A 19. század utolsó évtizedére a Pulitzer József vezette The World az Egyesült Államok legnagyobb és legfontosabb lapja lett. Alkalmazottainak száma elérte az 1300-at, évi 2 millió dollárból működött és Amerikában elsőként nyomtatott színesben vasárnapi mellékletet. A The Sunday World, a lap vasárnap reggeli kiadása önmagában is elérte a 450 ezres példányszámot, ezzel pedig az ország legnépszerűbb vasárnapi újságjának számított.
Pulitzernek azonban a századfordulóhoz közeledve vetélytársa akadt William Randolph Hearst személyében.
Kettejük versengése hívta életre a korszakot meghatározó „sárga újságírást”, amelyet talán a szenzációhajhász jelzővel lehetne a legegyszerűbben körülírni. Arról, hogy honnan ered a megnevezés, később még írunk.
Hearst egy dúsgazdag bányatulajdonos kaliforniai családból származott. Az 1880-as években a The Worldnek dolgozott riporterként, majd átvette apjától a San Francisco Examiner nevű lap irányítását. Később, 1895-ben vásárolta meg a Morning Journal bulvárlapot, amelyet átkeresztelt New York Journalnak. Alapvetően Pulitzer elveit követte, de igyekezett a tartalom és a forma tekintetében is túltenni rajta.
A The Worlddel ellentétben a New York Journal a társadalom kevésbé művelt, középosztály alatti rétegeihez, munkásokhoz és a szegényebbekhez kívánt szólni, így stílusát is ehhez igazította. Hearst és Pulitzer sajtóháborúja a vasárnapi lapszámok terén kezdődött el, előbbi átcsábította kiadványához a The Sunday World szerkesztőit. Hearst pimaszsága odáig terjedt, hogy irodáját Pulitzer székházában, a San Francisco Examiner által bérelt helyiségben rendezte be. Természetesen a magyar származású médiamágnás nem sokáig tolerálta kihívója szemtelenségét, és kipaterolta riválisát az épületből.
Mindenesetre Hearst eltökélte, hogy letaszítja ellenfelét a trónról, céljának eléréséért pedig semmitől sem riadt vissza. Gátlástalanul másolta Pulitzert, eleinte még híreinek egy részét is tőle vette át, ám az „újszerű hírlapírásnak” csak a formai elemeit követte, minőségi követelményeinek nem akart megfelelni.
Növelte a betűméreteket, egyre több illusztrációt használt, anyagi forrásai gyakorlatilag kimeríthetetlennek bizonyultak. Mindössze egy centért árulta lapját, és egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a szórakoztatásra. Sikerült leszerződtetnie – ismételten a The World fedélzetéről – Richard F. Outcault karikaturistát, aki magával hozta népszerű karakterét, a Sárga Kölyköt is. A sárga zsákruhában megjelenő külvárosi csibész történetei, amelyek nemegyszer társadalomkritikus hangot ütöttek meg, rendkívüli népszerűségre tettek szert.
Hearst nyomában
Pulitzer tartani akarta a lépést az egyre népszerűbb Journallal, így ő is egyre nagyobb teret engedett a szenzációhajhászásnak. A példányszám mindkét lap esetében nőtt, de a Journal fejlődése megállíthatatlannak bizonyult. Pulitzer paradox helyzetbe került: ahhoz, hogy a jövőben tartani tudja magát elveihez (közszolgálatiság, nevelés), szüksége volt a magas példányszámra, ám ehhez elvei feladásán keresztül vezetett az út.
A vetélkedés eredménye az lett, hogy a pulitzeri sajtó elveszítette presztízsét, lealacsonyodott vetélytársa szintjére. Ennek a legékesebb példája a lap spanyol–amerikai háborút megelőző tevékenysége.
Az alapkonfliktust a kubai felkelés jelentette. A spanyol kormányzat a híresen keménykezű Weyler tábornokot nevezte ki a gyarmati sorban lévő sziget élére, hogy elfojtsa a lázadást. A kubai felkelés ügyét a közvélemény és a sajtó mindvégig támogatta, a kormányzat Cleveland, majd McKinley elnökkel az élen semleges, megfontolt és óvatos politikát folytatott.
Utóbbi ezt kényszerült feladni, amikor Havanna kikötőjében gyanús körülmények között felrobbant a USS Maine hadihajó. Ezt követően a vezetés nem volt képes féken tartani az indulatokat, és eleget téve a nép, illetve a kongresszus akaratának, 1898. április 23-án hadat üzent Spanyolországnak.
A háborús uszítás zászlóshajói
Pulitzer már a Hearsttal folytatott vetélkedést megelőzően is szimpatizált a kubai felkeléssel, de lapja a rivalizálás hevében vált a háborús uszítás egyik zászlóshajójává.
A Journal által kijelölt utat követve a The World is egyre provokatívan lépett fel a „kubai nép érdekében”. Hearsthoz hasonlóan tudósítókat küldtek Kubába, akik sora küldték a megalapozatlan, de szenzációs híreket.
A The World többek között cikksorozatot indított a kubai helyzet hátteréről, amelyet drámai képekkel illusztrált. Ennek első részében az „Öreg Spanyolország förtelmes történetét” taglalták. Emellett a lap hasábjain jelentette be a híres riporternő, Nellie Bly, hogy nőkből álló szabadcsapatot szervez, és csatlakozik a kubai felkelőkhöz.
Folyamatosan spanyol atrocitásokról tudósítottak, mindezt pedig fegyvertelen kubaiak lemészárlását bemutató rajzokkal illusztrálták, de előfordult, hogy kivégzésekhez alkalmazott nyakszorító vassal szemléltették az igencsak homályos forrásokból származó információkat. Cleveland elnök ugyan igyekezett nyugtatni a kedélyeket, de a sajtó össztűz alá vette.
A fordulópontot a USS Maine rejtélyes felrobbanása hozta el, ezt követően a The World és a Journal egymásra licitálva igyekezett nyomást gyakorolni a politikai elitre a hadüzenet érdekében, végül pedig sikerrel jártak.
A háború következményei
A spanyol–amerikai háború már azelőtt eldőlt, hogy elkezdődött volna. Az Egyesült Államok modern hajói rendkívül gyorsan legyőzték a gyenge spanyol flottát, a párizsi béke pedig a spanyol gyarmatbirodalom végét jelentette. Az Egyesült Államok ezzel megszerezte a Fülöp-szigetek feletti fennhatóságot, Kuba, Puerto Rico és Hawaii esetében pedig a béke értelmében protektorátussal rendelkezett.
Pulitzerre mind anyagilag, mind presztízs tekintetében negatív hatással volt a „sárga sajtós” korszak. Óriási kiadásokba verte magát a Hearsttel folytatott rivalizálás során. A háborút követően elrendelte, hogy térjenek vissza az eredeti alapelvekhez, és ismét a megbízhatóság és hitelesség jegyében folytassák munkájukat. A The World 1901-re szabadult meg teljesen a „sárga sajtó” jellegzetességeitől, de presztízsének teljes helyreállására még várnia kellett.
A cikk Csillag András Joseph Pulitzer és az amerikai sajtó című munkája alapján készült.
Sorozatunk előző része alább olvasható:
