A kislány, aki a szüleitől a természet és a szabadság szeretetét tanulta, keveset törődik azokkal, akik szerint egy kétgyermekes fiatal doktornő cövekeljen le otthon, és kihívások helyett bébiételek receptjeit keresgélje.
Ehhez képest ez a fiatal doktornő nemrég elment egy, az északi sarkkört kutyaszánnal bejáró expedícióra, a Fjällräven Polarra, amelynek húsz fős nemzetközi csapatát harmincezer jelentkezőből választották ki. Öt nap, 300 kilométer, 180 szánhúzó kutya, ám a lényeg számokban kifejezhetetlen. Még szavakkal is nehéz befogni az élményt, milyen, amikor az ember reggeltől estig kapaszkodik egy kutyák húzta szánon, ott, ahol nincs emberi jelenlét, nincs térerő, csak a természet: végtelen hómező, a fehér ötven árnyalata, sarki fény, sarki flóra és fauna. Hideg, szép és igazi minden. Ezen a vidéken kell az egésznapos utazás után sátorban vagy éppen sátor nélkül aludni, hófalat építeni, tüzet csiholni, levest főzni, ellátni a kutyákat, csapattá formálódni.
„Úgy könyvelem el ezt az élményt, mint az elmúlt öt évem gyümölcsét. Öt éve írom a blogomat (Vanilia Travels), és két éve kezdtem szervezni a Sherpa Mama Projectet” – kezdi Scheili Eszter. – „Kisgyerekes anyák, családok, akik együtt járunk a természetbe. A Polar felhívását véletlenül láttam meg, kiderült, hogy a jelentkezési számok minden évben rémületesek. Végül is egy több tízezer eurós programot csinálhat meg az ember ingyen, ha kiválasztják. Jó, legalább megpróbálom, gondoltam, és elkészítettem három egyperces videót, ezzel lehetett jelentkezni. Amúgy is szeretem a kihívásokat, minden évben támasztok ilyeneket magam felé. Például, hogy annyi kilométert futok, amilyen évet írunk, vagy teljesítek egy olyan hetvenöt napos kihívást, amiben napi két edzést kell elvégezni. Két gyerek mellett nem egyszerű. De azt azért nem terveztem, hogy egy öt- és egy másfél éves gyerek mellől elmenjek az északi sarkra. Mégis belevágtam. Amíg én nem voltam itthon, a férjem vitte az itthoni dolgokat. A mi kapcsolatunk és családunk ilyen.”
Férjét, Pavót Thaiföldön, a dzsungel mélyén ismerte meg. Ott találkoztak az egyik szálláson, ahová Eszter a diploma megszerzése utáni nyáron egy kéthónapos utazás közben tévedt. Eltelt egy év, mire Pavo kitalálta, hogy megnézné ő Budapestet, és ott azt a szőke lányt, akit nem tudott elfelejteni.
„Egyik ismerősömtől jött az üzenet, hogy mutassam meg egy horvát srácnak a Hősök terét. Egyetemistaként végig idegenvezetőként dolgoztam, nem nagyon akartam egy ismeretlen srácnak társadalmi munkában mutogatni a várost. Valamiért mégis elvállaltam… Amikor megjelent, felismertem, hogy hiszen ez az a helyes srác a dzsungelből… Így kezdődött. Később ott, a Hősök terén kérte meg a kezemet.”
Nagyobbik fiuk ősszel kezdi az iskolát, a kicsi kétéves. Eszter nemrég új videót töltött fel arról, milyen örömei vannak az életben, abban az „az időm velük” rész mellett ott volt ez is: „az időm nélkülük”. Sajnos még mindig túl sokan tartják szentségtörésnek, ha egy anya nem csak a gyerekei mellett keres örömöket, pedig nyilvánvaló, hogy a családnak is egy teljes életet élő anya adja a legtöbbet.
