Az utóbbi években rendre előkerül, hogy a kortárs magyar lírára mennyire jellemző „az egyszemélyes magyar avantgárd” Kassák Lajos versbeszédéhez való visszanyúlás. Megvallom, én különösebben erős Kassák-hatást nem érzékeltem soha napjaink költészetében, akár a képalkotást, akár a tematikai fókuszt nézem – nagyon messze állnak például a ma magukat közéletinek nevező poétikák a Máglyák énekelnek vagy a Hirdetőoszloppal című köteteknek mind a beszédmódjától, mind pedig a színvonalától. Wirth Imre új versgyűjteményét olvasva mégis Kassák költészete derengett fel előttem stabil pontként, és nem elsősorban azért, mert ő is megidézi például A ló meghal a madarak kirepülnek című opusát a Felnőni kezdetű versben. Hanem azért, mert Wirth rapszodikus versei ugyanazt a játékot űzik az olvasóval, mint Kassákéi; pontosan lehet érezni, mennyire boldogul a klasszikus formákkal, képekkel és metrumokkal (erre az egyik legszembetűnőbb bizonyíték a Kárpit foszlik a zakatoló hexametereivel), és hogy mennyire tudatosan dönt amellett: mégsem követi a neki örökül hagyott poétikákat. Mindamellett Wirth ezt a döntést úgy érvényesíti, hogy közben folytonosan rájátszik a modern magyar – és esetenként klasszikus világirodalmi (a Hatévesen például Vogelweide Ó jaj, hogy eltűnt mindenét idézi) – líra soraira, ezzel elsajátítva őket a saját költészete részére.
Wirth Imre Budapesten született 1964-ben. Artisjus irodalmi díjas költő, író, muzeológus. Oktatott az ELTE és a PPKE bölcsészkarán, valamint magazinok és a Műcsarnok kiadványainak olvasószerkesztőjeként dolgozott, mielőtt a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa lett 2016-ban. 2021- ben az ő szerkesztésében jelent meg Az utolsó indiánkönyv. Művei: Történetek az eszkimóháborúból (1994), Ő volt a rejtélyes állat (2018), Lementem egy üveg borért Hajnóczynak (2020)
Ha a fülszöveg és a recepció ezt a poétikai irányt a gyerekkorral hozza összefüggésbe, akkor annak mindenképp a tágabb asszociációs mezejét is tekintetbe kell venni a Lementem egy üveg borért Hajnóczynak megközelítésekor. A gyerekkort tehát egyrészt mint irodalmi toposzt kell érteni. A kötetben ugyanis több helyen találunk rájátszást Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai című kötetére, például a Kisfiú voltam című versben, amely egyszersmind az irodalmi travesztiára, vagyis más szerzők beszédmódjának a magára vételére is reflektál a körömlakkozással: „hogy képzelem ezt, üssek egy / nagyot a piros körmömre, / lány lettem, összevert kezű, / gyönyörű színekkel alszom, / alszom apám zöld szemével, / ahogy a kalapács vörös / emlékezetet épít / a boldogságba.” Másrészt a gyerekkort lehet úgy érteni, mint az irodalomban való formálódás időszakát, amikor a költő szembenéz a hagyománnyal. És itt jöhet a képbe Hajnóczy, aki talán először fogalmazta meg a magyar irodalomban A halál kilovagolt Perzsiából című kisregénnyel azt a tapasztalatot, hogy az írás a fehér lapra nemcsak a lehetőségek tárháza, és főleg nemcsak terápia, hanem gyakran éppen hogy fokozza a meglévő szorongásokat és függőségeket. Sőt elhatalmasítja a kétségbeesést, ami akkor tör rá a megszólalóra, amikor szembesül azzal, hogy előtte kik és miket írtak le arra a bizonyos papírra. A reakció erre a hömpölygő és a lírai ént majdnem maga alá gyűrő szövegegyüttesre a jellegzetes sorok és költői képek kifordítása, kisiklatása. Ahogy Marno János a saját lírájában tökélyre fejlesztette a nyelvi panelek szétfeszítését, hogy azok a lehető legszélesebb jelentéshálóval bírjanak, és képesek legyenek működni a versek csomópontjaiként, úgy Wirth a Lementem egy üveg borért Hajnóczynak-ban hasonlót tesz az utóbbi száz év bejáratott motívumaival és stiláris fordulataival. Ilyen például a nyakkendő, amely Tóth Árpádnál a kirakatban lila dalra kelt, Juhász Gyulánál pedig félrecsúszva őrizte Annát – Wirthnél a két költőelőd képét egyesítve lesz belőle „nyakadban elégett […] nyakkendő” (Felnőni), illetve egyáltalában a hagyománnyal elbírás kérdése: „lesz-e akasztód ennyi félrecsúszott nyakkendőnek?” (Indiánszomorúság).
