A kiállítás elsődleges apropója a kerek évforduló, de ezentúl is többekben régóta fölmerült, hogy legyen végre egy méltó kiállítás Kormos Istvánról. A legtöbben a Vackor szerzőjeként ismerik, miközben a költői életműve is jelentős. Amikor az ötvenes, hatvanas vagy a hetvenes évek irodalmával foglalkozunk, állandóan szembejön velünk Kormos neve. Hol mint barát, hol mint szerkesztő, hol mint műfordító, és hol mint költő. Kortársai, barátai, munkatársai kivétel nélkül meleg hangon, baráti szeretettel beszéltek és írtak róla.
Azt mondhatnánk, hogy „hídember” volt, azaz nem tartozott egyik irodalmi klikkhez sem, vagy ami ugyanígy igaz, egyszerre tartozott mindenhová.
Az Eötvös Collegiumhoz tartozókhoz épp úgy, mint a Juhász Ferenc és Nagy László nevével fémjelzett csoportosuláshoz. Szerkesztőként is jelentőset alkotott, a hatvanas évek közepétől fiatal költők antológiáit (Tengerlátó, Első ének) jelentette meg. Olyan költőket fedezett fel, „hozott helyzetbe”, mint Nagy Gáspár, Villányi László vagy Kiss Anna. Tehát a kiállítás életre hívásának egyik mozzanata Kormos István sokoldalú személyiségének bemutatása, aki jelentőségével ellentétben még sincs benne a közbeszédben.
A kiállítás koncepciója kronologikus, azaz az életrajz főbb eseményeire fűződik fel. Kormos István életrajza eleve legendás, alig találunk biztos pontot benne. Maga is rengeteg legendát gyártott életének egyes eseményeiről. Édesanyját nagyon korán elvesztette, édesapja is korán eltűnt az életéből, a nagyanyja nevelte fel, akinek szinte mitikussá növesztett alakja a kiállításon is helyet kapott. A legendásított, költőivé emelt gyerekkor egyes tárgyai is megjelennek, például a vasmozsár vagy a fém hőmérőtok, amelyek verseiben is felbukkannak.
Kormos István életének további fontos szimbóluma például az a József Attila-kézirat is, amelyet – elmondása szerint – lakásról lakásra vitt magával, és amelyet Csukás Istvántól kapott. A képzőművészetnek meghatározó szerepe volt Kormos István munkásságában. Hantai Simon képzőművésszel való barátsága ismert, kapott is tőle képet, ez a kép is szerepel a kiállításon. Ahogy Csernus Tibor ismert képe, a Három lektor is helyet kapott, nem véletlenül. Csernus 1955-ben festette a képet a Hungária kávéházban üldögélő három fiatal szerkesztőről, Vajda Miklósról, Domokos Mátyásról és Réz Pálról.
A Hungária kávéház, vagy ahogy akkoriban hívták: a „Mélyvíz” Kormos István életének is fontos helyszíne, a képen látható szerkesztők pedig a barátai voltak. De ilyen képzőművészeti alkotás Korniss Dezső Pásztorok című képe is, amelyről Kormos verset is írt. Gulácsy Lajos Nakonxipánban hull a hó című festménye is látható a kiállításon, ez szintén fontos kép volt Kormos számára, verset is írt hasonló címmel. Szintén a kiállítás részét képezik a kortársak, barátok kommentárjai, visszaemlékezései, levelei. Fodor András, Lator László, Juhász Ferenc, Réz Pál, Csurka alkotta mások mellett ezt a baráti kört. Egy olyan társaság, amely a rendszerváltást követő időkben aztán széthullott, de ekkor még nem látszottak a repedések és a törésvonalak.
Külön témakör a játék szerepe Kormos és barátai életében, a kártyajátékok és a különféle nyelvi játékok. A játék az ötvenes-hatvanas években egyfajta szelepként is működött, a feszült politikai, társadalmi légkör levezetésére is szolgált.
Bár csak viszonylag rövid ideig élt Párizsban, ez az időszak mégis jelentős volt a számára. Talán legfontosabb kötetének, a Szegény Yoricknak a nagy részét is Párizsban írta. A sors szomorú fintora, hogy éppen abban az időszakban éri a halál 54 évesen, amikor úgy látszott, zaklatott élete végre révbe ér. Családja lett, gyermeke született, és költőként is elismertté vált, de 1977. október 6-án szívinfarktus következtében elhunyt. De hogy a kiállítás ne ebben a szomorú légkörben érjen véget, az utolsó, külön térben Kormos gyermekirodalmi művei láthatók, a legendás mesefigurák, mint Vackor vagy a Pincérfrakk utcai cicák. A gyerekek számára is izgalmas kiállítótérben egy korabeli írógép is el lett helyezve, amit ki is lehet próbálni, de bele lehet hallgatni Kormos meséibe, és lehet mesefigurákat is színezni.
S hogy mitől és miért is volt Kormos István olyan emlékezetes alakja a magyar irodalomnak, azt talán megvilágítja ez a Vasy Géza irodalomtörténésztől származó visszaemlékezés:
„Emberséges ember volt, mindig adni és segíteni kész. S erre a segítségre a pályakezdő költőknek mindig szükségük is volt. A segítség egy formája lehetett az is, hogy a Móra Kiadó valamelyik antológiájába beválogatott tőlük egy-két verset, még inkább az, ha önálló kötetre tudott szerződést kínálni, de leginkább talán az, hogy akinél a tehetség szikráját felfedezte, azzal már egyenrangúként beszélt, céhbeliként állt szóba. S nem tárgyalt vele, nem leereszkedett hozzá, nem vett figyelembe semmiféle életkor- és rangbéli különbséget.”
Csukás István pedig így emlékezett róla:
„Kormos igazi műfaja, megnyilatkozása a dal volt. Tehetsége a ritka tehetségek közül való, amely eldúdolja, elzümmögi a fájdalmat; muzsikálva, hogy elviselhessük. Hogy keveset írt? Meglehet, de a nagyságot nem kilóra mérik, s megállapíthatjuk, s boldogan, hogy Kormos teljes és időtálló életművet hagyott ránk. Mert csak a mi időnk múlik, Kormos István költészete átlépett a halhatatlan tartományba.”
Ház Normandiában
A gauguinsárga parton áll Jérôme
nem köszön vissza mert Jérôme szamár
szemben kék bálna Jersey szigete
ő fekete sziklakönyéken áll
szél-ökrök szél-ekék próbálnak ártani
falán szilánkra törnek a sirályok kiáltásai
biciklis pék dombkötéltánca kenyér kenyér kenyér
nap tenger kifröccsenő vére fehér fehér fehér
rókanyüszítés-éjszaka szegről rézserpenyő lecsattan
kaptányban vergődik szivem elsüllyed Ertot tejködhabban
rét szalad a kőkapuig ott megtorpan bemenjen-e
szobákban zöld mohahomály tengerfenék-csönddel tele
mohahomályban valaki ablakhoz nyomva homloka
kert fölött denevérszavak igen soha igen soha
Fotók: Petőfi Irodalmi Múzeum
