás: Filmio)