A sportoló 45,5 nap alatt teljesítette a 12 500 kilométeres távot.
„A bicikli lassan a testem meghosszabbítása, csak úgy süvítünk együtt a tájon” – írja a sportoló versenynaplójában.
Nemrégiben hunyt el Nógrádi László, a Csepel kempingkerékpár megálmodója.
A Decathlon hazánkban is bevezeti a Buyback visszavásárlási szolgáltatást. A program először a kerékpárokra érvényes, de a jövőben más termékekre is kiterjedhet majd. Az áruház célja a sporteszközök újrahasznosítása és fenntarthatóságának növelése.
Valter Attila nem pihen a gyönyörű párizsi szereplése után, a 2020-ban a Tour de Hongrie-n első helyen végzett kerékpáros igencsak izgalmas kávéházat nyit Budán, ahol két ital között akár meg is szereltethetjük a bringánkat.