A Zempléni fesztivál nem titkolt célja, hogy az ország egyik legszínesebb művészeti eseményévé váljon, ami a számokat nézve valószínűleg sikerülni is fog neki: csaknem húsz település negyven helyszínén, több mint ötszáz fellépő művésszel várja a látogatókat augusztus 11. és 19. között.
Hogyan teremtettek elődeink kapcsolatot a tüzes szekéren utazó, a Sátánnal csatázó, napisteni vonásokkal bíró próféta alakja és a július végére jellemző viharos időjárás között?
Zenei, színházi, újcirkuszi, hagyományőrző, gasztro- és táncprogramok, kiállítások és interaktív foglalkozások tömkelege vár bennünket július 21. és 30. között az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján, a Művészetek völgyében. Bár sorrendet állítani szinte lehetetlen, mutatunk párat a kedvenceink közül.
Tormay Cécile-t majd fél évszázados elhallgatás, sőt tilalom után a rendszerváltás emelte vissza a magyar irodalmi kánonba. A szélsőséges olvasói elfogultságok szorításából azonban azóta sem könnyen szabadul. A feloldást műveinek újraolvasása adhatja meg, például az egykori világsikeré, A régi házé.
Bármerre is indulunk a Balaton-felvidéken, szinte biztos, hogy rövid séta után egy izgalmas túraútvonalra vagy tanösvényre bukkanunk. Azonban olyan, amit kifejezetten a gyerekek igényeire szabtak, alig van. Vagyis alig volt. Bejártuk az elbűvölő Felsőörsi Meseösvényt.
Július 14. és 16. között rendezik meg az idei magyarföldi Fatemplom fesztivált. Az őrségi településen szabadtéri és templomi zenés programok, világi és egyházi előadások várják az érdeklődőket.
Újra Echo nyári akadémia a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban: július 9-től 15-ig nem csak a zenei mesterkurzusok résztvevőit várják, az előadások és a koncertek mindegyike nyilvános, ezeken bárki részt vehet.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.