A teljesítések száma elsősorban a Dél-dunántúli és az Alföldi Kéktúrán ugrott meg, ennek oka lehet az is, hogy egyre többen tűzik ki célul a teljes kör megtételét, 2024-ben 148 ilyen adatról számoltak be. A növekedést és az elmúlt évek fokozott érdeklődését jól mutatja, hogy az első 5000 teljesítéshez 60 év kellett, a második 5000 már 12 év alatt jött össze.

Forrás: kektura.hu

Az útvonalakat tavaly befejezők életkora 10 és 85 év között volt, és tavaly is sokkal több volt köztük a férfi, mint a nő. 2024 őszén egy emlékezetes mérföldkő is eljött a túramozgalom életében, meglett a tízezredik teljesítő Kozma Zoltán személyében.

A Dunántúlon nagyon népszerűek a Bakony és a Vértes kéktúraútvonalai, mi is bejártuk nemrég mindkettőt.

Téli túra a varázslatos Vértesben | Magyar Krónika

A Dunántúli-középhegység egyik különleges vidékén, a Vértes rengetegében túráztunk. A 28 kilométeres táv a közel 20 centiméteres hóban embert próbáló, de felejthetetlen élmény volt.

A Bakony katedrálisaiban és szurdokvölgyeiben – túra a hegység keleti részén | Magyar Krónika

Öreg bükkök, gyertyánok és tölgyek oszlopos törzsei között, sejtelmes szurdokvölgyek mélyén és tetején, majd kopár dombokon át vitt az utunk egy novemberi hétvégén, de kora tavaszi időjárásban. Az Országos Kéktúra Bodajk és Kisgyón közötti több mint harminc kilométeres szakaszát jártuk be kényelmesen, két nap alatt.

Keleten a Zemplén és a Gömörség útjai csábítanak, a túrázó csak nagyon nehezen tud ellenállni nekik.

Hullámzó lankákon és tocsogós völgyeken át – Dél-Gömörben jártunk | Magyar Krónika

Zádorfalvától Gömörszőlősön át Kelemérig. Egy nyár közepi túrán jártuk be az egykori Gömör-Kishont vármegye délkeleti szegletét, bájos dombjait és kevésbé szimpatikus mocsarait. Kisnemesi kúriák, tornácos parasztházak és eltünedező ösvények kilométereken át. Túraajánló.

Szádvár romvára

Az Aggteleki-hegység hangulata a Zemplénre emlékeztet, főleg Szádvár és Derenk környékén. A Szalonnai-hegységtől és a Bódva völgyétől északnyugatra elterülő területen megannyi látni-, megmászni-, és felfedeznivaló vár minket egész évben: barlangok, romfalu, hangulatos elegyes erdők, emlékezetes kilátópontok és nem utolsósorban középkori várromok, amilyen a szádvári is.

A mozgalomban részt vevők idén a megújult alkalmazást várják leginkább, erről itt írtunk korábban:

Tavasztól már mobilalkalmazás is segíti a kéktúrázást | Magyar Krónika

A Magyar Természetjáró Szövetség által fejlesztett alkalmazás már a végső tesztelési fázisban tart. A Kéktúra app nemcsak a túrák nyilvántartására, hanem terepi navigációra, sőt még digitális bélyegzésre is alkalmas lesz.

Kapcsolódó interjúnk:

Tesók a Kéken | Magyar Krónika

1169 kilométer, ötven nap, két testvér. Ikrek. Zoli és Laci egyhuzamban teljesítette az Országos Kéktúrát, hátizsákkal, sátorral, és a lehető legkisebb felhajtással.

Forrás: kektura.hu