Az egyik kedvenc filmem, a Llewyn Davis világa zenész főhőse a következőt mondja: „Az a zene, ami igazán soha nem volt újszerű, de mégsem unja meg az ember, az bizony népdal.” Ennél tömörebben talán nem is lehet megfogalmazni a népzene természetét. Az már egy másik kérdés, milyen formát ölt, hogyan jelenik meg. Дeva, vagyis Takács Dorina olyan, mint az okos lány a meséből, aki hozott is ajándékot – népzenét – meg nem is. A huszonkét éves előadó egyszerre szólaltatja meg tisztán, eredeti szövegükkel a népdalokat, és alakítja át őket valamiféle pszichedelikus-elektronikus félálommá.
Takács Dorina kisgyerekkorában néptáncolt, később pedig zenei általános iskolába íratták, ahol kórusban énekelt, a népdalok vagy népdalfeldolgozások pedig rendszerint a repertoár részét képezték. Az elektronikus zenével kicsit később, a gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg, az ambient és a techno, valamint a neopszichedelia is itt került közel hozzá, e műfajokban azonban nem találta meg azt a mélységet, amellyel a népdalok ősi dallamai, letisztult szövegei rendelkeznek. Így kezdte el vegyíteni a kettőt, ami nem példa nélküli próbálkozás Magyarországon, az általa létrehozott egyveleg azonban mentes a korábbi „népies” divathullámok hibáitól. A szövegek adva vannak, a zene nem nyomja el a tartalmat, sőt a természethangokhoz hasonló hatások kozmikus szintre emelik a számokat. Дeva dalainak listáján szerepelnek többszólamú kórusművek, valamint instrumentális darabok is.
Munkásságát az Európai Unió idén a Music Moves Europe díjjal ismerte el, amellyel feltörekvő európai művészeket tüntetnek ki minden évben. Első kislemeze a 777 volt, amelynek klasszikus folkos nyitányához szép lassan csatlakozik az elektronika, öleli körbe lágyan a világzenei hangzást. Ezt követte az Unglitched, amelyen a címadó dal mellett egy remix is található. Takács elmondása szerint a cím arra a hibára utal, aminek megszüntetésével közelebb kerülhetünk a valódi énhez, ahhoz az őseredetihez, ahol a teljesség selymesen átölel, s ahova talán mindenki visszavágyik. A dalhoz klip is készült, amelyet hét táncossal vettek fel egy omladozó szocreál épületben. Harmadik kislemeze, a Witchcraft a Teli kertem zsályával kezdetű népdallal idézi meg a szerelmi szenvedélyt – a természetközeliséget erősíti a zene monotonitása, valamint a kongák finom ritmusa, amelyek együttesen hívogató és meleg légkört teremtenek. A dal végén – kis keserűség a boldogságban – a Megrakják a tüzet című dal is felcsendül.
A Csillag című nagylemez annyiban különbözik a korábbi kislemezektől, hogy markánsan egyedi hangzás- és gondolatvilága kibontakoztatására több teret és időt kapott, így az eddigi dalokhoz képest nyugodtabban építkezik. Az album első száma, az Óperenciás már címével is jelzi a „mese” kezdetét, az utolsó dal, az éteri Egy pedig méltó lezárást ad ennek a különleges utazásnak, amely megszakítások nélküli folyamként mossa át a hallgatót. A Fa lenni című darab foglalja össze az album fő gondolatát, miszerint az ember természethez való viszonya megromlott, a visszatalálás pedig áldozatokkal jár majd: „De szeretnék az erdőben fa lenni / Hogyha engem meggyújtana valaki / Felégetném ezt a cudar világot / Ne teremjem egyebet, csak virágot.”
Дeva: Csillag. Move Gently Records, 2022
Palánkvár, castrum, föld- vagy kővár? Tatárok, törökök, Habsburgok ostromolták? Koronát őrző, fellegek közé törő, különleges történeteket hordozó erődítmények sokasága magasodott egykor a Duna mentén. A folyó partján épült várakat jellegzetességeik alapján térképre vittük, majd legendáik nyomán a múltjukban kalandoztunk.
Jókai a földrajzi pontatlanságok és a romantikus túlzások ellenére nagyon is realista képet adott az Al-Duna meseszerű világáról.
A Duna közepén, két ország között, a magyar határon túl kilenc ember él egy szigeten. Kengyia világát a természetközeli elzártság letargiával vegyes romantikája lengi be.
Ferenczy István nem volt tisztában tehetsége mibenlétével, teljesítménye értő kritika híján a zseniális és a gyenge között bizonytalankodott.
Szinte nincs már nagy, csak nagyon nagy, nincs szurkoló, csak fanatikus, nincs sok, csak számtalan, nincs szakács, csak séf. Túloz a hírversenyben izzadó sajtó, túloz a hétköznapi beszéd.
Bohuslav Balbín, a jeles cseh történetíró 1677-ben ezt írta a kolozsvári testvérek Prágában látható, 1373-ban készült Szent György-szobráról: „miraculo est artificibus”, azaz csoda a művészek számára. Igaza volt, de nem csak nekik csoda, az egész művészettörténet számára az.