És ha már az indiánok: Wirth legutóbbi projektje Az utolsó indiánkönyv szerkesztése volt; a magyar hagyományban az indián jelentésmezejét, szimbolikáját térképeztette fel az antológiába beválogatott szerzőkkel. Jóllehet már a debütálásánál, a Történetek az eszkimóháborúból című regényben szerepelt az indián az elbeszélést kísértő alakként. Jelen kötet alapján az indián egy nyelvi létező, amely kényszerítőerővel bír, tehát ami „múlt lett az eljövőben” (A csöndben, mint a porban). Egy múlt idő, amely a nyelvben megmaradt, és kötelez a jelenben: „a cigarettát, amit a múlt / idő miatt szívtam, benne / vagy, vagy sem valamiben” (Volt, amiben). Az indián valami világát vesztett, ami a nosztalgia által kiváltott érzelmeket felfokozza – a dolgok változása felett érzett keserűség ezért csakis indiánszomorúság lehet. És az indián egyúttal a hagyománynak is általános alakjává válik. Wirth verseiből kiolvasható, hogy az általa feldolgozott szerzők tulajdonképpen indiánok, az irodalmi változások tanúi és letéteményesei. Ha pedig ez mindannyiukban közös, akkor Kosztolányi esztétizmusa Wirthnél ezért torzul Kassák kiábrándult avantgárd kiáltásába a Te hogy érzed magadban, vagy a Téridőben imbolygóban József Attila képei az Eszméletből (például a „hasított egész” vagy a „hajnal ágboga”) ezért kerülhetnek Petőfire jellemző négysoros, felező nyolcasokba.
Wirth Imre: Lementem egy üveg borért Hajnóczynak. Scolar Kiadó, Budapest, 2020
Közhely, hogy mi a játszótéren nőttünk fel, a gyerekeink pedig már az idejük jó részét a digitális dzsungelben töltik. Lehet ezen sopánkodni, de felesleges. Sokkal inkább az a kérdés, rá tudunk-e találni közösen azokra az ösvényekre, amelyeken még kényelmesen esik a járás. A hogyanról Tóth Dániel pszichológust, a digitális nevelés szakértőjét kérdeztük.
Magyarországon a bölcsődei és óvodai pedagógusok között csupán 0,6 százalék a férfiak aránya, az általános iskolákban a tanárok 15, a középiskolában pedig 33 százaléka férfi egy 2021-es kutatás szerint. Hogyan alakult ki ez a helyzet, és miért van negatív hatással tanárokra, diákokra egyaránt? Mit lehetne tenni a tanári karok nemi kiegyenlítéséért? Németh Szilvia oktatáskutatót, szociológust, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Géczy Barnabás hegedűművész Budapestet és az Operaház koncertmesteri pozícióját hagyta ott, hogy Németország legnépszerűbb szalonzenésze váljon belőle. A második világháború után azzal vádolták, hogy túl szoros kapcsolatot ápolt a náci diktatúra vezetőivel.
1987-ben Ceaușescu Romániájából Isztambulon át Németországba emigrált Hajdú Farkas-Zoltán író. Lapunkban megjelent szövegében döntése körülményeit idézi fel.
Mindenki elvan a maga világában, Kukorelly Endre joggal mondja, hogy nincs ez így jól. Új könyve egyfajta manifesztum, a bizonyítéka annak, hogy ő bizony kíváncsi arra, mi történik például a képzőművészetben.
A Fortepan 1944 nyarán készült képein rémségek és vidám pillanatok egyaránt megelevenednek.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
