Kisportolt fiatal férfi áll a Tungsram dunai uszodájának felső teraszán, és gyönyörködik az előtte elterülő látványban. Ezzel az idilli képpel kezdődik 1941 nyarán a világhírű magyar fizikus, Bay Zoltán életrajzi könyve, amely saját élete és az ország sorsfordító éveiről szól. 

A Tungsram, ahová Aschner Lipót leszerződtette a fiatal szegedi professzort, Közép-Európa legnagyobb izzólámpa- és rádiócsőgyára volt. Nálunk folytathatja a radarkísérleteit, ígéri a vezérigazgató, és meg is tartja a szavát. Az újpesti gyáróriás nemcsak egy kiemelkedő szakembernek jó munkahely, de másoknak is. Van saját uszodája a Dunánál, teniszegylete pályákkal, sakk-, olvasó- és színjátszó köre, gépesített konyháján mindennap 1500 munkásra főznek. Ez a helyzet 1941 nyarán, amikor a teraszon álló fiatal férfi, immár a Műegyetem professzora értesül Hitler hadüzenetéről. 

És akkor elkezdődik a krimibe illően izgalmas, de sajnos nagyon is valóságos események leírása. A Tungsram vezetői komoly erőfeszítéseket tettek a zsidó dolgozók mentésére és menetesítésére, egy alkalommal Bay a pályaudvarról is vissza tudott fordítani egy egész családot, kiszakítva őket bevagonírozás előtt. Szívszaggató döntések sokaságára kényszerültek: ki kerülhet még fel a mentesítettek listájára, és ki marad le róla. Bay Zoltán mindezt érzékletesen és részletesen írja le, ahogy azt a rémületet is, amit Horthynál tett látogatása után érzett. A kormányzó beavatja őket a tervébe, hogy ki fog lépni a háborúból. Bay elszörnyed ekkora óvatlanság láttán. 

Aztán jön a német megszállás, majd az orosz, de a cél mindkét esetben ugyanaz: rabolni, vinni, amit csak lehet. A gyár dolgozói hősiesen és észrevétlenül álltak ellen, ha csak tehették, hasznavehetetlen ócskaságokat deszkáztak be és tettek vagonba. És még valamit… Az oroszok ugyanis nemigen használták a vécét, oda ürítettek, ahol éppen voltak. A munkások két hatalmas ládába lapátolják a végterméket, lezárják, és elindítják a Szovjetunióba.

Bay dolgozik, reménykedik az újrakezdésben, és elkeseredik, amikor a kommunisták átveszik a hatalmat. Különösen azután veszti el a reményt, amikor barátja és szövetségese, Szent-Györgyi Albert nem tér haza egyik külföldi útjáról. Akkor már szorul a hurok körülötte is. Megismeri Rajk Lászlót, Marosán Györgyöt, Vas Zoltánt, és egyre többet tud meg a kommunizmus valódi természetéről. Amikor közvetlen kollégái közül is letartóztatnak néhányat, és őt magát is többször kihallgatják, fiatal feleségével, Júliával eldöntik: elhagyják az országot. 

1948-ban Bécsbe megy hivatalos útra, ám sem várandós feleségét, sem első házasságából született kamasz lányát nem engedik ki vele. Ők ketten álnéven menekülnek, tizenöt kilométeres utat téve meg a zöldhatáron.

A szökés sikerül. Ifjabb Bay Zoltán már szabad földön születik, és útban Amerika felé, a Queen Maryn keresztelik meg. Bayt tárt karokkal várta a George Washington Egyetem és az összetartó emigráns közösség, köztük Szent-Györgyiék.

A holdradarkísérlet sikere után már világhírűvé lett professzor Amerikában írta meg izgalmas könyvét, ahol ugyancsak jelentőset alkotott a fotoelektron-sokszorozóval és a fénysebességre alapozott méterdefinícióval. Családja is gyarapodott, Amerikában kislánya született. 

„Elmentünk vidékre meglátogatni a bátyám és húgom családját és a szülőföldemet. Hogy lehet utolsó istenhozzádot mondani testvéreknek, hogy semmit se vegyenek észre? Ha jó baráttal találkozom s erősebben szorítom meg a kezét, gyorsan tovább megyek, hogy ne kérdezzen semmit. […] Búcsú a személyektől és búcsú a tárgyaktól. Búcsúzom Budapesttől, búcsúzom az öreg Dunától, a budai hegyektől, a szép kis erdőtől, melyet Júlia-ligetnek neveztünk a menyasszonyommal, s mely csak a mienk volt. A kertünktől, hol a kislányomat magasra dobáltam, míg nagyokat sikongott. Mennyi ezer szállal kötődik az ember az életéhez! Csak akkor veszi észre, mikor egyenként elszakadnak.”