A népnyelv Hitetlen Tamásnak nevezi az apostolt, mert az evangélium szerint Tamás, akinek mellékneve Didimusz volt, kételkedett Jézus föltámadásában. Nem volt ott, amikor az apostoloknak megjelent Jézus, és amikor tanítványok elmondták neki, hogy látták az Urat, azt felelte: „hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem”. Nyolc nap múlva, amikor immár Tamás is a tanítványokkal volt, megjelent Jézus, és Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás felkiáltott: „Én Uram és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek”. (Jn 20,24-29).
Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában olvashatjuk, hogy innen ered a hajdani magyar szólás: Szent Tamás szolgája vagyok, vagyis akkor hiszem, ha látom.
A Legenda Aureában olvashatjuk, hogy Tamás görög Didimusz neve mélységet vagy kettőst jelent. Egyrészt, mert kiérdemelte, hogy az istenség mélységébe hatoljon, mikor kérdésére Krisztus így válaszolt: „Én vagyok az út és az igazság és az élet” (Jn 14,6.). Másrészt, mert Krisztus feltámadásáról kétszeresen is megbizonyosodott: míg a többiek csak látással, ő látással és tapintással tapasztalta meg. A Tamás a tomos-ból eredve pedig elválasztást vagy vágást jelent, mert értelmét a világ szeretetétől elválasztotta, vagy mert a feltámadás hitében elvált a többiektől.
A Legenda Aurea leírja, hogy az Úr később újra megjelent Tamásnak, és elmondta neki, hogy India királya az intézőjével olyan mestert kerestet, aki járatos az építészetben. „Készülj föl, mert én téged küldelek el hozzá” – mondta az Úr Tamásnak, aki először nem akarta vállalni a küldetést, de az Úr azt mondta: „Menj csak nyugodtan, mert én leszek a te őriződ! Miután megtérítetted az indusokat, a vértanúság pálmájával térsz vissza hozzám.” Tamás jelentkezett az intézőnél, és hajóra szálltak. Indiában éppen a király lányának esküvőjére érkeztek meg, és Tamás megáldotta az ifjú párt. Bálint Sándor írja, hogy a régebbi évszázadokban, amikor a legendák világát még a nép is jobban ismerte, Tamás történetének e mozzanata járult hozzá, hogy házasságszerző szentként tiszteljék.
Tamás az ácsok, építészek védőszentje is, mert az Úr ácsmesterként küldte Indiába. A Legenda Auera leírja, hogy az apostol csodálatos palotát tervezett a királynak, és az érte kapott kincseket szétosztotta a nép között. Prédikált, tömegeket térített meg, ezért a király az intézővel együtt ki akarta végeztetni. Ám a király előtt megjelent a halott testvére, és figyelmeztette, hogy Tamás az Isten barátja, és az összes angyal neki szolgál. Azért támasztották fel, hogy kárpótolja az apostolt, amiért testvére méltatlanul bánt vele, és így elnyerje a mennyei palotát, amit az angyalok mutattak neki. Tamás megbocsátott a királynak, de figyelmeztette a fivéreket:
„Számtalan palota van a mennyben, melyek a világ kezdete óta készen állnak a kiválasztottaknak, s melyek hittel, imádsággal és alamizsnával vásárolhatók meg. Vagyonotokat előre küldhetitek, de az titeket oda nem követhet.”
A Legenda Aurea elbeszéli Tamás indiai csodatételeit és gyógyításait, és azt is, hogy oktatta az embereket. A legenda szerint Tamás térítette meg Indiában a napkeleti bölcseket is, akik addig pogányságban éltek. Miután a királynét is megtérítette, a király Tamás ellen fordult. Kínzással próbálta rávenni, hogy a bálványnak áldozzon, de az apostol ráparancsolt az abban lévő démonnak, hogy zúzza szét a szobort. Amikor ez megtörtént, a templom főpapja ledöfte Tamást. A keresztények eltemették az apostol testét, majd az Úr 230. esztendeje táján vitette át az akkor uralkodó Sándor császár a szent relikviáit Indiából Szíriába. Az ősegyház ennek évfordulóján – július 3-án – ünnepelte Tamás napját. A 9. században tették át Tamás ünnepét december 21-ére, 1968-ban azonban, hogy ne törje meg advent utolsó hetét, visszahelyezték július 3-ára.
Jankovics Marcell Jelképkalendáriumában leírja, hogy a magyar néphagyományban a december 21-i Tamás napjára tevődött át néhány Luca-napi napfordulói szokás, alapjában véve azonban a nap már a karácsonyra való készülődés jegyében telt. E napon szenteltették meg sok helyütt a karácsonyi étkeket, s a készülődésre vall a nap tájneve: Disznóölő Tamás. A Tamás.napi disznóvágáshoz számos szokás fűződött. Az aznap leölt állat háját tamáshájnak nevezték, és kelések gyógyítására használták, vérét pedig sózva tették el, mert úgy vélték, alkalmas a köszvény kezelésére. Bizonyos tájakon hittek abban, hogy annak, aki ezen a napon disznót öl, minden évben le kell vágnia valamit, mert különben Tamás öl, azaz a jószágokból valamelyik elpusztul.
Tamást házasságszerző szentként is tisztelték, ezért napjához olyan férjjósló praktikák is kapcsolódtak, mint hogy a lányok vállukkal rázták a sövényből font kerítést, miközben ezt mondták: „kerítés, kerítés megrázlak. Szent Tamás, kérlek, szeretném tudni, hol fogok lakni”. Úgy vélték, hogy amerről kutyaugatást hallanak, onnan jön a kérőjük.
Kiemelt kép: Hitetlen Tamást ábrázoló ólomüveg-ablak a a párizsi Saint-Merry katolikus templomban. Képek forrása: Wikimédia.
