Voltunk már ezzel a sorozattal Nagyváradon, és talán leszünk is még. Hiszen ebbe a szép városba többször is el kell menni, sőt lehetőleg időzni is legalább egy-két napot, hogy megízleljük azokat az ízeket, amelyekre csak itt lehet rátalálni. Nekünk, anyaországi magyaroknak elsősorban Ady városa, ami abból a szempontból jogos is, hogy a belvárosban ami ma látható, az szinte mind az előző századforduló, Ady korának teremtménye. Aki szereti a szecessziót, itt kedvére kigyönyörködheti magát, például a mostani képünk bal oldalán álló Fekete Sas szállodában, amely szépen rendbe hozva ma is fogadja a vendégeket a Körös partján, csak úgy, mint a mellette álló, vele egy időben épült Vigadó palota.
Aranykora volt Nagyváradnak a dualizmus utolsó három-négy évtizede, ebben a valójában alföldi városban találkoztak az erdélyi és a magyarországi áruk, itt éltek azok a kereskedők, akik bonyolították ezt az áruforgalmat, komoly hasznot halmozva föl belőle. Ez a jómódú vagy éppen gazdag polgárréteg finanszírozójává lett a felvirágzott kultúrának, sajtónak, színháznak, irodalomnak. Csak napilapból három jelent meg itt, hetilapból további öt, természetesen volt színház, különböző kultúrkörök, vendéglők bőséggel, jogakadémia, tanítóképző, óvónőképző, püspökség, papnevelde, főgimnázium, főreáliskola, tanonciskola. Mondani sem kell talán, hogy a képeslap készülte idején 70 ezres városnak több mint 90 százaléka volt magyar, a román még az öt százalékot sem érte el. Az 1920-as elcsatolásnak egyetlen magyarázata, hogy a békediktálók az itt futó észak-déli vasutat a román államnak akarták juttatni.
Mindez még a távoli jövőben sem látszott, amikor bizonyos Koch Károly feladta ezt a lapot őnagysága Bauer Gizella úrhölgynek Budapestre, a Péterfy Sándor utca 15-be.
„Kedves Gizella Nagysád! Keresztanyám, özv. Haimann Károlyné elhunytáról későn értesültünk. Azonban fogadja őszinte részvétünk nyilvánítását Nagynényje elhalálozására édesanyámtól, özv. Koch Jánosnétól s mindőnktől, kik is igen sajnáljuk, hogy nem lehettünk jelen végisztességtételén. Méltóztassék megírni, ha hivatva lesz Nagysád a közjegyzői hagyatéki tárgyalásra. Kezeit csókolja tisztelője, Koch Károly.”