„Missziómnak érzem, hogy ezt a szemléletet minél többen elfogadják. Az anyaság a személyiségünk fontos és csodálatos része, de nem csak anyák vagyunk. Amikor gyerekünk születik, természetes módon helyezzük az ő és a család szükségleteit a miénk elé, de fontos, hogy néha tehessünk olyasmit, amit csak magunkért teszünk. A Polar alatt a legjobb én-verziómat ismertem meg, átéltem, hogy amit teszek, annak a jó vagy rossz következményeit is én viselem, és ez olyan intenzív, felszabadító élmény volt, amiből át akarok menteni a hétköznapokra is. A férjem is tudja, hogy akkor adom magamból a legjobbat a családnak, ha olykor nélkülük is feltöltődöm, ezért támogat ebben. Fontos, hogy időnként megtapasztaljam: most egyedül vagyok, magamért vagyok felelős.”
Mindezt egy olyan fiatal nő mondja, aki élsportoló volt, karatézott, versenyzett és tanult külföldön, egész diákkorában dolgozott, nagyon korán önálló döntéseket hozott. Tizenhárom éves volt, amikor meghalt az édesapja, az édesanyja három lánnyal maradt egyedül, átrendezte az életét, hogy eltartsa, felnevelje őket. A lányai önállóak és sikeresek lettek, Eszter például gasztroenterológus szakvizsgára készül, és kifogyhatatlannak tűnik az ereje. A Polar expedícióról hajnalban érkezett meg a gépe Budapestre, és reggel már jelenése volt egy tévévetélkedőn, a Tizenkét okos ember felvételén.
„Ezt nem így terveztem, amikor jelentkeztem a vetélkedőre, próbáltam is lemondani, de nem lehetett. Így a hazaúton már a megyeszékhelyeket és a magyar költők, írók múzsáit magoltam.”
Mint kiderült, feleslegesen, mert ezek helyett Tutanhamonról, Jónás prófétáról és Harry Potterről szóltak a kérdések. „Ilyen okos nővel még nem találkoztam” – mondta a műsorvezető Eszternek, aki a bókon kívül szép pénznyereményt vihetett haza. Kárpótlás a családnak a távol töltött napokért.
A sok egzotikus vagy extrémnek tűnő úticél és kihívás mellett van egy olyan projektje, amihez a kevésbé sportosak és elszántak is tudnának kapcsolódni. Ez a Sherpa Mamák közössége.
„A Covid alatt a férjem sokat dolgozott külföldön, én meg ki akartam törni az otthon – játszótér – drogéria háromszögből. Milán akkor volt kicsi, elkezdtem vele túrázni, úgy, hogy vittem a hátamon a hordozóban. Aztán arra gondoltam, hátha ez másoknak is jó lenne. Meghirdettem a közösségi médiában, emlékszem, először a Paprikás-patak völgyébe mentünk Solymár mellé, akkor még csak tizenöten. Néhány hét alatt már százan voltunk. Itt nem a teljesítmény a lényeg, kint vagyunk az erdőn, mezőn, nagy levegőt veszünk, feltöltődünk. Megállunk szoptatni, pelenkázni, piknikezni. Persze, ezen is sokan háborognak, azt gondolják, a gyerekeknek ez tortúra, pedig nem. Bogarásznak, nagyot alszanak, jó levegőn vannak, és nem sírnak többet, mint itthon a négy fal között. Jó érzés, hogy olyan életmódba vezetjük őket, ami életre szóló élményeket ad.”
Nem Eszterről lenne szó, ha nem tenné egyre magasabbra a lécet. Kitalálta, hogy vadkempingezzenek a Sherpa mamák – és persze papák, gyerekek, sőt, kutyák és macskák is – a gödi Duna-parton. Volt fürdés, sátorverés, közös főzés, szalonna- és pillecukorsütés, meseolvasás sátorban, fejlámpával. Még mesefilmet is vetítettek egy kifeszített vászonra. A sikerre tekintettel végig vadkempingezték a nyarat, hol víz mellett, hol a hegyek között. Ki ne vágyna ilyen élményre és ilyen közösségre? A sherpa mamák egymás közt cserélgetik a ruhákat, tartottak már jótékonysági gyűjtést, szerveztek erdei ovit, ahol a gyerkőcök falevelekből és más természetes anyagból alkottak, versenyeztek, ki ismer fel több állatnyomot. Ugye mindenki sejti, hogy mennyi idő és szervezés kell mindehhez? Cserébe kialakult egy olyan csapat, akik már gyerek nélkül is szerveznek programokat, elmennek vacsorázni vagy moziba.
