Mitzi – egyedi atmoszféra egy nagymúltú helyen

 

Szöveg: Demeter Anna

Fotó: Földházi árpád, Máth Kristóf

A Bartók Béla út mára egy közösségre épülő kulturális kisvárossá nőtte ki magát, amelyben a vendéglátóhelyeknek is főszerep jutott. Gasztronómiai körképünk részeként látogattunk el a Mitzi – Kávé, Konyha, Bárba is, amely „pici, ezért csak a legfinomabb dolgok férnek el benne”.

Emlegetik a Bartók kapujaként, a Béla kistestvér ekként, s bár a múlthoz egészségesen vonzódó tulajdonosi kör az utóbbiéval megegyezik, a Mitzi létrehozói egyedi atmoszférát teremtettek a nagy múltú helyen. A kortárs kávézó és bisztró ugyanis az út egyik legrégebbi, a Gellért szállónál is korábbi épületében, a Bartók 1 Galériában kapott helyet. A felső szinten így a Kárpát-medence régióit bemutató, háromhetente változó kiállítások, lent pedig gasztronómiai csodák, marasztaló ital- és ízélmények várják a betérőket.

De vajon kicsoda Mitzi? „Ő az étterem házi – asszonya, akit a képzelet szült. Mitzi a világ nagy – városait járva, híres séfek szívét rabul ejtve ismer meg titkos vagy épp készülőfélben lévő recepteket. A premiert azonban sosem várja meg, a következő pillanatban ugyanis a fortélyokat magával víve már tovább is áll” – mondja Szuhay Gergely. A fiktív karakterről elnevezett helyet nem szívesen szorítaná keretek közé. A népszerű brunchoknak és a házi készítésű tésztáknak köszönhetően nappal, az italkísérletek és programok okán pedig éjszaka is érvényesül az egyedi miliő.

Kelet kávézó belülről.

Mint mondják, a Mitzi „pici, ezért csak a legfinomabb dolgok férnek el benne”. A folyton bővülő kínálat pedig a Gellért tér közelségéből adódóan nemcsak a hazai, de a külföldi közönséget is magával ragadja. A tulajdonos hangsúlyozza: a csupaszív kezdet után egyre profibb vendéglátás felé mutató irány az üzletvezetőnek és a kollégáknak köszönhető. A jól lefektetett alapokra következetes statisztika és új gasztronómiai irányzatok épülnek, ráadásul a jövőben egyre több rendezvényre számít – hatunk a nagy sikerű Juhász Anna irodalmi szalon alkalmai mellett is. Szuhay Gergely szerint a Mitzi tehát nemcsak illeszkedik a környékhez, hanem formálja is: „Olyan, mintha ez a hely mindig is itt lett volna, és erre nagyon büszkék vagyunk. Ettől függetlenül a Bartók nem konkurenciát, hanem közösséget teremt, ahogyan az a világ legjobb utcáira jellemző: mindenhová bevonzzák az embereket.”

SPENÓTOS-RICOTTÁS PAPPARDELLE A MITZIBŐL

Ha Mitzi, akkor friss házi tésztacsodák. A pappardellék, spagettik, casareccék, rigatonik, pennék és gnocchik sűrűjében könnyű elveszni, főként, hogy mindig találunk újdonságot is az étlapon. A színes és kifejezetten vagány spenótos-ricottás pappardelle nem véletlenül az egyik legkedveltebb fogás: az összetevők remekül kiegészítik egymást, a parmezán a szükséges plusz, sokan pedig – talán nem véletlenül – lazaccal fogyasztják.

A Bartók sava-borsa - ételajánló a kultutcából | Magyar Krónika

Kilenc fogás, amelyet csak a Bartókon lehet megkóstolni, illetve amelyet nem szabad kihagynia annak, aki a környéken jár.

Hasonló tartalmak

Egy önfenntartó család, akik 365 forintból teremtettek csodát

Erdélyi minta, pátkai valóság. Közös küzdelmek, Istenbe és önmagukba vetett erős hit. Fóris Anna és Ödön már fiatal korukban elhatározták magukat az önfenntartó életvitel mellett, döntésük gyümölcseit ma már négy gyermekükkel élik meg. Egy család útja a vágyott harmóniáig.

Hatpöttyös Étterem: a konyha, ahol önbecsülés készül

A székesfehérvári Hatpöttyös Étterem azok mellé áll, akiknek támogatásra és bátorításra van szükségük: nemcsak munkát, de önbizalmat is ad a megváltozott munkaképességű embereknek. A városiak szeretik és büszkék rá, sőt ha kell, összefognak érte.

Világokat teremtenek – A Székesfehérvári Balett Színházban jártunk

Egy élet alatt százat leélni nemes, nehéz, értékes feladat. Hivatás. A tánc ősi, egyetemes nyelvének átadására vállalkozott Egerházi Attila Harangozó Gyula-díjas táncművész, rendező-koreográfus, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója. A Teremtő alkot, mondja, ő szerepét tekintve csupán társalkotó, egy ajtó, amely minél szélesebbre szeretné tárni a szárnyait. A függönyön túlról kérdeztük.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!