Mióta foglalkozik a család kelmefestéssel?
A nagyapám, szintén Gusztáv, 1903-ban nyitotta a céget. A morva–magyar határon, Holicson született, fiatal segédként pár évig Németországban tanult és dolgozott. Ezt később a fiaitól is elvárta.
Csermák Gusztáv egy lassan eltűnő szakma képviselője, harmadik generációs kelmefestő és vegytisztító Győrben
Hogyan került Győrbe?
A nagyanyám révén. Bécsben mutatták be neki; nagyanyám apjának nagy beszállóvendéglője volt itt, jó partinak számított. Győrben a nagyapám festő- és tisztítócéget alapított, amely aztán folyamatosan fejlődött, az egy-két alkalmazottól eljutott harminc-negyvenig, és voltak alkalmak, amikor közel száz ember is dolgozott nála. Szépen fejlődött a vállalkozás, a nagyapa virilista lett a városban, a legnagyobb adózók közé került. Utána apám, ő is Gusztáv, átvette a céget. A házunk, amelyben az üzem is volt, a háborúban súlyosan megsérült. 1947 végére úgy-ahogy rendbe hoztuk, minden szépen beindult, erre 1949 karácsonyán elvették az egészet. Államosították. Ötéves voltam akkor.
Hogyan ment egy ilyen államosítás?
Karácsony másnapján, december 26-án jött egy egész csapat, fiatal ávósok civilben körbevették a házat, se ki, se be. Az államosítási bizottság bevonult, elkérte a kulcsokat, aláíratott mindent.
Nem szóltak előtte?
Nem. A bizottság elnöke a város egyik leggazdagabb posztókereskedőjének a fia volt, ő később az államosított Richards gyárnak lett a vezérigazgatója.
Mennyi időt kaptak az átadásra?
Semennyit. Le kellett adni a kulcsokat, és el lehetett menni. Gondolom, készítettek valami leltárt, és átnézték a könyvelést.
Hova mentek lakni?
Ott maradhattunk a saját házunkban, de már lakbérért. A nagymamát, aki a magasföldszinten lakott, huszonnégy óra alatt kiköltöztették, mert a volt sofőrünk kiigényelte a lakást. Az apám negyvenkilenc évesen, fél tüdővel öt évig dolgozott három műszakban a győri textilfehérítő üzemében, ahol klórral fehérítettek.
Mikor váltak újra önállóvá?
Miután Nagy Imre lett a miniszterelnök, 1954-ben újra adtak ki iparengedélyeket. Apu kapott, külterületre, azzal a kikötéssel, hogy alkalmazottat nem tarthat.
Ön is ezt a szakmát tanulta?
Szerettem volna, de nem engedték. A vagongyárban versenyszerűen teniszeztem, onnan beiskoláztak elektroműszerésznek, az sem volt haszontalan. Végül mégis mehettem a szakmunkásképzőbe, levizsgáztam kelmefestés-vegytisztításból, három év gyakorlat után mestervizsgát tettem. Apu hatvankilenc évesen ment nyugdíjba, kilencvenöt éves koráig kijárt a műhelybe dolgozni. Majdnem száz évig élt. Aki fiatalkorában a halál torkában volt, az megtanult vigyázni magára.
Hogyhogy a halál torkában?
Három évet a davosi Alexanderhausban feküdt mint tüdőbeteg, ott, ahol Thomas Mann A varázshegy című regénye is játszódik. Az öregapám a nagy bérházépítésnek a közepén járt, jött 1929-ben a világválság, apu meg kint feküdt a szanatóriumban egy vagyonért.
Mikor vette át a műhelyt?
Negyvenhét éve, 1974 óta én vagyok a vállalkozó. Három lányunk van, és tíz unokánk, a tízből hét fiú. Abban reménykedem, hogy az egyik talán folytatja. Lehet, hogy vannak jövedelmezőbb foglalkozások, de hogy a magad ura vagy, azt nem lehet megfizetni.
A fizikai mellett a mentális egészségünkre is hatással van a klímaváltozás. Az ökoérzelmekről és a lehetséges megküzdési módokról Ágoston-Kostyál Csilla kutatót, az ELTE PPK Ember–Környezet Tranzakció Intézetének munkatársát kérdeztük.
Tkacsik Márta, a budajenői Patikakert alapítója felelősségről, alkalmazkodásról, cselekvésről és a közösségek újraépítéséről ökológiai válság idején.
Az ország legszegényebb településeinek gyerekei számára működtetnek iskolákat a máltaiak. Tapasztalataik a kortárs erőszakban érintett iskolások tízezreinek javára válhatnának országszerte. „Nincs nálunk a bölcsek köve” – mondja Thaisz Miklós oktatási szakértő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke. Válaszuk mindenesetre van.
A Békés iskolák program a hazai közoktatásban megszokottól eltérő szemlélettel segít megelőzni a bullyingot. Legfontosabb eleme az a felismerés, hogy az iskolai bántalmazás kimenetelét a szemlélők határozzák meg. Adler Katalin pedagógus, szociális munkás és mediátor a program hazai elterjesztésében vesz részt.
A KIX alkotói tizenkét éven keresztül követték a kallódó kamaszgyerek, Sanyi életét. De lehet-e fejlődéstörténet hőse az, akinek a nevéhez egy gondatlanul előidézett tragédia is tapad? Hogyan segíthet nehéz sorsú nagyvárosi gyerekeknek a kitörésben egy hobbiprojektnek indult dokumentumfilm? Révész Bálintot, a film egyik rendezőjét kérdeztük.
Legemberibb alapélményünk a másokhoz való kapcsolódás, de mi történik, ha ez a képességünk elhalványul? Sóki Diánával, a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusával a demenciával érintett emberek intézményi támogatásáról beszélgettünk.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
