Igazából még ma is van egy különös féloldalassága a magyar irodalomnak. A magyarországi írók történeteiben annyira otthon vagyunk, hogy fel sem tűnik a helyhez kötöttségük. Mellettük ott vannak az erdélyiek: azokból a műveikből is kiérezzük a saját ízt, amelyek akkor születtek, amikor Erdély még egy volt az anyaországgal. Hát még a háború utáni évtizedek alkotói, fel egészen a kortársakig – mintha a magyar irodalomnak legalábbis a harmadát erdélyiek írták volna, írnák ma is. Az irodalmi súlypontnak ezt a kelet felé billenését kevéssé ellensúlyozza az emigráció apadó forrásból fakadó irodalma – apadó, hiszen ma már nincsenek a régi értelemben vett emigráns írók, legföljebb külföldön élők. Nem húzzák vissza a felvidékiek sem, ők mintha mi magunk volnának, ugyanazok a sorsok, ugyanazok az ízek. Talán a kárpátaljaiaktól jöhetett volna valami más, de ők, szegények, olyan kevesen vannak. Hogyan vethetnének súlyt a mérleg serpenyőjébe?
A délvidékiek viszont újra és újra meglepnek minket azzal, mennyire mások az ő magyar történeteik. Korántsem Gion Nándor volt az egyetlen, aki a műveivel hírt hozott erről, de talán neki köszönhető, hogy széles körben feltámadt a kíváncsiság a „jugoszláv” magyarok iránt. A Drávaszög északi csücskében, a harmadrészt magyar ajkú Darázson született, de a középiskolát a pécsi Nagy Lajosgimnáziumban kijáró, majd Szegeden diplomázó Kontra Ferenc az egyetem után szülőföldjén vállalt szerkesztői, tanári munkát. Az irodalmi életbe is elsősorban ott kapcsolódott be, első tizenegy kötete egy híján mind Újvidéken jelent meg.
A fiú című legújabb, szám szerint huszonnegyedik kötetében novellákat gyűjtött egybe. Abban az olvasóban, aki először találkozik az íróval, a könyvben előrehaladva különös érzés támad: mintha négy-öt szerző írta volna.
Igaz, van egy bravúros irodalmi, sőt tipográfiai eszköz, amelynek használata összekapcsolja a történeteket. A párbeszédet az írók évszázadok óta a sor elejére illesztett gondolatjellel vagy idézőjellel emelik ki, így különítik el a többi szövegtől, gyakran a „mondta X”, „kérte Y” jellegű megfogalmazással azonosítva a megszólalót. Kontra viszont a szereplők megszólalását minden elkülönítés nélkül, csupán új bekezdést nyitva helyezi el a szövegben, és, miközben minden esetben egyértelmű marad, hogy ki beszél, az eljárás egyfajta lebegést ad a szövegnek, valahol a monológ, a napló és az elbeszélés között.
A kötet legtöbb írása egyes szám első személyben szólal meg, kézenfekvő tehát, hogy a szerző saját élményeit gyanítsuk a történetek mögött. Több közülük mégsem ajándékoz meg az átéltség élményével, holott másutt szinte sisteregnek a lapok a jelenvalóságtól. Ez a kettősség kelti azt az érzést, mintha több szerzőről volna szó. Bovaryné én vagyok, mondta Flaubert, amiből annyi igaz, hogy a jó író még akkor is a saját megélt élményeiből dolgozik, ha mástól veszi a történetet, és másnak adja, mással életi újra. Magával ragadó, magába rántó irodalom csak a megélt élményekből születhet, és ez még akkor is igaz, ha az a megélés valaki más tapasztalatainak mélyen átélt elsajátítása. A „csinált” irodalom arathat napi sikert, de hosszú távon érvényes akkor sem lesz.
Kontra új kötetének legjobb írásai azok a történetek, amelyekben az olvasó a „jugoszláv” ízeket érzi meg.
Ahogy említettük, mi, anyaországiak keveset tudunk a délvidéki létről, ezért nagy szükségünk van olyanokra, akiknek talentumuk van bemutatni ott élő nemzettársaink világát (mint Kontra mellett például Majoros Sándor, akinek Rézeleje című regényéről e hasábokon írtunk). A fiú negyedik fejezete Boszniába, a törékeny béke, majd a háború sűrűjébe visz, és itt már olyan erővel szól, hogy az olvasó zavarba jön tőle. Ebben a részben az irodalom különb valósággá fényesedik, mint egy hátborzongató dokumentumfilm. Kétségkívül ez a kötet csúcspontja: ahogy a szökni próbáló fogoly bosnyák nőt elkapják a katonák, ahogy elvonszolják a félig még égő tejátvevőbe, ahogy a kéksisakosok órákkal később kiszabadítják. Semmi naturalizmus, semmi nyelvi durvaság, mégis beledermed az olvasó: Úristen, ez ilyen rettenetes? Ez az egy írás már megérte, hogy A fiú megjelenjék. A többi a ráadás.
Kontra Ferenc: A fiú. L’Harmattan Könyvkiadó, 2023
