
Így formálták az árvizek Budapest képét
Két nagy 19. századi árvíz, az 1838-as és az 1876-os tapasztalatai alapozták meg azt, hogy a főváros ma képes védekezni a Duna haragjával szemben – de a városképen is rajta hagyták a nyomukat.
Szöveg: Demeter Anna
Fotó: Földházi árpád
Kellemes zene, otthonos melegség, sokrétű, egyedi választék fogad bennünket a Bartók Béla út elején, a zeneszerző nevét viselő, klasszikusan kortárs térben. A helynek azonban nincs konkrét, pár szóval meghatározható identitása. „Elmúlt az a világ, amikor deklarálni kell, mi vagy. A 2019-es nyitás előtt a gyerekeim azt mondták, ne mi döntsünk a keretekről, a Bartók legyen mindenkinek más, legyen fogalom” – említi a média világából a vendéglátásba igazoló, utazásaiból máig inspiráló Kereszty Gábor. A tulajdonos a kilencvenes évek elejét tudósítóként Párizsban töltötte, az ottani éttermi stílusvilág pedig magával ragadta, és az élmények hazai megvalósítására ösztönözte.
A gondolat immár harminchat éve valóság, egy évtizede pedig fő tevékenysége Budapest számos pontján, a Bartókon ráadásul reggel, délben és este is. A felsorolás, amely a hely szellemiségét fémjelző márka is, nem félrevezető: legyen szó gyors kávéról, ráérős brunchról vagy romantikus vacsoráról, ide minden napszakban megéri betérni. „Mivel egész nap nyitva az ajtónk, markáns törzsvendégkörünk alakult ki. Emiatt nem is tudnánk szimpla vendégkiszolgáló viszonyban működni. A marasztaló hangulat pedig a szezonalitást, különlegességeket és hagyományokat egyaránt képviselő étlapunknak, a minőségi kávéinknak, söreinknek és borainknak, de leginkább társtulajdonos páromnak, illetve a közönségorientált csapatunknak köszönhető” – vallja az alapító.
A Bartók sava-borsa - ételajánló a kultutcából | Magyar Krónika
Kilenc fogás, amelyet csak a Bartókon lehet megkóstolni, illetve amelyet nem szabad kihagynia annak, aki a környéken jár.

Két nagy 19. századi árvíz, az 1838-as és az 1876-os tapasztalatai alapozták meg azt, hogy a főváros ma képes védekezni a Duna haragjával szemben – de a városképen is rajta hagyták a nyomukat.

A Potykacsárdától a pörbölyi Ökoturisztikai Központig apasztottuk a kilométereket a Dél-Gemenc ártéri rengetegében. Átöleltük az ország legnagyobb kerületű fáját, figyeltük az erdő ezernyi rezdülését, s mielőtt visszatértünk volna Bajára, szalonnát sütöttünk a vadregényes Duna-part kövei között.

A Sárköz ártéri világában különleges összhang alakult ki ember és természet között. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató ezt nevezte az eszményi együttműködés rendszerének.

Élt a múlt század elején egy bizonyos Kumibri úr, a „kapitén”, a „vizibüffés”, a dunai vadevezősök királya, a Szentendrei-sziget különc kőnyomdásza, aki nem mellesleg utálta a vizet, úszni sem tudott. Élni viszont annál inkább. És mosolyogni.

Jókai a földrajzi pontatlanságok és a romantikus túlzások ellenére nagyon is realista képet adott az Al-Duna meseszerű világáról.