Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Na’Conxypan

 

Szöveg: Bencsik Gábor

Nézz a kép mögé! című sorozatunkban híres festmények mögötti történetek elevenednek meg előttünk. A mesélő: Bencsik Gábor. A mű ezúttal: Na’Conxypan város a Marsban Gulácsy Lajostól

 

Különös ennek a képnek a címe: Na’Conxypan város a Marsban. Mintha itáliai táj lenne, ami érthető is, hiszen a festő, Gulácsy Lajos ha csak tehette, Olaszországban időzött. Kisvárosnak tűnik, de mindjárt a kerítés mellett szántóföld barnállik. Apró alakok furcsa kalapban, háttal, a nézőtől távolodóban – az ilyen mindig időtlenséget sugall. Béke és csönd – de mi az az alak ott a vörös torony tetőzete alatt? És egyáltalán, mi az a Na’Conxypan?

Vannak festői életművek, amelyeknek minden darabja külön-külön is lezárt egész. Egy Markó Károly festmény például egymagában is maradéktalanul élvezhető, nem szükséges hozzá ismerni a festő élettörténetét és más műveit. De vannak olyan életművek is, amelyek egyes darabjainak megértéséhez az egésznek az ismerete szükséges, mert minden egyes kép összecseng a többivel.

Ilyen életmű az 1882 és 1932 között élt Gulácsy Lajosé, akit elmezavara gyakran állít párba a közel kortárs Csontváry Kosztka Tivadarral. Pedig egészen másképpen volt ő bolond, mint Csontváry, és egészen más utat is járt be. Csontváry józan monomániás volt, Gulácsy viszont súlyosan pszichotikus, aki élete utolsó tizenöt évét elmegyógyintézetben töltötte. Csontváryról életében a legtöbben az sem tudták, hogy létezik, képet alig adott el. Gulácsy egészen fiatal korában tagja lett a művészcéhnek, filléres gondokkal, de a képei eladásából élt, kávéházba járt, díszletet tervezett, könyvet illusztrált, barátkozott a kor legjobb alkotóival, és élte a szegény festőművészek életét, amíg be nem zárult körülötte a világ.

Amíg nyitva volt, Gulácsy, saját szavával a káprázatok festője egészen kivételes életművet alkotott, pedig műveinek a jelentős része elpusztult, elkallódott. Bár gyakorlatilag autodidaktaként kezdett festeni, tudni lehet róla, hogy szorosan követte a kora festészetének alakulását, személyes ismeretségben állt a kor összes jeles festőjével, a hagyományokhoz hű Munkácsyt és Székely Bertalant éppúgy becsülte, mint az újító Rippl-Rónait, sőt az avantgárd Kassákot. Járta a képtárakat és kiállításokat, volt, hogy régi mestereket másolt, volt, hogy átköltötte őket, de legfőképpen a saját álmait, vágyait és félelmeit festette a maga senkiéhez nem hasonlítható módján. Mondták rá, hogy szimbolista, dekadens, szecessziós, impresszionista, szürrealista vizionárius, de igazából önmaga volt, testvértelen és hontalan a művészetben és a magánéletben is.

Tragédiákkal terhes családban nőtt föl. Az apját huszonhárom évesen veszítette el, attól kezdve egy józsefvárosi szoba-konyhás lakásban élt a zsarnoki túlszeretetével ránehezedő édesanyjával. Tőle szökött el, ha csak tehette, Olaszországba, koplalni, gyönyörködni a tájban, a városokban, a műalkotásokban és álmodni magának egy külön világot, amelyben otthon lehet. Voltak barátai, de nem volt soha társa, csak a vágya a szépségre, a szerelemre. Egészen valószínűtlen ember, mondták a barátai a nyurga, furcsa arcú fiatalemberre, aki időnként reneszánsz ruhákban fényképezkedett, és aki egy egész külön várost talált ki magának: Na’Conxipánt. Saját nyelvet, saját népet, saját történeteket gondolt ki a maga teremtette városának, bizonyára azért, hogy ott elrejtőzhessék.

Na’Conxypan hercege címmel 2023. április 7. – augusztus 27. között Gulácsy Lajos életmű-kiállítása látható a Magyar Nemzeti Galériában

Ez a kép itt az első ábrázolás Na’Conxipánról, 1902-ből. Álomvilág, idill, azzal a rettenetes alakkal ott a torony mellett függve. De egy percig sem szabad hinnünk azt, hogy a tudat által kontrollált, szerkesztett kép, hogy Gulácsy valamely szándékkal festette ezt vagy azt a részletet. Ez az ő őszinte, belső, megfontolásokat nélkülöző víziója, és azért festette meg, mert így tudta megragadni.

Azóta is kísérti a különös nevű város a magyar szellemet. Weöres Sándor az 1943-ban megjelent kötetében egész versciklust szentelt Na Conxy Pannak. Juhász Gyula Gulácsy Lajosnak című szép versének zárósorában idézi fel, Kormos István pedig talán élete legszebb versét írta Gulácsy ihletésére: Nakonxipánban hull a hó.

Csontváryt életében észre sem vették, a halála után sok évvel fedezték fel, hogy mára a legszűkebb kánon vitathatatlan része legyen. Gulácsyt életében szerették, aztán az emléke elhalványult, és csak fokról fokra fedezték fel újra, hogy a műkritika az életében kivívott elismerésnél sokkal magasabbra emelje. Nem kétséges, hogy most már meg is marad ott.

Hasonló tartalmak

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!