Ültess szőlőt, mert rövid az élet, ki tudja, hány szüretre elég még

„A szőlő és a szőlőmunka
kérlelhetetlenül elválasztja egymástól
a lényegest és a lényegtelent.” 

Vannak olyan helyzetek az életben, amikor az ember nem törődik az esélyekkel. Tud róluk, számba is veszi őket, de nem érdekli, hanem megvalósítja mindenáron, amit belülről diktál neki valami: a szíve, a lelke, az isteni sugallat vagy akár az emlékei. 

Hasonló érzések kerülgetnek, amikor kimegyek a házunk kertjébe, és elültetek még egy gyümölcsfát vagy egy szőlőoltványt. Sokszor arra is kevés az esélyem, hogy időben elvégezzem a szükséges kerti munkákat, nem is nagyon értek hozzájuk, mégis minden évben belevágok a veteményezésbe és a gyümölcsöskert gyarapításába.

Amikor kezembe került Fejérvári Gergely és P. Szathmáry István Ültess szőlőt! – Saját birtok! Saját bor! Illusztrált kézikönyv a megvalósításhoz című kiadványa, sok minden eszembe jutott. Először is édesapám, aki már 2003 óta nincs velünk. Főpincérként Eger és környéke legjobb vendéglőiben állta a sarat évtizedeken át, de nem tudott és nem is akart szabadulni a földtől. 

Persze, a megélhetésünk miatt is vállalta a szabadidejében a nehéz fizikai munkát a munkaidőben végzett nehéz fizikai munkája mellett, de közben a lelke is erre ösztökélte. Ebbe nőtt bele, ezt akarta továbbvinni.

Gyakran felidézem az emlékét: kint vagyunk az andornaktályai szőlőnkben, fáradt, amikor kiérünk, de percről percre dobja le magáról a terheit. Előttem az az örömteli arc, amikor bőséges szüret volt a jutalma, és az a megtört tekintet is, amikor elverte a jég a termés nagyját.

Eszembe jutott a könyv kapcsán az is, hogy mit szólna, ha látna engem a kertben metszeni, tetejelni, kötözni. Vajon büszke lenne, vagy legszívesebben rám szólna, hogy „nem így kellett volna, fiam!”? Csak reménykedem, hogy az előbbi. És csinálom tovább, kísérletezgetek a kertben, megragadva az esélyt, hogy továbbvigyem, amit kaptam, amit tőle láttam. 

Emlékeink vásznán gyerekkori kapálások. A harmadik pályán félbehagyott Prince of Persia, mert menni kellett csonkázni. Forró homok. Szúnyogok. Hagyma- és faggyúszag. Hordómosás pállott ciszternavízzel. Puttonyozás. A percekig finom must feláldozása és infernális átalakulása borrá. Egy légpuska, amit csak nézni volt szabad. Karóverés. Béla bácsi ingeiből madárijesztő. Azon ülnek ősszel a varjak. Béla bácsi barátai. Még intenzívebb hagyma- és faggyúszag. Negyven fok gumicsizmában. Darázscsípés. Meg bögöly. Egymásba gabalyodó párizsi meg lapkasajt a zsömlében.

A könyvet olvasva persze nem csak a gazdálkodással, kertészkedéssel, szőlőműveléssel kapcsolatos gondolatok, emlékek merültek fel bennem. A praktikus szakmai tanácsok, az élvezetes, humoros, egyben informatív, ismeretterjesztő stílus is lekötött. Az azt kifejtő résznél, hogy miként juthatunk szőlőbirtokhoz, egész pontosan a hirdetési változathoz érve, kiköptem a szürcsölgetett zöld teámat, úgy nevettem.

Eladó 3300 négyzetméteres, osztatlan közös tulajdonú, zártkerti telek. […] A kordonok között némi munkával ismét termőre fordíthatók a szőlők. (Már csak ki kell vágni a régieket, fel kell szántani a hegyoldalt, ki kell cserélni az oszlopokat és karókat, és máris belefoghatunk a telepítésbe!) A telek örökpanorámás! (Azt a dzsungelt fogjuk bámulni az idők végezetéig, amivel megvásároljuk.) […] Villany és gáz a telekhatártól nem messze. (A szomszéd faluban van világítás és fűtés.) 

Végig úgy éreztem, ahogy előrébb és előrébb jutottam a könyvben, hogy megint többet tudok egy kicsit a szőlőről, a fajtákról, a magyar borrégiókról és borvidékekről, a szőlőtelepítésről és -művelésről. Ez utóbbi része a könyvnek részletekbe menően, de közben érthetően taglalja, amit tudni érdemes a szőlőművelés fortélyairól – a kötözésről, a hajtásfésülésről, a csonkázásról, a hónaljazásról vagy épp a talajművelésről és növényvédelemről –, szemléletes ábrákkal segítve a megértést. 

A Somlói borvidék olyan, mint egy Bugatti. Kifinomult, elegáns, különleges és drága. Kétségkívül rangot ad, ha akárcsak néhány négyzetmétert is megcsípsz a legkisebb borvidéken! A végtelennek ható síkságból úgy emelkedik ki a 431 méter magas, vulkanikus tanúhegy, mintha Isten ottfelejtett kalapja lenne. Ami itt kapaszkodik gyökerével a földbe, mind felismerhetően hordozza a finom somlói sósságot. Ha szerencséd van, találsz magadnak szőlőt, és pénzed is telik rá, egy zsebkendőnyi világszínvonal lesz a jussod – ne hagyd parlagon!

ISTEN KALAPJA | Magyar Krónika

Somlót nem véletlenül hívják Isten ittfelejtett kalapjának. A tájat uraló magányos tanúhegy és körülötte annak karimája nemcsak formájával, hanem rejtelmességével is rászolgált a névre.

Fejérvári Gergely kiváló szövegei mellett P. Szathmáry István sajátos, ahogy mondják, „messziről is felismerhető” stílusú rajzai nemcsak hozzáadtak a szövegek információs értékéhez, hanem önmagukban is elgondolkodtatók és szórakoztatók voltak. A kiváló grafikus korábban olyan kötetek illusztrátora, társszerzője volt, mint a Bestiarium Hungaricum vagy Lackfi János Milyenek a magyarok? sorozata.

A Fejérvári–Szathmáry szerzőpáros a Fröccskönyvvel és a Kis magyar borsznobkalauzzal már korábban utat talált a hazai borkedvelők szívéhez, ezzel a könyvvel pedig biztosan tovább szélesítik ezt a csapást. 

A szőlő a legnagyobb tanítómester, a legkeményebb jellempróba. Élettel és halállal ismertet. […] Ültess hát szőlőt, kedves olvasó, mert rövid az élet, ki tudja, hány szüretre elég még. 

Ahogy ők ajánlják:

Fejérvári Gergely – P. Szathmáry István: Ültess szőlőt! – Saját birtok! Saját bor! Illusztrált kézikönyv a megvalósításhoz