Esküvő a föld alatt, a föld felett pedig boldog hétköznapok. Nászút barlangi lámpával és overallban, Aggtelek, Jósvafő, Szemlőhegy. Egy elhivatott házaspár története.
Idén nyáron kísérleti kerti programokkal is várja a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeum a látogatókat, alternatív olvasatokat kínálva olyan művekhez, mint Madách Imre Az ember tragédiája, utóbbinak az aktualitása pedig a mai napig döbbenetes.
2024. augusztus 8-án a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova
születésnapja alkalmából immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját, ezúttal 50 zenekar fellépésével, 6 országban.
A nyári és téli olimpiákon a magyar versenyzők eddig 525 érmet nyertek, ebből 184 az arany-, 158 az ezüst- és 183 a bronzérem. A legsikeresebbek vívásban vagyunk: 38 arany-, 24 ezüst- és 28 bronzérmet, azaz összesen 89 érmet szereztek vívóink. Ezzel az összesített éremtáblázaton csak a franciák és az olaszok állnak előttünk.
Akár a Balatonról, akár Kaposvárról indulunk neki Somogy felfedezésének, a nyári élményekhez biztosan sokat hozzátesz, ha egy állatpark meglátogatását is beillesztjük. Ha gyerekekkel nyaralunk, szinte kötelező, ha nem, akkor is erősen ajánlott. Hét remek helyet ajánlunk a vármegyéből.
Nekünk két országunk van: amiben élünk, és egy másik, egykor volt, ami a megszépítő emlékeinkben él. Ennek a másik Magyarországnak megkapó dokumentumai az előző századfordulón készült képeslapok, közülük válogat a Magyar Krónika sorozata. Ezúttal az Ada Kaleh sziget elevenedik meg előttünk 1912-ből.
Pálinka, lekvár, öreg templom, árnyas folyópart, hosszú utcák, nyitott házak. Az ország egyik legbarátságosabb fesztiváljára, a PanyolaFesztre invitálunk mindenkit. Irány Szatmár!
Volt egyszer egy világhírű gyár, az Egyesült Izzó. Aztán jött a háború, németek, oroszok, kommunizmus, csupa pusztulás. A világhírű Bay Zoltán a Tungsram kutatólaboratóriumának vezetőjeként már Amerikában írta meg visszaemlékezéseit a mozgalmas és jelentős 1941–48-as időszakról.
Nyár, gyerekkor, édes élet. A fagylaltot szeretjük kánikulában, egész életünkben, újabb és újabb ízkombinációkban, no meg a régről ismert klasszikus ízekben is. Éppen ezért érdemes fagylaltos képeket nézegetni az elmúlt bő száz évből: többet elárulnak a maguk koráról, mint elsőre hinnénk.
Huszonöt éves koráig szinte egyáltalán nem fogyasztott alkoholt, aztán egy különleges élmény hatására úgy döntött, feltérképezi hazánk és Európa legérdekesebb kocsmáit, minderről pedig gondosan be is számol. Csanádi Tibor Uluval, vagyis a Kocsmaturistával beszélgettünk.
A Liza, a rókatündér rendezője igencsak meglepte a közönséget a második filmjével, Török Ferenc a Moszkva tér után visszatért a gyökereihez, és az elmúlt évek legnagyobb hazai mozisikerével is bővült a Filmio kínálata.
Apa, anya, a fiú, a lány, meny, unokák. Vannak családok, ahol nemcsak a családi ezüst, de az arany is halmozódik. Pontosabban minden generáció megküzd érte. Híres és jeles magyar sportcsaládokat mutatunk be. Második rész.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.