Szöveg: Récsei Balázs
Fotó: Hölvényi Kristóf
A közkeletű néven Kaposnak is hívott Kaposvár története a 17. század végétől a 20. század közepéig elválaszthatatlan az Esterházy családtól. Somogy megyegyűléseit a 18. század közepétől rendszeresen a településen tartották, noha a 19. század derekáig lakosságszámát, illetve foglalkozási szerkezetét, gazdasági erejét tekintve alig különbözött a vármegye népesebb mezővárosaitól. 1848-ban is csak mintegy 3800-an laktak itt. A 19. század közepéig polgárok és jobbágyok alkották a helyi társadalom legnépesebb rétegeit, főnemesek, egyházi főméltóságok nem lakták, így sajátos, plebejus mentalitás alakult ki a településen.
ÚT EGY VÁRTÓL A VÁROSIG
Tekintsük át röviden a kezdeteket. A 14. század első felében vár épült a Kapos folyó mocsarai között, a későbbi város területén. A Rupuli család birtokában lévő Újvár – Rupulújvár, Ropolyújvár, majd Kaposújvár – nevének első ismert említése egy 1359-ben kelt oklevélben található.
A végvárrá lett Kaposújvárt 1543 után palánkvárrá alakították át, a török haderő 1555-ben elfoglalta, és 131 évig uralma alatt tartotta. Hiába ostromolták keresztény hadak, csak 1686-ban szabadították fel európai összefogással. Uralkodói rendeletre 1702 tavaszán a várat felrobbantották, illetve elbontották.
Herceg Esterházy Pál nádor folyamodására I. Lipót 1703-ban vásártartási joggal ruházta fel a települést, ám a vármegye székhelye a 19. század első felében a városok központi funkciói közül még csak keveset mondhatott magáénak. Később igazgatási és kulturális szerepvállalásával kezdett kiemelkedni.
A városi lét intézményei közül az egyik legjelentősebb az 1812-ben magánjellegűből nyilvánossá váló gimnázium. A vármegyei könyvtár 1816-ban a Festeticsek könyvadományának köszönhette létrejöttét. A főtér sarkában ma is álló, „a haza kis polgárainak” ajánlott nemzeti iskola épületét és az új, klasszicista vármegyeházát, amelyet „A’ közjónak” felirat ékesít, 1832-ben adták át. A megyei kórházat pedig bő évtizeddel később sikerült tető alá hozni – „A szenvedő emberiségnek” feliratú intézmény a közelmúltig folyamatosan bővült.
Az 1848. március 15-ei pesti forradalom nyomán a kaposváriak 22-én rokonszenvtüntetést tartottak. A nádor Kaposvárt még e nyáron „rendezett tanáccsal, s első bíróságú hatósággal” ruházta fel, azaz kiemelte a mezővárosi sorból, azonban az ebből adódó lehetőségeket nem volt idő kiaknázni, mert 1851-ben megfosztották a települést e rangtól.
A Dunát a Drávával összekötő vasút Kaposvárt érintő szakaszát 1872-ben adták át. Az igazi lökést a gazdasági életnek a vonal 1884-es államosítása és elsőrangúvá tétele jelentette. Ezután Kaposvár központtal sorra épültek a szárnyvonalak. Sokat lendített a helyi gazdaság fejlődésén az is, hogy az Esterházy-hitbizományt 1861-től Freystädtler Antal bérelte. A megyeszékhelyen az 1880-as években vágóhíd, villanytelep is létesült. A cukorgyár 1894-ben kezdte meg működését, 1893-tól pedig mintegy másfél évtized alatt öt malmot emeltek, majd a századforduló után műfestő- és vegy- tisztítógyár, két szalámigyár, valamint sörfőzde is épült.
Kaposvár a dualizmus első felében a függetlenségi ellenzék egyik fellegvárának számított. Az 1869-es országgyűlési választáson a kerületben Kossuth Lajost választották meg képviselőnek, aki nem fogadta el a mandátumot, viszont a város díszpolgári címét 1889-ben igen.
A rendezett tanácsú város státuszát 1873-ban sikerült ismét megszerezni. Az építészet, illetve az infrastruktúra terén az anyagiakban is gyarapodó polgároknak köszönhetően a dualizmus második fele látványos eredményeket hozott. Többek között az igazságügyi palota, a siketnémák intézete, a főgimnázium új épülete, a MÁV-nevelőintézet, a Szent Imre-templom, valamint az új református templom és a városháza gazdagította az épített környezetet. 1869-ben még csak közel 6700-an laktak a városban, 1910-ben pedig már több mint 24 000-en.
