Mi a szösz ez? – kérdezzük a mai napig csodálkozva, amikor valamilyen furcsa vagy érthetetlen dologgal találjuk szembe magunkat. Vajon mi is az a szösz?

A szösz a len vagy kender párhuzamos szálait jelentette, amelyből a fonalat készítették. A paraszti gazdálkodásában hosszú évszázadokon keresztül igen jelentős szerepet töltött be a kender és a len finom rostjainak fonallá fonása, majd ennek vászonná, textíliává szövése. A paraszti kultúrára jellemző, a természettel összhangot kereső szemlélet e munka végzése során is megmutatkozott.

Az önellátásra törekvő parasztgazdaságokban rengetegféleképpen hasznosították a kender- és lenvászonból előállított anyagokat, nemcsak ruhákat, de a háztartás és a gazdaság számos területén használatos textíliákat is készítettek belőlük. A Magyar néprajz kézművességről szóló kötetében olvashatjuk, hogy az elhulló részekből köteleket és madzagokat fontak, szőttek, sodortak, amelyek jelentős értéket képviseltek. Minden hulladékot felhasználtak, még a legapróbb és legdurvább hulladékrost sem minősült értéktelen szemétnek.

Lőrincz Beáta táncpedagógus-viselettervező a téma kapcsán arra hívta fel a figyelmet korábbi interjúnkban, hogy a népművészetből meg lehet tanulni a természettel való együttélés szemléletmódját is.

A paraszti kultúrában nem volt szeméttermelés, mert mindent felhasználtak. Ez a szemlélet a viseletkészítésre is igaz volt, ha mellényt szabtak, és anyaghulladék keletkezett, azt felhasználták díszítőelemnek.

Eszükbe sem jutott, hogy amit maguk szőttek, azt kidobják. Ez a szemlélet volt érvényes mindenre, a természetet nem ellenségnek tekintették, hanem megfigyelték, segítségül hívták. „A mai világ egyik legnagyobb problémája, hogy elszakadunk a természettől, pedig az ember a természet része, ha elszakadunk, saját magunkat is elveszítjük” – tette hozzá Lőrincz Beáta.

Tánccal kel életre a népviselet – Lőrincz Beáta táncpedagógus-viselettervezővel beszélgettünk | Magyar Krónika

Amikor a ruhák életre kelnek címmel mutatták be Lőrincz Beáta viseletkiállítását a Polgárok Házában. A tárlat apropóján a táncpedagógus-viselettervezővel többek között arról beszélgettünk, miért fontosak a néphagyományok a mai világban, és mit tanulhat a modern ember a népművészetből.

A Magyar néprajzból azt is megtudjuk, hogy a hagyományos szerszámokkal és hagyományos módon végzett textilmunka rendkívül időigényes volt. 1948–49-ben három községben, Nagylócon, Szendrőn és Tiszaigaron vizsgálták meg a házi kenderfeldolgozás termelékenységét, és arra a megállapításra jutottak, hogy egy méter kendervászon előállítására a parasztcsaládok átlagban 25-30 munkaórát fordítottak.

A kenderfeldolgozás illeszkedett a mezőgazdasági munkákhoz, mivel nagy részét, például a fonást a téli hónapokban végezték. A fonó az asszonyok és lányok szórakozással egybekötött téli munkájának színtere volt. Az őszi betakarítás végeztével, általában a kukoricatörés után kezdték a fonást, és jellemzően a farsang végéig folytatták. Igyekeztek, hogy karácsonyra elkészüljenek a munka nagyobb részével, és semmiképpen se nyúljon bele a tavaszba. Így legkésőbb április végére, Szent György-napra befejezhették, mert úgy tartották, Szent György után már „hurka teremne a szöszben”, illetve „mikor fakad a bodzafa, nem kell senkinek a rokka”.

A fonóban a szálakra bontott kendert fonták meg. A szösz vagy csepű a párhuzamos szálakból álló laza anyagot jelentette, amelyből egy csomót kötöttek a guzsaly felső részére, hogy az ebből kitépett szálakat sodorja és tekerje az orsó. A guzsalyt és az orsót a fonókerék, majd a rokka váltotta fel, és utóbbinak olyan változata is volt, amelyet lábbal hajtottak.

A fonóba betértek a fiúk is, akik időnként igyekeztek tréfásan ellenőrizni is, hogy mennyire szorgalmasan fonnak a lányok: kulcsot rejtettek a szöszbe, mert az a lassan fonók guzsalyáról csak sokára esett le a földre.

„Tollfosztóban voltam az este, édesanyám azt is kileste” – hosszú, hideg téli esték mulatságai | Magyar Krónika

Vidám hangulat, dalolás és jóslás, játékok és mesék, udvarlás és tánc: a fonás és a tollfosztás a lányok és az asszonyok szórakozással egybekötött társas munkája volt a téli időszakban.

De vajon mi az alapja a szólás kialakulásának? Bárdosi Vilmos Magyar szólások, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című munkájában olvashatjuk, hogy mivel a szöszből való fonás időigényes munka volt, ezért kaphatta a szösz szó a régiségben a nehezen megoldható feladat, fáradságos munka jelentést. Ennek az emléke rejtőzik abban, mikor valami érthetetlen dolgot tapasztalva azt kérdezzük: „Mi a szösz?” Később kialakult a „nem bánom” jelentésű „bánja a szösz!” és a „nem tudom” jelentésű „tudja a szösz!” kifejezés is.

Kiemelt fotó: Fortepan / Konok Tamás