„Szeretem a természetet, és itt ember és természet még harmóniában van.” „A nagymamám jut eszembe róla.” „Ismertem a művészt, anyukám gyakran elvitt hozzá, kaptunk tőle kaktuszt.” „Annyira szeretném tudni a történetét!” „Ilyennek szeretném látni Szentendrét, nem lakóparkokkal tele…” „A lányom első maga rajzolta képe jut eszembe róla.” Ilyeneket olvashatunk a műtárgyak mellé helyezett cédulákon az alkotó nevén és a mű címén kívül. Néha egész kis történet kerekedik ki arról, hogyan vette elő a nagymama a mézeskalács ütőfákat a régi karácsonyok előtt. Emlékek és felfedezések, érzések és kapcsolatok. A történetek mellett ott vannak a nevek is. A takarítóé éppúgy, mint az adattárosé vagy a kurátoré.
Hetvenhét dolgozó vállalta, hogy régi vagy a raktárbejárások és a katalógusfüzetek böngészése közben talált új kedvenceit megmutassa a látogatóknak, így megmutatva önmagát is. Mivel többen két, esetleg három alkotást is választottak, így állt össze a száztizenöt mű. Valóban összeállt, pedig Czóbel Béla, Ferenczy Károly, Korniss Dezső és a többiek festményei mellett rézveretes pisztoly, patkolt tojás, faliszekrény és mirtuszkoszorú is látható. A szervező elv más lett, mint egyébkor, de a lényeg ugyanaz: a művészet, az élmény és az ember hármas egysége.
Bernhardt Levente gyűjteménykezelő, adattáros által választott mű Szentendre bárányos-címeres zászlódarabja (Ferenczy Károlynak tulajdonítva)
Levente 2014-ben teremőrként kezdett a múzeumban. Ma már adattáros, így ő az, aki megfogja, mozdítja, csomagolja, szállításra előkészíti és kíséri az egyes műtárgyakat.
„Valamiért a bárányos dolgok után kutakodtam a gyűjteményben, akkor találtam meg ezt a zászlót, eléggé eldugva. Megkérdőjelezhető, hogy Ferenczy készítette-e, ezt az a bolhapiaci eladó mondta, akitől valaki megvásárolta. Kézről kézre vándorolt, végül a szentendrei önkormányzat ajándékozta a múzeumnak. Azt szerettem volna ezzel a választással megmutatni, mennyi és milyen sokféle izgalom, rejtély, történet, kutakodás van sok kiállított tárgy mögött, amit a látogató nem tud. Ő már a feldolgozott, tényekkel alátámasztott információt kapja, de míg odáig eljutunk…!”
Borbély-Tardy Anna, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója Bánáti Sverák József Szentendrei utca templommal (1935) című alkotását választotta
Tavaly augusztus óta vezeti az intézményt, március 15-én ő nyitotta meg a különleges kiállítást.
„Esztétikai alapon nehéz lett volna választani, olyan sok mű és olyan sok alkotó áll közel hozzám. A festményeken, szobrokon kívül jelentős a néprajzi és a régészeti gyűjteményünk is. Ezért kértem, hogy a gyűjtemény első, tehát az 1-es számú műtárgyát keressük ki. Ez Bánáti Sverák József képe, ami azért is jó választás, mert én is Szentendrén élek, így ezer szállal kötődöm a városhoz. Ennél is fontosabb, hogy ebben a választásban maga a múzeum jelenik meg, méghozzá egy jelentős mérföldkőnek a felmutatásával. A múzeum, aminek van múltja, jelene és jövője. A múzeum mi vagyunk, mindannyian, akik itt dolgozunk. Sokan vagyunk, sokfélék vagyunk, és ezen a kiállításon mindannyian megmutatkozhattunk. Nem tudom, volt-e nálam boldogabb ember a megnyitón – esetleg a kurátor –, mert úgy éreztem, megszületett az a múzeumeszmény, amiért szívesen dolgozom. Ez egy nyitott, élő intézmény, ami azt üzeni, hogy a művészet nemcsak azoké, akik nagyon értenek hozzá, hanem mindenkié.”