A művészeti élet rendezvényei jórészt az 1904-ben alakult Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság jóvoltából valósultak meg. Virágzott az ének- és dalköri élet, működött külön katolikus, református, városi, iparos-, postás-, munkás-, vasutasénekkar, és zenekarok is szép számmal akadtak.
A város kőszínházát 1911 szeptemberében adták át.
A teátrum – amely később Csiky Gergely nevét vette fel – ekkor az ország egyik legszebb és legmodernebb színpadtechnikájú épületének számított. Helyi színházi társulat 1955-ben szerveződött, és az 1970-es évek elejétől a 2000-es évek közepéig a magyar színházi élet meghatározó közösségének számított.
Nem sokáig élvezhette békében a közönség a kőszínházat, az első világháború és az 1918–1919-es változások ugyanis sok szenvedést hoztak.
Az 1920-as évektől újabb városképi jelentőségű épületeket emeltek, például a polgári fiúiskolát, egy új katolikus templomot, mozit, továbbá sportpályát, a Kapos-csatorna vizét felhasználó strandot, valamint több közparkot is létesítettek.
Kisebb német egységek 1944 márciusában Kaposvárt is megszállták. A szovjet alakulatok decemberben vonultak be. Egyik esetben sem volt fegyveres ellenállás, utóbbi alkalmával mégis többen életüket vesztették. Az ingatlanállományban jelentősebb háborús kár nem esett, az amerikai légierő bombázása 1944 nyarán azonban számos civil életét követelte. 1956-ban a budapesti hírek hallatára október 26-án többezres szimpátiatüntetést tartottak a belvárosban, majd lemondatták a helyi vezetőket. November 4-én a szovjet megszállók benyomultak a városba, három nemzetőrt és három járókelőt agyonlőttek.
A város területe és lakosainak száma a 20. században jelentősen növekedett. Kaposszentjakabot 1950-ben, Kaposfüredet és Toponárt 1970-ben, Töröcskét 1973-ban csatolták Kaposvárhoz. A kommunista éra alatti fejlesztések közül a textilművek, a villamossági gyár, a húskombinát, a tejüzem számított jelentősebbnek. Ekkoriban az iskolaváros jelleg is erősödött. Felsőfokú mezőgazdasági, majd gépipari technikum nyílt, a mezőgazdasági főiskolán 1971 őszétől oktattak. A rendszerváltoztatást követően a katolikus gimnázium és a református általános iskola is fogadott diákokat. A Kaposvári Egyetem 2000-ben jött létre, ma már a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kebelébe tartozik.
Kamera indul, csapó! Helyszín lehet a folyó partja, a sekély víz, egy kenu, egy sátor, egy hatalmas fa oltalma. A magyar filmekben rendre felbukkan a Duna, de néha nem önmagát játssza.
Kevés hajógyárral találkozik a ma embere, a korábban világszínvonalú hazai ipar hosszú ideje próbál feljönni a felszínre a kilencvenes évekbeli bedőlés óta. Sokan feladták, mások megszállottan hisznek még a munkájuk erejében. Azt mondják, túlélői egy korszaknak. A nyergesújfalui hajógyárban megnéztük, hogyan épülhet ebből előremutató jövő.
Minden vízpartnak meg kellene élni az őszi, a téli valóságát, leleplezni délibáb nélküli karakterét szezonon kívül. A kisoroszi szigetcsúcs egy strand a nincsben. Ősszel és télen a legjobb megfürödni tiszta ürességében.
Bíró Tibor két dékáni időszakon keresztül vezette nagy sikerrel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karát, jelenleg az NKE Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője. Az egyetemi tanártól a fenntartható vízgazdálkodás szempontjairól és a Dunát érintő kutatási irányokról érdeklődtünk.
Elsőre talán vagabund hóbort, közelről jövőálló döntésszabadság, életközösség, valóságkapcsolat és dunai örökpanoráma mellett egy kétgyerekes család választása. Juhász György és Juhász-Horváth Linda több mint egy évtizede teremtettek otthont egy lakóhajón Budapest határában.
