A kilencvenéves korában, tavaly novemberben elhunyt Konok Tamás festőművész személyében nem csak egy meghatározó nemzedék utolsó mohikánjainak egyike távozott. Halálával a reformkor óta folyamatosan alkotó, a hazai és a nemzetközi művészeti kontextusba egyaránt illeszkedő családi hagyomány is megszakadt. Vigasztaljon bennünket az, hogy a művek velünk maradnak.
Konok Tamás anyai ági őse a klasszicista magyar szobrász, Ferenczy István volt, így alkotóként családjában az ötödik generációt képviselte. Dédapja, idősebb Sándy Gyula festőművész bécsi és müncheni tanulmányait követően megbecsült tátrai tájképfestőként és jellegzetes budai életképek alkotójaként vált kora, a 19. század második felének közkedvelt szalonfestőjévé. Nagyapja, ifjabb Sándy Gyula építészmérnök és műegyetemi professzor épületei közül a leghíresebbet, a Széll Kálmán tér fölé magasodó egykori Postapalotát valószínűleg mindenki ismeri; a két világháború között szerte az országban épült evangélikus templomai máig szolgálják a híveket. Sándy Gyula veje, Konok édesapja pedig idősebb Konok Tamás volt, akinek második világháborús haditudósítóként készített, illetve a háború előtti Győr és Budapest életét szuggesztíven láttató fotográfiái szenzációszámba mentek néhány éve, amikor a teljes hagyaték elérhetővé vált a Fortepanon.
Extension - 1975 | akril, vászon
Contexte Lineare - 1977 | akril, vászon
Vörös graphidon - 1993 | akril, vászon
Ifjabb Konok Tamás tehát alkotó energiákkal átszőtt, a vizualitás iránt különös érdeklődést mutató, klasszikus polgári családban nőtt fel a harmincas-negyvenes években. Sokáig úgy tűnt, hogy zenész lesz belőle, ám konzervatóriumi hegedűtanulmányai után 1948-ban mégis a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakára iratkozott be. Itt Bernáth Aurél és Barcsay Jenő tanítványaként diplomázott, egy életre elkötelezve magát folyamatosan formálódó, megújulásra mindig kész festői programja mellett. Bernáth határozott polgári attitűdje, a magyar festészeti tradíciókat az avantgárddal ötvöző szemlélete mindenkori tanítványaira, így Konokra is hatással volt, másik mesterének, Barcsay Jenőnek a Derkovits-ösztöndíj lehetőségét is köszönhette 1957-ben. Ezt követte az az 1959-es párizsi út, ahonnan már nem tért haza. Természetelvű festészete előbb szürrealisztikus irányokat vett a hirtelen kitágult francia művészeti horizonton, majd folyamatosan terelődött, alakult, redukálódott az absztrakció felé. Ahogyan ő maga fogalmazott: „Nem a látvány másolása, hanem a láthatatlan láthatóvá tevése foglalkoztatott.” A párizsi Galerie Lambert-ben 1960-ban nyílt első kiállításának anyagát részben az eltűnő régi Párizs atmoszférája ihlette, monotípiái, kollázsai mellett egyre inkább a vonalrajzban rejlő lehetőségek kezdték foglalkoztatni.
A hatvanas évek végére művei még letisztultabbak lettek, és olyan monokróm reliefek tervezéseibe fogott, amelyek egy svájci mecénása jóvoltából épületdíszítő szobrászati elemekként valósulhattak meg. A hetvenes évek elején megismerkedett a zürichi galériatulajdonos Schlég Istvánnal, a találkozásból huszonöt évig tartó munkakapcsolat és barátság lett. Konok Tamás alkotásai a svájci közeghez illeszkedve tovább egyszerűsödtek, a geometrikus absztrakciót is kritikai vizsgálat tárgyává tette, aminek következményeként képein finom líraiság jelent meg. Graphidionoknak keresztelt sorozatain egyre inkább vonalakra redukálta képi kifejezésmódját. A vonal – mint a vizuális művészetek egyik legelvontabb és legősibb alkotóeleme – irányokat mutat, tereket határol vagy mozgásokat érzékeltet. Ám a vonal az írás révén a gondolat, a kotta hangjegyei okán a zene vizualizációját is szolgálja. Nem véletlen, hogy a korábban muzsikusi pályára is készülő festő munkáin több művészettörténész vélt felfedezni muzikalitást és zenei gondolkodásmódot.
Sine Loco Et Anno - 2003 | akril, vászon
Konok Tamás és felesége, Hetey Katalin szobrászművész 1981-ben rendezték első magyarországi kiállításukat a budapesti Szépművészeti Múzeumban. A kortárs nemzetközi áramlatoktól évtizedekig elzárt, így az absztrakciótól kifejezetten idegenkedő magyarországi közeg sajnos nem fogadta túl jól a tárlatot, ezt a vendégkönyvbe írt, gyakorta gyalázkodó bejegyzések is bizonyítják. A házaspár a rendszerváltozás után kétlaki életre váltott Párizs és Budapest között, Konok pedig kellemes társasági emberként üde színfoltja lett a magyar képzőművészeti közegnek. Élete utolsó három évtizedének festészetében saját szavai szerint egyre jobban vonzódott „a tapasztalattól függetlenül létező transzcendens életérzés iránt az értelemmel fel nem fogható időtlen megjelenítésére”. Az ez alatt az idő alatt született képsorozatainak a Sine loco et anno (tér és idő nélkül) címet adta. 2019-ben megjelent, Emlékkövek című önéletírásában epikus családtörténet bontakozik ki, laikusoknak is izgalmas olvasmány egy tündöklő, majd a történelem viharaiban örökre alámerülő egykorvolt polgári világról. Konok Tamás ennek a világnak volt az egyik nagy túlélője, művészete pedig e nyitott polgári gondolkodásmód mindenkori hordozója. Minderről most személyesen is megbizonyosodhatunk. A Molnár Ani Galéria Konok Tamás egyéni kiállítása – Vonalmozgások / Line Movements című tárlata március 13-áig – karanténhelyzettől függetlenül – látogatható. A Ludwig Múzeum a festőművész kilencvenedik születésnapját nagyszabású életmű-kiállítással készült megünnepelni, amely sajnálatos módon emlékkiállítás lett. A Vers l’infini (a végtelenbe) című válogatás január 12-étől, illetve a korlátozások feloldása után tekinthető meg március 14-éig.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
A szülei példája is inspirálta Losonczi Dávid Európa- és világbajnok birkózót, hogy az éves jutalmait jótékony célra fordítsa: tavaly a XX. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását segítette. Történet egy huszonöt éves fiatalemberről, aki nem fél a kemény munkától, hisz az isteni jóságban, és tudja, hogy nincs fontosabb, mint hogy az ember boldog legyen.
