Ha egy műalkotást szemlélünk, számítanak a körülmények? Számít, hogyan helyezkedik el a kultúra menetében? Számít az a szellemi közeg, amelyben megszületett, és amelyhez viszonyult, amelyre hatott? Vagy csak a mű maga számít, a körülményeiből és az idejéből kiemelve, önértékűen? Létezik a körülményektől független minőség? Ezekre a kérdésekre valószínűleg nincs egyszerű válasz. Egy mű befogadásakor kétségkívül az az első szempont, hogy értékese, magas minőségűe. Ha nem az, akkor a szemlélőnek nincs vele további dolga, mindegy, hogy milyen körülmények között keletkezett. Ha azonban jó műről van szó, mégiscsak van jelentősége annak, hogy milyen helyet foglal el a művészettörténetben és abban a közegben, amely létresegítette.
Benczúr Gyula festményével, a Vajk megkeresztelésével kapcsolatban teljes joggal merülnek föl a fenti gondolatok. Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy jelentős műalkotásról van szó, amely része a magyar művészeti kánonnak. Mindemellett nem tekinthetünk el sem magának az akadémikus festészetnek a művészettörténetben betöltött ellentmondásos szerepétől, sem a konkrét kompozíció történelmi olvasatától, a korabeli politikához való viszonyától.
Hogy ez utóbbiakhoz közelebb kerüljünk, röviden érdemes megismerkedni az alkotóval. Benczúr Gyula négy évvel a szabadságharc előtt, mondhatni az új kor hajnalán látta meg a napvilágot, 1844. január 28-án. Róla is elmondható, hogy a postakocsi korában született, és a repülő korában halt meg, 1920-ban. Nem volt addig és talán azóta sincs a történelemnek olyan emberöltője, amely ekkora változást hozott volna magával. Lotz Károly tizenegy évvel volt nála idősebb, Munkácsy Mihály három héttel, a közeli jóbarát Szinyei Merse Pál másfél, Rippl-Rónai József tizenöt évvel fiatalabb. Benczúr művészi pályája Lotzéval és Munkácsyéval párhuzamosan futott, Szinyei Merse hamarosan új utakat keresett, Rippl-Rónai meg is találta őket.
Annyiban Benczúr is az új korszak fia, hogy mire festeni kezdett, már elfogadottá vált az autonóm művész életformája, aki eleve erre a pályára készül, többé nem az urak kiszolgálója, hanem a maga kedve szerint alkot, még ha időnként megrendelésre is.
Benczúr az első rajzleckéit Kassán vette, de már tizenhét éves korában Münchenbe, a középeurópai festőművészek legfontosabb képzőközpontjába ment. Huszonegy évesen jutott be az ünnepelt Karl von Piloty mesteriskolájába, ahonnan négy év múlva kész művészként távozott.
Müncheni évei alatt anyagilag is sikeres művésszé érett, képei jó áron keltek el a helyi kereskedőknél. Az otthoni siker is fontos volt számára, még a Piloty-akadémia növendékeként festette meg és küldte haza a Hunyadi László búcsúja című, hamar országos hírnévre emelkedő festményét. Az akadémiai évek után bejárta Olaszországot, dolgozott Párizsban, megismerte a kor legjobb alkotóit és műveit. Harmincéves korára a nemzetközi műkereskedelemben jegyzett alkotó lett, aki azonban – szemben például Munkácsyval – elsősorban otthon, Magyarországon érezte jól magát.
Szerencsés véletlen, hogy éppen ebben az időben vette kezdetét az állami mecenatúra gyakorlata, ami lehetőséget teremtett nagy méretű, reprezentatív, jellemzően történelmi tárgyú festmények elkészítésére. Az újonnan szervezett Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium már 1869-ben 100 aranyas pályadíjat írt ki olyan festmény tervére, amely a nemzeti dicsőséget képes megjeleníteni.
Az első díjat Benczúr nyerte el a Vajk megkeresztelése című, vázlatként készült képpel. Ez a Benczúr alkotóerejét már jól megmutató kompozíció azonban merőben más, mint a végső változat. Itt az ifjú fejedelem mintha külső erőnek engedelmeskedne, a kép előterében a pogány magyarok csoportja az ellenállást, tiltakozást jeleníti meg.
Ha erről a képről politikai programot próbálnánk leolvasni, azt találnánk, hogy itt a külső erőnek engedve cselekszik a főszereplő – két évvel a kiegyezés után ugyan ki ne érzékelte volna a politikai áthallást?
A terv kivitelezésére azonban nem került sor. Készült egy másik vázlat, itt a feszültséggel teli drámát valamiféle szomorúság váltja fel – ebből sem lett végleges festmény. Azt Benczúr hat év késéssel, 1875-ben készítette el. A dráma megmaradt, a szembeszegülő magyarok azonban eltűntek, helyettük megjelent Ottó császár zavarba ejtően fölényes arckifejezésű alakja. Ha ennek a képnek a politikai programját próbáljuk értelmezni, zavarba jövünk. Finoman szólva is aulikus, a fennálló hatalomnak kedvező.
Pedig hatalmas mű a Vajk megkeresztelése, afelől semmi kétségünk nem lehet. Nem a barokk pompa teszi azzá, ennek a képnek önértéke van, az akadémikus, historizáló festői irányzatnak nemzetközi összehasonlításban is az egyik csúcsteljesítménye. Valósággal sugárzik belőle az erő, a történelmi pillanat rendkívülisége. Ráadásul a megvalósítás is virtuóz. Benczúr mindig is híres volt arról, milyen tökéllyel tudott drapériát festeni, itt Adalbert püspök köntöse már-már szemkápráztató. A kortársak közül számosan meg is rótták Benczúrt ezért az úgymond túlzásba vitt bravúrkodásért, de nem volt igazuk.
Ez a mű képessé vált arra, hogy kilépjen a maga idejéből, minden korok számára érvényes maradt.
Holott maga az akadémikus festészet a századfordulóra művészi zsákutcának bizonyult, folytathatatlanná vált. A festők előtt új utak nyíltak, és egyre többen a magyarok közül is ezen utakra tértek, mint Ferenczy, Mednyánszky, a már említett Rippl-Rónai, nem is beszélve a későbbiekről.
Benczúr is tett néhány kirándulást az új területekre, de mindig visszatért a maga ösvényére. Idős korára festőfejedelemmé vált, nagy vagyont szerzett, megfestette a kor legjelentősebb személyiségeit, ideértve Ferenc Józsefet is. Őt bízták meg az első magyar művészképző igazgatásával, magas kitüntetésekben részesült, a főrendiház és a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. Az új magyar festészethez nem sok köze volt, művészi ideáljain átlépett az idő, van azonban egy sor olyan festménye, amely minden körülménytől függetlenül értékes. Közülük az egyik legértékesebb a Vajk megkeresztelése.
A képíró kúriája: az újjászületett Benczúr-kastélyban jártunk | Magyar Krónika
Olvassa el cikkünket az újjászületett Benczúr-kastélyról is! A festőművész rejtett alkotói arcát is megmutató A képíró – Közelítések Benczúr Gyulához című interaktív kiállításnak otthont adó kúriában a tárlat kurátorával, Páll Evelinnel tettünk látogatást.
