A Mohács alatti digáncsi mellékágban három hajóroncs rejtőzik az iszap alatt, melyek eredetéről máig csak találgatni lehet. A helyszín megközelíthetetlensége és a Duna lassú munkája csak még titokzatosabbá teszi őket. Cikkünk bemutatja a roncsok felfedezésének körülményeit és lehetséges történetét.
Kevés hajógyárral találkozik a ma embere, a korábban világszínvonalú hazai ipar hosszú ideje próbál feljönni a felszínre a kilencvenes évekbeli bedőlés óta. Sokan feladták, mások megszállottan hisznek még a munkájuk erejében. Azt mondják, túlélői egy korszaknak. A nyergesújfalui hajógyárban megnéztük, hogyan épülhet ebből előremutató jövő.
Szolnok vára felé tarthatott a kerekedőhajó, ahol oszmán lerakat működött.
Filmre kívánkozik a legendás Kelén hajó története, de filmre kívánkozik a mostani kapitányáé is, aki 41 éve került a fedélzetre. Németh Zsolt itt ismerte meg a feleségét, a gyerekeik is itt nőttek fel. A Balaton legrégebbi, jelenleg is használatban lévő hajóját a nácik elől csak az elsüllyesztés, a 80-as évekbeli szanálástól pedig Bujtor István verekedős filmjelenete mentette meg.
A kivájt fatörzzsel kezdődött, és most az atom-tengeralattjárónál tartunk. A víz, a szél, a mágnesesség, az idő és az emberi tudás – minden és mindenki hozzátette a magáét. Van Zebegényben, a Dunához közel egy múzeum, amelynek alapítója el akarta mesélni a hajózás hosszú és szép történetét.
Lezárult a Balatoni Hajózási Zrt. főszezonja. A társaság hajói augusztus végére több mint kétmillió utast szállítottak, ami kiemelkedő eredménynek számít. A növekedéshez hozzájárultak az új hajók, valamint a gazdag programkínálat és a kedvezmények is.