Nagyságrendileg egy hitelkártya-méretű műanyagot minden évben elfogyasztunk

Képzeljünk el egy hatalmas, hazánk méreténél sokszorosan nagyobb területet, ahol különböző mélységekben, szigetszerűen áll a szemét, a víz pedig csak foltokban látszik. Most pedig szorozzuk meg öttel. Ennyi hulladék-szigetcsoportot tereltek össze az áramlások a Föld óceánjaiban. Honnan indulnak? Nem feltétlenül a tengerpartokon eldobált zacskóktól és üvegektől, noha ezek is a vízben végzik. Kutatások igazolják, hogy a szemét több mint nyolcvan százaléka a folyókból érkezik – gondoljunk csak a Kongóra, esetleg India szent folyójának állapotára. Ilyen, ha a világ számos helyén megoldatlan feladat a szemétszállítás, anyagilag pedig jobban megéri petpalackokat gyártani, mint többször újrahasznosítható műanyagot.

Mit lehet tenni?

Szedés, szelektálás, szemléletformálás

– mondja egybehangzóan rengeteg lelkes önkéntes és fáradhatatlan aktivista, akik a pet uralmától mentesítenék folyóinkat. Hiszen nem kell Indiáig elmennünk, elég, ha a Tiszán körbenézünk egy kirándulás során. Állítják, az orosz–ukrán háború előtt mintha már látták volna a haladást, amit a számok is alátámasztanak. Már akkor háromszáz tonna szennyező anyag eltávolításánál tartottak, amikor az óceáni szemétszigetek összeszedésére szakosodott, neves és nagyban gondolkodó The Ocean Cleanup szervezet még büszkén adott hírt a kétszázról. A „mieink” költségvetése ráadásul huszadannyira tehető.

Kik is ők? Diákok, irodai munkások, kamionvezetők, filmesek, lelkes helyi erők, ötletgazdák, kutatók, koordinátorok. Belőlük tevődik össze a korábban Természetfilm.hu Egyesületként, ma PET Kupa Egyesületként működő közösség, amely tizenkét éve folytatja a külső szemmel talán szélmalomharcnak tűnő tevékenységét. Minden a timári partifecsketelepen kezdődött, mondják. Ott szembesült egy operatőrcsapat a köztük és a telep között húzódó hulladékzátonnyal, azzal a veszéllyel, hogy a temérdek műanyag a madárfészkekbe kerülhet, és mind közül a legfenyegetőbb tényezővel, a tétlenséggel. Beadtak egy pályázatot, majd Valamit visz a víz címmel háromrészes dokumentumfilmet forgattak. A folyamat nem állt meg a probléma bemutatásánál, Molnár Attila Dávid természetfilmes fejében egy beszélgetésből megszületett a hulladékból készült hajók szemétszedő versenyének ötlete, így vette kezdetét a Pet-kupa, egy Európa-szerte egyedülálló mozgalom, amelyhez rengeteg önkéntes és együttműködő partner csatlakozott.

Több mint tíz év munkája okot adhatna az alagút végi fényre, az orosz–ukrán konfliktus azonban beárnyékolja a jelent. A mozgalom életre hívói a háború előtt határokon túl szemléletformáló előadásokat tartottak, illetve Beregszászon, Ungváron és Kőrösmezőn a hulladékudvarok fejlesztését segítették a nagyobb befogadóképesség érdekében.

Rengeteg olyan falu van azonban a külhonban, ahová egyáltalán nem jut el a kukásautó, az emberek jó esetben magánvállalkozóknak adják a hulladékukat, akik viszont jellemzően néhány kilométerrel odébb a vízbe borítják.

Tudják, hogy idővel jön egy nagyobb árhullám, és hadd vigye. Tényleg viszi. Romániában olyan mértékű a probléma, hogy az országnak súlyos bírságot kell fizetnie az Európai Unió kasszájába. Az Ukrajna, Szlovákia, Románia felől érkező folyók a fentebbi szakaszon gyorsak, útjukban nincsenek nagy árterek, Magyarország területére érkezve azonban lelassulnak és elterülnek.

