1940 telén a társasági élet fénypontja az Operaházban megrendezett Élő Tárlat nevű rendezvény volt. A Horthy Miklósné szervezte eseményen főúri hölgyek élőképeken mutattak be híres festményeket. A szép Andrássy Ilona Tiziano Laviniájaként állt a színpadon. Nagy taps, nagy siker, nagy bevétel a jótékonyságra meghívott vendégek részéről.
Most egy másik képet hívjon elő az emlékezet: Andrássy Ilona a Hortobágyon egy tehénistállóban vasvillával hányja a ganét. Gumicsizmájába befolyik a sáros lé, de dolgozik rendületlenül.
A történelmi Andrássy család betléri főágából származó grófnő életébe jóval több megpróbáltatás jutott, mint gondtalan fényűzés. Kemény munka, kitelepítés, börtönévek, árulás. Gyerekkorát többnyire a család betléri kastélyában töltötte, egy ideig otthon tanult, majd beíratták a Sacré Coeur pesti intézetébe. Kiharcolta, hogy részt vehessen öccse magánóráin, így ő is leérettségizett. De szülei, Andrássy Manó és a lengyel Maria Choloniewska nem engedték orvosi egyetemre. Mindenki meglepetésére egy felvidéki kerámiagyárban lett fizetés nélküli gyakornok.
Beszélt angolul, németül, franciául, még szlovákul is, az ötvenes évek végén gond nélkül tett le felsőfokú nyelvvizsgákat, amikor a munkája miatt erre szüksége volt.
Nem csak anyja származása miatt kapcsolódott be a Magyar–Lengyel Menekültügyi Bizottság munkájába, az egészségügyi ellátást szervezte meg. Ezután végezte el a Vöröskereszt önkéntes ápolónői és műtősnői tanfolyamát, és jelentkezett munkára a Sziklakórházba. A fiatal Horthy Istvánné, gróf Cziráky Alice és báró Wadbott Mady voltak a társai, együtt tanultak előírásszerűen beágyazni, és együtt ájultak el a műtőben, amikor végig kellett nézniük az első operációt. Alice-szal és Madyvel együtt is laktak Széchenyi Zsigmond Várban lévő házában, mert az közel volt a szolgálati helyükhöz.
Erős lelkű, nagy teherbírású, gyengéd és szigorú volt egyszerre. A betegek még évtizedekkel később is emlékeztek odaadására. A kitelepítésben találkozott olyan rendőrrel, akit ő ápolt, és aki hálás volt érte. (A rendőrt gyorsan át is helyezték, nehogy kifejezze a háláját a nép ellenségének…) A nyilas hatalomátvétel után a nemzetközi vöröskeresztes védettség alatt álló zsidó gyermekotthonok felügyeletét is elvállalta. Szervezett, mentett, közben asszisztált a műtőben és az ambulancián. Családja 1944 decemberében elhagyta az országot, a háború utáni években meglátogatta őket Liechtensteinben, de eszébe sem jutott kint maradni. „Mi lenne az országgal, ha mindenki elmenne?” – így gondolkodott. 1945 után laboránsként dolgozott az oltóanyagok elkészítésénél, egy időben Johan Béla munkatársa volt.
A kommunisták nem értékelték, lakásából kitették, két hónapig csak építőipari segédmunkásként kapott munkát, majd a Központi Biokémiai Ipari Kutatólaboratóriumba került. Ott érte a kitelepítési végzés.
A Hortobágyon egy marhaistállóban dolgozott, a szállását is oda jelölték ki. Fejt, trágyázott, és végigasszisztálta az állami gazdaság új vezetőjének, egy cipésznek a hagymázas elképzeléseit a gazdálkodásról.
Az 1956-os forradalom idején vőlegénye, Klimkó Dezső professzor mellett dolgozott a Vas utcai kórházban, később ő járt közben érte, amikor „illegális tevékenység” vádjával – nemzetközi segélycsomagot osztott a rászorulóknak – letartóztatták, majd ítélet nélkül a kistarcsai internálótáborba vitték.
Szabadulása után házasodtak össze, Ilona levegőhöz jutott, de a háztartás vezetése mellett ott segített, ahol tudott. Ebből lett a baj. Részt vett azoknak a pénzsegélyeknek a továbbításában, melyet a Vatikán küldött olyan kispapoknak, akiket kirúgtak a szemináriumból, és csak segédmunkásként tudtak elhelyezkedni. Emiatt ítélték el a grófnőt négy évre hűtlenségért.
Kalocsán a női börtönben munkaruhákat varrt, és tartotta a lelket zárkatársaiban.
Azt mondják, remek humora volt, az ürülékes vödröt elnevezte Hugónak, hogy megnevettesse a többieket. Szabadulásuk után a zárkatársak minden Hugó-napon üdvözlőlapot küldtek egymásnak.
Mindeközben férje beadta a válópert, és elvált tőle, mert a János-kórház professzoraként nem vetett jó fényt rá ez a házasság. Ilona a végzést a börtönben kapta meg, talán ez volt élete legnagyobb fájdalma, de méltósággal fogadta.
A börtönből nem egy meleg otthonba, hanem a Farkasréti temető temetőőri házába vezetett az útja, egy döngölt padlójú ócskaságba, ahová többek köhzött beesett az eső. Innen egy nyirkos szuterénbe költözött, de ott legalább megadatott egy kis kert, rózsákat nevelt benne, és vendégül látta kolléganőit. Akkor már az Ortopédiai Klinikán dolgozott, ahol Aczél György orvos felesége segítette útlevélhez jutni. Így tudta meglátogatni Nyugat-Európában élő rokonait, de kint maradni akkor sem akart. Hazajött, segített a klinika nemzetközi konferenciáinak szervezésében, fogadta és kalauzolta a külföldi vendégeket. Nyugdíjasként is visszajárt dolgozni. Megérte a rendszerváltást, Horthynéval és Széchenyi Zsigmond özvegyével már betegen, de részt vett az újra engedélyezett Szent István-napi körmeneten. 1990 nyarán halt meg, kívánsága szerint hamvait a krasznahorkai vár kriptájában helyezték el.
A cikk Erdős Kristóf kutatásai alapján készült. Andrássy Ilona szerepelt Gulyás András és Gulyás János Törvénysértés nélkül című dokumentumfilmjében.