Kozák Zsuzsanna kurátor és Kovács Margit Saloméja
Zsuzsanna a kiállítás kurátora, ő biztatott mindenkit, hogy hagyatkozzon a maga ízlésére a választáskor. Kollégáival raktárbejárásokat szerveztek, régi katalógusokat kerestek, hogy mindenki a lehető legnagyobb merítésből választhasson.
„Magamat hagytam utoljára a választásnál, gondoltam, megvárom, mi gyűlik addig össze a kollégáktól. Azt hittem, Kovács Margitnak sok műve felmerül majd, hiszen ő rendkívül népszerű. Lehet, hogy éppen ezért nem választotta senki? Akkor majd én! De ennek a döntésnek története is van. Az egyik a nagyszüleimhez kötődik, akik gyerekkoromban ugyanúgy elvittek a Kovács Margit Kerámiamúzeumba, mint sok más gyereket a családja. A nagymamám imádta a művésznő munkásságát, a házuk egyik szobájában még reprodukciókat is kitettek, gyerekként gyakran nézegettem őket. Később azt is észrevettem, hogy a nagymamám hasonlít Kovács Margitra, olyan a frizurája, egyes fotókon úgy fordítja a fejét, úgy is mosolyog. Amikor évtizedekkel később elkezdtem itt dolgozni, művészettörténeti ismeretekkel felvértezve ítéltem meg Kovács Margit műveit. Aztán váratlanul rábukkantam erre az egyáltalán nem tipikus szoborra. Ez bizony nem a szokásos naivba hajló, kedves-bájos női alak, hanem a vérszomjas Salomé, akiben ott a gonoszság, az agresszió, a számítás. Lúdbőrzik tőle az ember háta. De ahhoz, hogy ezt meglássuk, le kell hajolni, alulról kell a démoni arcba nézni. A mellette lévő tálra a kolléganőm hívta fel a figyelmet. Kiderült, hogy azon nem egy angyalfej látható, mint addig gondoltuk, inkább Keresztelő Szent János. Az angyalszárnyak valójában ujjak, még a körmök is felismerhetőek, ott fogta Salomé a fejet. Ez a két mű és a történet azt üzeni, hogy biztos ízlés birtokában se ítélkezzünk, maradjunk nyitottak, mert ha művészetről és művészekről van szó, mindig érhet bennünket meglepetés.”
Major Tímea könyvtáros Ferenczy Károly Petrovics Elek arcképe, valamint Czóbel Béla Mária olvas és Kalapos nő című műveit ajánlotta
A múzeumban is vannak könyvek, keletkeznek szövegek, tanulmányok, ezeket ugyanúgy rendszerezni kell, mint a műveket. Ezt végzi Tímea hosszú évek óta.
„Az első ötletem az volt, hogy a kiállításban legyen egy kis tér, ahol a látogató leülhet, megpihenhet, olvasgathatja a kiadványainkat. Ez lett az, ahol most ülünk. Tudatosan olyan műveket kerestem, amiken megjelenik az olvasás, a könyv, régóta figyeltem, magamban gyűjtögettem az ilyen képeket. Petrovics Elek, akinek a portréját Ferenczy festette, művelt ember volt, egy időben a Szépművészeti Múzeumot is vezette. Látni a testtartásából, abból, ahogyan a könyvet fogja, hogy otthonosan, elegánsan mozog ebben a közegben. Czóbel Béla felesége, Modok Mária inkább szenvedélyesen olvas, minden póz nélkül hajol a könyv fölé. Czóbel ezt az önfeledtséget leste el és örökítette meg. A másik képén a modell kezében könyv van, de nincs is kinyitva, érezni, hogy csupán egy tárgy neki, rá sem néz. Az én választásaim mellé került a kolléganőm, Mónika kedvence, de ha jobban megnézzük, lehet, hogy a fák alatt padon ülő nő nem is olvas. Csak megpihent…? Mégis azt sugallja, legalábbis Mónikának igen, és biztosan másoknak is.”
Fotógalériánk:
A kiállítás helyszíne: MűvészetMalom, Szentendre, Bogdányi u. 32., látogatható május 18-ig.