Kiskörei körforgás

A hulladék nehezebb része a határon túl marad, az úszó szemetet azonban – palackokat, üvegeket, papucsokat, akár hűtőszekrényeket és egyéb, minden elképzelést felülmúló tárgyakat – görgeti magával a folyó, majd kirakja. Az ukrán határ menti Tiszabecsnél még nincs számottevő szennyezés, mert ott még gyors a Tisza, Szatmárcsekétől azonban kígyózni kezd, és szépen lelassul. Az első nagyobb gát, amin fennakad a hatalmas hulladékmennyiség, a 404-es folyamkilométernél, a kiskörei vízerőműnél található. A vízügy hozzájárulásával a forgalom elől elzárt, úgynevezett horgonyhelyen végzi munkáját látogatásunk alkalmával egy hatfős csapat, de a létszám minden gyűjtésnél, akciónként változik. A horgonyhelyek nemcsak a közvetlen folyómentő tevékenységet segítik, de szemléletformáló műhelyként, kiállítótérként, valamint raktárként is működnek, biztosítják a hulladék gyűjtéséhez, feldolgozásához szükséges berendezést, valamint tisztálkodási lehetőséget adnak az önkéntes segítőknek, a petkalózoknak.

Elnevezésük arra is utal, hogy a lelkes csapatok kezdetben különösebb egyeztetés nélkül, a tenni akarás jegyében „kalózkodtak” a vizeken. Mivel azonban évről évre egyre több szolgáltató, szervezet, illetve magáncég látta összefogásuk eredményét, ma már rengeteg együttműködésben vesznek részt. A horgonyhelyet és a kikötőt folyamatosan karbantartják és fejlesztik, biztonsági berendezésekkel, dizájnblokkal, bútorokkal látják el, hogy valóban élhető folyómentő központként működhessen. Kisköre mellett Nagykörűn és Olaszliszkán található egy-egy létesítmény, valamint Szegeden is tervben van egy horgonyhely kialakítása. Mivel a teljes kiskörei központ konténerekből áll, minden egysége mozgatható, ha tehát szerencsés módon valahol megszűnne a szennyezés, az egész helyszín kamionnal átszállítható máshová.

Ne szaladjunk azonban ennyire előre, hiszen Kiskörén még szabad szemmel, nagy távolságból is jól látható, hol torlódik fel a hulladék. A vízügy munkatársai hajóval gyűjtik, majd szerves, szervetlen és egyéb kategóriákba sorolva szétválasztják. A faanyagot ők termelik ki, majd értékesítik egy részét, a hasznosítható hulladék pedig az egyesülethez kerül.

A válogatóasztalon a lelkes résztvevők tizennégy hulladékáramba, az általános műanyag, gumi, üveg, fém mellett különböző alosztályokba sorolják a beérkezett anyagokat. A legtöbb esetben ezek egy partnercéghez kerülnek. A műanyagot helyben préselik, bálázzák, majd feldolgozóhelyekre szállítják, ahol ledarálják, és másodműanyagot, filamentet gyártanak belőle. Így adják vissza a körforgásnak.

Fotógalériánk:

Műanyagkor

Mikro-, makro-, látható, láthatatlan, kimutatható vagy csak kikutatható? A kőolajszármazék műanyag a Napból érkező ultraibolya-sugárzás hatására elaprózódik, onnantól pedig igencsak nehezen meghatározható az emberi szervezetre gyakorolt hatása. Mint ahogy Tamás Zsolt, a PET Kupa Egyesület alelnöke, a kiskörei akció egyik résztvevője magyarázza:

a mikroszemcsék bekerülnek az emberi sejtfalba, majd véráramba, ezután a folyamat egyelőre csupán jósolható.

Annyi bizonyos, hogy nagyságrendileg egy hitelkártya-méretű műanyagot minden évben elfogyasztunk. Így az elsődleges cél a megelőzés, amely makroszinten a vizek szennyezettségével való foglalkozást jelenti minden színtéren: a tisztításban, a nagyközönség számára elérhető kutatási eredményekben, edukációban.

A folyamat nagyjából így néz ki: jön egy árvíz, lerakja a hulladékot, jön egy másik, hozza a sarat, az iszapot, aztán a szemetet, és így tovább. Műanyagkorban élünk, mondja Tamás Zsolt, és valóban vannak olyan partszakaszok, amelyek vészjóslóan alátámasztják az elnevezést. Létezik is egy ikonikus kép, amelyen Hankó Gergely projektmenedzser, a tiszai kerekasztalok alapítója szinte régésztevékenységet végez egy érintett területen – mint a fa évgyűrűinél, látható, mikor mennyi hulladék érkezett az árvizekkel.

Az iskolai szemléltetésre és használatra alkalmas vonalzó és toll mellett folyami műanyagból látunk magunk körül ülőalkalmatosságot, kajakot, és mint megtudjuk, a teljes kiskörei stég és számos hajó is újraműanyagból áll. Petteremtmény a közadakozásból épült PETényi „szemétevő szeméthajó”, amely rendkívül nagy kapacitással tud gyűjteni; a Flex nevű kiállítóhajó pedig egy kimustrált komp, a tetején két konténerrel, belsejében műanyag-feldolgozó műhellyel.

