Sikeres színészként, rendezőként, akit a szakma és a közönség egyaránt kedvel, miért vágyott a mindig megosztó igazgatói székbe?

Egy biztos, nem a karriervágy hajtott. A pályám során többször állhattam volna különféle teátrumok élére, de engem kifejezetten a Vígszínház vezetése izgatott. Itt nőttem fel, itt lettem színész, itt rendeztem először, ezek eltéphetetlen kötelékek: nekem a Víg a nagybetűs színház. És persze a felfedezés vágya is hajtott, hogyan tudom a határaimat kitolni, képes vagyok-e ekkora felelősséget hordozni, milyen új tulajdonságokat tudok ennyi, a színpad közelében eltöltött év után felismerni magamban. Arra is kíváncsi voltam, le tudom-e csendesíteni azt a fajta belső nyugtalanságot, amely egész életemben újabb és újabb helyzetek felé lökött.

A kinevezése óta eltelt csaknem másfél év, tudott már bármiféle belső mérleget vonni?

Eleve nehezített terepen kezdtem a munkát, s ez a színházak újbóli bezárása miatt nem lett könnyebb a második karanténidőszakban sem. De nagyon sok tanulsága van a mögöttünk lévő hónapoknak, például megtanultam, hogyan lehet ekkora nyomás alatt, akár napi rögtönzésre kényszerítve egy óriási intézményt vezetni. Olyan volt az egész, mint egy szellemi tengerész­gyalogos-kiképzés, amely a lehető leghatékonyabb módon készít fel a következő évek kihívásaira. A sok idegeskedés és állandó újratervezési kényszer mellett pozitívumok is akadtak szép számmal.

Például?

Mindenki zokszó nélkül vállalja a kényelmetlenségeket. Büszke lehetek a társulatra. Hónapokon át dolgoztunk maszkban, folyamatos beugrásokkal tartottuk életben az előadásokat és a próbákat, mert nincs fontosabb, mint a színpad. Amíg játszhattunk, minden egyes előadás olyan volt, mint egy ünnep. A tekintetek megteltek a régi tűzzel, és ahogyan én, úgy sok kollégám is újra érezte: úristen, hát nekem tényleg ez az életem! A színpadon este héttől tízig mindig kitesszük a lelkünket, de ez sok évtized után bizony tud fárasztó is lenni, bele lehet tompulni, észre sem vesszük, hogy belefásulunk. Ezt hangszerelte át most a karanténidőszak, és varázsolódtunk vissza abba az állapotba, amikor tele tervekkel és álmokkal baktattunk az Astoria metrómegállótól a Rákóczi útra, a felvételire. De a legfontosabb tapasztalás: a nézőink ragaszkodása a színházhoz, az előadásokhoz. Vállalták a sok tortúrát, a maszkviselést, a lázmérést, vették a jegyeket, és díszbe öltözve nézték a streamelőadásokat. Ez mindannyiunkat meghatott. Ez az összekapaszkodás a színház lényege.

A mostani megbízatása az év végéig szól, és újabb öt esztendőre pályázik. Rudolf Péter igazgató hagyja majd dolgozni Rudolf Péter színész-rendezőt?

Az igazgatás mellett egyelőre rendezőként vettem részt a színház életében. Rá kell jönnöm, hogy mi minden férhet bele az időmbe, energiámba. De természetesen hosszú távon mindenképp szeretnék színészként dolgozni a Vígben is. Több mint két évtizede nem játszottam ezen a színpadon. Tudom, micsoda öröm, boldogság és kitüntetés lesz, ha majd újra megtehetem.