Igazság szerint ez játék

Talán nem is gondolnánk, de a szeméthajókat bárki el tudja készíteni, a többnapos Pet-kupák alkalmával pedig tömegek élnek a lehetőséggel. A kupák során a résztvevők saját maguk által petpalackok felhasználásával épített hajókkal indulnak útnak, hogy minél több szemetet gyűjtsenek össze, amit aztán minél gyorsabban hulladékáramokba szelektálnak – azért is egyedülálló a mozgalom, mert jelenleg csak nálunk szelektálnak a gyűjtés után. Tavaly a flotta ilyen módon hat tonna hulladéktól mentesítette a Tiszát. A Pet-kupák előtti mínusz egyedik és nulladik napon az önkéntesek tábort állítanak, regisztrációs, logisztikai feladatokat intéznek, majd az első napon megkezdődik a hajóépítés. A futam során a versenyzők folyásirányban haladnak, és mire a következő településhez érnek, az önkéntesek már kész táborhelyszínnel várják őket.

Aki életében már egyszer részt vett egy kupán, feltehetőleg újra megteszi majd.

Bármennyire megterhelő is fizikailag, a legtöbbeknek olimpiai élménnyel ér fel: minden egyes nap bemennek a nádasba, megcsípetik magukat a szúnyogokkal, újra és újra leégnek a napon, majd másnap kora reggel felkelnek, és kezdik előről. A kiskörei csapat tagjai egyetértenek: olyan kreatív erő összpontosul ezekben a napokban, amilyet máshol nem tapasztaltak. Egy dolog a tudományos megalapozottság, a szervezettség és a szervezés, de igazság szerint ez játék – teszik hozzá. Nyertest hirdetnek, de mindannyian nyernek. Így marad látható a fény az alagút végén.

Személyes történetek

Tamás Zsolt, a tiszai Pet-kupa versenyigazgatója, egyesületi alelnök: Minél több folyóra eljutni

A természetfilmes csapat tagjaként az alapítók között szerepel, és mint mondja, már a Valamit visz a víz forgatása alatt megfogalmazódott benne, hogy ha csupán bemutatnak valamit, az még nem oldja meg a problémát. „Az első két Pet-kupát a filmből finanszíroztuk, aztán ahogy teltek az évek, ment előre az egyesület. Egy idő után már nem csak egy verseny volt, bejött a Tisza-tó, a Bodrog, aztán tavaly már a Maros, majd egy ifjúsági Pet-kupa és Kisköre mint feldolgozóközpont. Ez a tizenkettedik évünk, és az idei adatokat még nem számolva nemsokára négyszáz tonna hulladék összegyűjtésénél tartunk, és ezerkétszáz tonna eltérítésénél – pályázati segítséggel, a határainkon túli feldolgozótelepek bevonásával ennyi hulladékot sikerült ugyanis teherautókkal elszállítanunk ahelyett, hogy a Tiszába öntötték volna. Próbálunk minél több országban megjelenni, segíteni, minél több folyóra eljutni.” Ő már negyvenórás munkavállalóként tesz mindezért. Mint mondja, vannak vidéki bázisaik is, a legtöbb önkéntesük mégis budapesti, amit nem talál meglepőnek. „Talán a fővárosba ér el hamarabb, hogy nem mindegy, hogyan élsz, mibe csomagolsz, mit nevezel hulladéknak. A közösségépítésünk legfontosabb része, hogy igyekszünk együtt, a legkisebb lábnyomot hagyó módon közlekedni is, tehát minden apróságra figyelünk.”

Laczkó Péter önkéntes: Menő dolognak érzem, ha felveszem a Pet-kupás pólómat

Péter a kiskörei látogatásunk alkalmával a hétvége főnöke, a kiskörei központ gondnoki tevékenységeiért felelős. „2019-ben csatlakoztam az önkéntesekhez, miután meghallgattam Hankó Gergely előadását a Zöldgömb fesztiválon. Előtte sem a kezdeményezésről, sem a hazánkban lévő áldatlan állapotokról nem volt információm, noha egy kis Tisza-tavi kötődésem is van.” A gyerekkori sarudi nyarakon azonban inkább a felhőtlenség, mintsem a szennyezettség fogta meg. Az előadás után rögtön benevezett egy téli ártértakarításra, és lényegében elkapta a gépszíj. „Vannak kisebb kihagyások, de amikor ráérek, jövök. A tenni akarás és a közeg a legnagyobb húzóerő. A Pet-kupákon tanultam meg hajót kormányozni, volt izgalmas élményem a sebes Maroson, kemény napjaink az akciókon, de menő dolognak érzem, amikor felveszem a Pet-kupás pólómat. Kiszakadok a mindennapokból, és belépek egy befogadó, együtt küzdő térbe.”

Szabó Róbert önkéntes: Nekem elvész a fáradtság

Szolnoki születésű, negyedik éve tevékenykedik önkéntesként, első élménye egy Pet-kupa verseny, a személyes motivációból így lett nyári kaland, majd szerelem, mondja. „Az első nagyobb vízi élményeim is ide kötődnek, kenuban először Tiszabecsen ültem, majd megérezhettem a sebes Marost és a Felső-Tiszát is. Mivel kamionos a fő szakmám, a logisztikában is részt veszek: szikvízhordás, táborhelyépítés és pakolás, egyéb szervezői folyamatok.” Robi elmeséli, sokszor küzdenek eszközhiánnyal, bérautókkal dolgoznak, de mindenki beleadja a sajátját, hiszen „ha az ember a szívét teszi valamibe, az eszét nem úgy használja, ami így van jól”. Ezért aztán a versenyekről sincs fáradtságélménye, sosem érzi sziszifuszi munkának a küzdelmet, sőt a leginkább a világban tapasztalt elszigetelődés ellenpontjaként írná le a helyzetet. „Ha problémád van, a másik csapatból rögtön ugrik valaki, ha közös a gond, együtt teszünk ellene. Nyilván vannak rossz példák is, és sokszor melós, reggeltől estig menni kell, hóesésben, parton szétázva, de mosolyogva vagyunk kint a természetben. Nekem ezért elvész a fáradtság.”

Ivánfi Csanád, a Pet-kupa képzett folyómentője: Ez addiktív dolog

A kupára egy evezős társasággal érkezett, majd ahogy az lenni szokott, itt ragadt. Hajósként 2018 óta több folyami utat tett meg, majd a PETényi, a legnagyobb folyótisztító hajó fedélzetén töltött napok után fordult meg a fejében egy hosszabb út gondolata. Egészen pontosan a Tisza forrásától a torkolatig haladt végig, az első szakaszon gyalogosan, majd raftingcsónakkal, -kajakkal, pethajóval, egyéb vízi alkalmatosságokkal. Az expedícióról film készült, jelenleg a vágási folyamatok zajlanak. „A nagy, épített hajónkat Szerbiába lajstromszám híján nem engedték be, ezért gyorsan építettünk egy kis lélekvesztőt, az utolsó száz kilométert azzal tettem meg. Ahol a Duna és a Tisza találkozik, az egyik legszebb, szinte idilli látvány volt. A raftingolást is kifejezetten élveztem, a Fehér-Tisza ugyanis olyan vidék, amit még a Google-térkép is rosszul jelez. Rengeteg emberrel találkoztam az út során, interjúztam, hogy minél pontosabb képet kapjunk a helyzetről, amit aztán tovább is tudok adni az embereknek.” Mint mondja, sokan pesszimistának tartják, de ő igyekszik a lehető legreálisabban nézni a helyzetet. „Ettől függetlenül ez addiktív dolog. Pet-kupa-szindrómának szoktuk hívni, amikor valaki képtelen leállni. Hajnalban is menne, fáradtan is tovább csinálná. Időnként muszáj megpihenni, de a lelkesedés mindig visz tovább.”

Herczeg Richárd önkéntes, a dél-alföldi csoport megálmodója: Feltölt, hogy együtt küzdünk

Szegedi egyetemista, lelkes önkéntes, aki látja az erőt a vidékben. Jelenleg leginkább szárazföldi szemétszedést és közösségi komposztgyűjtést szervez, hosszú távú terve azonban egy kisköreihez hasonló horgonyhely. Környezetvédelmi vonalon tanul, és ebben képzeli el a jövőjét is. Tervei szerint a vízüggyel együttműködve a Maroson végeznének tisztítást, a Makó és Szeged közötti vonalon. „Laczkó Péter révén ismerkedtem meg a Pet-kupával, Kiskörén volt az első rendezvényélményem, és azóta szeretnék minél inkább elmerülni a folyamatokban, hogy ugyanezt a hangulatot Szegeden is megteremthessem. Nagyon megszerettem ezt az életstílust, feltölt, hogy jó társaságban együtt küzdünk.” Ricsi álomcélja, hogy aki csak szeretné, Szegeden helyben megkapjon minden eszközt és támogatást a jó cél eléréséhez. Bízik benne, hogy egy olyan dél-alföldi folyótisztító csoport alakul, amelynek tagjai majd rendszeresen találkoznak, beszélgetnek, ötletelnek. „Úgy gondolom, vidéken is megvan a nyitottság az emberekben, ráadásul érzem, hogy itt lehet kezdeni valamit azzal az energiával, hogy én változást szeretnék.”